Hirdetés
John deere találatok 116 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2024. július 19. 03:59 John Deere Csongrád-Csanád, Szeged
Gyárilag AdBlue mentes, AutoTrac SF2 aktivációval, doblassító, Michelin gumizással hozam+nedvesség mérő, kompresszor, pelyva terítő, 630F...
2024. július 19. 03:49 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Hozammérő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek:...
2024. július 19. 03:29 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS hozamtérképezés, Gumi Méretek: Michelin...
2024. július 19. 01:54 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere S770i 4WD kombájn John Deere 625X vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, 3db sárga villogóval, kukorica...
2024. július 19. 01:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS kombájn JD 620R gabona asztallal, kukorica készlettel, jó műszaki és esztétikai állapotban eladó. Gyártási év: 2006...
2024. július 19. 01:24 John Deere Csongrád-Csanád, Szeged
Gyárilag AdBlue mentes, Rotoros kombájn, AutoTrac SF1 jellel, Michelin gumizással, SF6000 antenna NÉLKÜL, ActiveYield, ICA 2, JD 635F...
2024. július 19. 00:44 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere T660 kombájn 620R vágóasztallal, szállítókocsival, kukorica átszerelő készlettel eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény (LE): 370...
2024. július 18. 23:34 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn 620R asztallal, szállítókocsival, JD 600 Raps Profi II. repcetoldattal, kukorica átszerelő készlettel eladó....
2024. július 18. 21:54 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere T670 kombájn 622R asztallal, Biso repcetoldattal, kocsival, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3350/2178. Gyártási év: 2010...
2024. július 18. 21:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn JD 620R adapterrel, kukorica készlettel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2008 Teljesítmény (LE): 350 Üzemóra: 8128...
2024. július 18. 20:49 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere S670 kombájn John Deere 625R gabonaasztallal, Zürn Profi II repcetoldattal, szállítókocsival, 900/620 kerekezéssel, kukorica...
36.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 18. 09:19 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
Eladó egy 2010 gyártású 2011-ben üzembe helyezett John Deere T660 gabonakombájn. 622R gabona asztallal, szállítókocsival. Piros rendszámos,...
29.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 18. 08:19 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
EladóJohn Deere S690i gabona kombájn: - 2009-es gyártás - 5123/3640 üó - rotoros cséplőrendszer - PRODRIVE VÁLTÓ - automata kormányzás gyári...
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. július 18. 07:29 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 1550 CWS kombájn, 2005-ös évjárat, 181 kW-os motor, 2500 óra, búza asztal, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 18. 04:29 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: John Deere Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
8.300.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 18. 00:09 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó Klíma Asztal Asztal szállító kocsi Motor gyártó: John Deere Motor üzemóra: 6500 Rendszám és műszaki vizsga: nincs Megtekinthető...
2024. július 17. 17:23 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S785i (673/941 üzemórás) rotoros, 9,1 m 630X asztal+kocsi+repcekaszák, SF3000 AutoTrac, ProDrive, Active Yield, IF800/70R32, APC...
5 éve hirdető
2024. július 17. 16:04 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive...
2024. július 17. 10:14 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere X9 1100 (93/218 üzemórás) dupla rotoros, HD45X 13,7m asztal+kocsi+kaszák, SF7000, 260kW ferdefel., ActiveYield, ActiveSeat...
9 éve hirdető
2024. július 17. 08:19 John Deere Tolna, Dunaföldvár
John Deere T660 (2013) ~3500 üó. kombájn a 2024-es aratási szezonra BÉRBEADÓ!!! Aratásra felkészített állapotban JD620-as gabonaasztal, Zürn...
8.800.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 17. 07:06 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 5305 cséplő és 7360 motor üzemórával! Elöl, hátul 80%-os gumik....
13 éve hirdető
2024. július 17. 03:04 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 952 kombájn bontásra-alkatrésznak eladó.
15.800.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 12. 17:34 John Deere Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: John Deere 9640 Wts Állapot: Jó Évjárat: 2005 Felszereltség: szecskázó, klíma, szállító kocsi, 620-as gabona asztal, Új nagy...
2024. július 12. 09:19 John Deere Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere 9560 WTS - 2003-as évjárat - 249 lóerő - 1.800 motor üzemóra - 1.350 cséplő üzemóra - 3.745 hektáron dolgozott - klíma - légrugós...
2024. július 12. 00:54 John Deere Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
John Deere S 780 i - 2018-as évjárat - 546 lóerős - cséplő üzemóra: 590 óra - motor üzemóra: 1136 óra - klíma - legrugós ülés -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (116)
- John Deere (78)
![Ez a 12 gyógynövény kiváló gyulladáscsökkentő](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4509/cikk_74509/fUszerek_fill_540x300_0.jpg)
Ez a 12 gyógynövény kiváló gyulladáscsökkentő
Számos gyógynövény rendelkezik gyulladásgátló tulajdonságokkal.![Szemetelt a horgász, komoly következményekkel kell számolnia](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4507/cikk_74507/nad_szemet_fill_540x300_0.jpg)