Hirdetés
Kombájn 460 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2024. augusztus 13. 12:04 CLAAS Tolna, Dombóvár
Akár lízingre 10%+áfa önerővel! Mercedes motor, 6 ládás, Vario 560 (5,6m) asztal+kocsi, szecskázó, 3D rosta, kétf.doblassító, 800-as gumi…...
5.999.000 Ft
Kiemelt 15 éve hirdető
2024. augusztus 12. 05:19 John Deere Győr-Moson-Sopron, Egyed
5 méteres gabonaasztallal, 6 soros kukoricaasztallal, szállítókocsival, 4400 üzemórával, 1997-es évjáratú, jó gumikkal, jó motorkerékpárral,...
2024. augusztus 13. 12:09 John Deere Békés, Békésszentandrás
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! DEMO 6,8 literes motor, doblassító, 800-as gumizás, JD 618R (5,5m)...
2024. augusztus 16. 02:59 CLAAS Békés, Kunágota
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! CAT C12 motor, C600 (6m) asztal + kocsi, szecskázó, pelyvaterítő...
2024. augusztus 16. 02:29 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival, 30 km/h A...
2024. augusztus 16. 02:19 Kombájn Zala, Zalaszentbalázs
John Deere S770i 4WD kombájn John Deere 625X vágóasztallal és vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, 3db sárga villogóval, kukorica...
2024. augusztus 16. 02:04 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
OROS CORNADO 4+2X2 CHOP első zúzós kukorica adapter 2db kardántengellyel, 2 db támasztólábbal normál állapotban eladó. Gyártási év: 2015...
2024. augusztus 16. 01:49 John Deere Csongrád-Csanád, Szeged
Gyárilag AdBlue mentes, Rotoros kombájn, AutoTrac SF1 jellel, Michelin gumizással, SF6000 antenna NÉLKÜL, ActiveYield, ICA 2, JD 635F...
2024. augusztus 16. 01:49 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS kombájn JD 620R gabona asztallal, kukorica készlettel, jó műszaki és esztétikai állapotban eladó. Gyártási év: 2006...
2024. augusztus 16. 01:39 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2019-es gyártás, Mercedes-Benz OM470LA motor, APS HYBRID 9.3m-es VARIO gabonaasztal szállítókocsival. A...
2024. augusztus 16. 01:29 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Szállítókocsi, Laser Pilot, Gumi Méretek: Mitas 800/70R32 (80%); Mitas (80%), csépelt óra: 1749...
2024. augusztus 15. 23:49 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn 620R asztallal, szállítókocsival, JD 600 Raps Profi II. repcetoldattal, kukorica átszerelő készlettel eladó....
2024. augusztus 15. 22:49 New Holland Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszakeszi
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! IVECO Cursor 9 motor, VariFeed (7,6m-es) asztal + kocsi, 900-as...
2024. augusztus 15. 22:14 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
New Holland CX 6080 kombájn, 6 ládás kivitel, 6,2m asztallal, kocsival, kukorica készlettel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2013...
2024. augusztus 15. 21:54 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere T670 kombájn 622R asztallal, Biso repcetoldattal, kocsival, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3350/2178. Gyártási év: 2010...
2024. augusztus 15. 21:34 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn JD 620R adapterrel, kukorica készlettel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2008 Teljesítmény (LE): 350 Üzemóra: 8128...
2024. augusztus 15. 21:09 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere S670 kombájn John Deere 625R gabonaasztallal, Zürn Profi II repcetoldattal, szállítókocsival, 900/620 kerekezéssel, kukorica...
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:58 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 2,6 m gabonaasztallal, 4 szalmarázós eladó. Ár...
68.000.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 20:29 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
-2015-ös gyártási év -1200/790üó -szalmaszecskázó -800-as első gumizás -2WD -autotrac ready - 625R vágóasztal
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 18:48 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas parcellakombájn, üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 2,6 méteres gabonaasztallal, 4 szalmarázóval...
20.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:21 Fortschritt Heves, Felsőtárkány
Bontásra kerül egy gabona vágóasztal. E-512-es kombájné volt. Ha valakit érdekelne alkatrész róla keressen bizalommal.
25.000 Ft
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:21 Fortschritt Heves, Felsőtárkány
Várhatóan decemberben bontásra fog kerülni egy 512 kombájn. Utolsó aratására nagyrészt fel lett újítva, ezért nagyon sok jó állapotú...
30.599.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:04 CLAAS Kecskemét
Kitűnő állapotú kombájn, 2. magyarországi tulajdonosától keresi új gazdáját. 2008 4725 motor óra 2693 cséplő óra tető alatt tárolt...
2024. augusztus 15. 15:49 Egyéb kombájn Bács-Kiskun, Tiszakécske
Eladó OXBO CP100 csemegekukorica betakaritógép Raktárról ! A CP100 egy gyengéd lehúzó rendszerrel szerelt,gyakorlatilag sérülésmentes...
58.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 15:19 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2013-as évjáratú tető alatt tárolt Lexion 750 kombájn, v750 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (460)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (192)
- Deutz-Fahr (5)
- Egyéb kombájn (10)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (83)
- Massey Ferguson (12)
- New Holland (50)
- Rostselmash DON / SZK (7)
- Több
![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)
Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?
Jótékonyan hat a májra, az epére, erősíti az immunrendszert, képes gátolni a...
Hirdetés
![A Tempóval mi egy nap alatt 40 hektárt el szoktunk vetni – Gazdainterjú](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5077/cikk_75077/vaderstad_ind_(4)_fill_540x300_0.jpg)