Hirdetés
Kombájn 493 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
52.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 12. 00:14 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3153 óra Teljesítmény: 264KW / 359LE Gumi méretek (első): Michelin 800/75 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1120-02
35.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 11. 22:32 John Deere Baranya, Kisharsány
Eladó munkára kész állapotában 2012-évi W650 kombájn, összkerék, hozam-nedvességmérő, szecskázó, 620R gabonaasztallal kalászemelővel ,pótkaszával, szállítókocsival (UNI) Újj BKT 800/65 R32 gumival. Üzemóra: Motor 3478, Cséplő 2102. Érdeklődni a...
10 éve hirdető
2025. április 11. 22:09 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 660 Évjárat: 2016 Üzemóra: 2601 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Michelin 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 600/65 R28
12 éve hirdető
2025. április 11. 20:19 CLAAS Csongrád-Csanád, Zákányszék
Claas Lexion 580 gabonakombájn, 2006, 5100 üzemórával, V900 gabonaasztallal, szállító kocsival, tető alatt tárolva, folyamatosan karban tartott, kifogástalan műszaki állapotban eladó, igény esetén Nas8 és Claas8 adaptereivel is.
2025. április 11. 16:48 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere X9 1100 (93/218 üzemórás) dupla rotoros, HD45X 13,7m asztal+kocsi+kaszák, SF7000, 260kW ferdefel., ActiveYield, ActiveSeat II Évjárat: 2023 Motor üzemóra: 218 Cséplő üzemóra: 93 Motorteljesítmény: 603 LE (maximum: 690 LE)...
45.000.000 Ft
11 éve hirdető
2025. április 11. 16:39 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható Claas Lexion 660 arató-cséplőgép. Évjárata 2012, V750-es gabonaadapterrel, hozam- és nedvességmérővel, levegőrendszerrel, ferdefelfordító variátorral, pelyvaterítővel, kukoricaátszerelő készlettel együtt. Új cséplőrendszerrel...
35.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 11. 16:24 John Deere Hajdú-Bihar, Nyírábrány
John Deere 2266 E kombájn Évjárat: 1999 Üzemóra: motor 4200, cséplő 3100 Teljesítmény: 335 LE 7,6 m-es gabonaasztal szállító kocsival, hidrosztatikus hajtás, szervóvezérlés, tolató kamera, jó állapotban, friss import.
15 éve hirdető
2025. április 11. 14:49 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Automata kormányzás Vízhozammérő Nagyon szép, megkímélt állapot. Magyarországi John Deere márka képviselet által folyamatosan szervizelve (KITE Zrt. által) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra...
19.900.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 11. 14:24 New Holland Komárom-Esztergom, Komárom
7,3m-es Varifeed gabona adapter (24V), szállítókocsi, ikerrotoros kombájn (432mm átmérőjű rotorok), 6419 motor/4744 cséplő üzemóra, önszintezős rostaszekrény, pelyvaszóró, szalmaszecskázó, piros rendszám, 435 LE-s 10,3 literes Iveco motor, színes...
15 éve hirdető
2025. április 11. 14:19 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4 WD összkerékhajtás - Levegőrendszer - C 5,4 méteres gabonaadapter - Kukoricaátszerelő készlettel - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
13.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 11. 13:39 John Deere Csongrád-Csanád, Üllés
Aratásra felkészítés nélkül fogható! Eladó kiváló műszaki állapotú 1995 évjáratú John Deere 2058 kombájn, 4813 cséplő órával. Folyamatosan szervizelt, aratásra javítás nélkül fogható. 5 m-es gabonaasztallal, vágóasztal szállító kocsival, újszerű...
90.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 11. 12:45 CLAAS Békés, Pusztaföldvár
2017-es évjáratú Claas Tucano 440 kombájn adapterekkel (gabona, kukorica, napraforgó) eladó. Keveset használt, remek műszaki és esztétikai állapotban.
10 éve hirdető
2025. április 11. 11:54 New Holland Bács-Kiskun, Kecskemét
New Holland CX 8070 Évjárat: 2008 Üzemóra: 3564 óra Teljesítmény: 240 kW / 325 LE Gumi méretek (első): Michelin 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): BKT 480/70 R30 Azonosító: R99-200-1227-02 További traktorok megtekintése: Traktorok Youtube catornánk:...
49.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. április 11. 11:39 New Holland Komárom-Esztergom, Komárom
6,7 m-es Varifeed 22G-s adapter, szállítókocsi, szalmaszecskázó, pelyvaszóró, 900/60R32 méretű Michelin első gumik, 500/85R30 méretű Mitas hátsó gumik, 3930 motor/2422 cséplő üzemóra, fülkéből állítható rosták, Intelliview IV-es monitor, 360LE-s...
10 éve hirdető
2025. április 11. 11:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Lexion 660 Évjárat: 2017 Üzemóra: 2375 óra Teljesítmény: 300 kW/ 410 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 800/70 R32 Azonosító: R99-200-1189-02
15 éve hirdető
2025. április 11. 10:54 CASE-IH Bács-Kiskun, Tiszakécske
Szép, megkímélt állapotban! 9 méteres Vario asztallal Automata kormányzás Újszerű, 90%-os minőségű 900-as gumiabroncsokkal (Continental) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható!
28.500.000 Ft
15 éve hirdető
2025. április 11. 10:50 New Holland Békés, Orosháza
V20 Varifeed adapter, szállítókocsi, 300 LE-s Iveco Cursor motor, 6 szalmarázóláda, szegmens dobkosarak, fix rosta szekrény, 800/65R32 méretű első gumik, diffizár, 4788 motor/3556 cséplő üzemóra. Megtekintési hely: Orosháza Érd.: +36 30 995 0879
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. április 11. 10:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85 R24 Azonosító: R99-200-1177-02
15 éve hirdető
2025. április 11. 10:29 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Automata kormányzás Vízhozammérő Nagyon szép, megkímélt állapot. Magyarországi John Deere márka képviselet által folyamatosan szervizelve (KITE Zrt. által) A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra...
49.900.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 11. 08:34 John Deere Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2012-es gyártás - 930 motoróra és 670 cséplőóra - 618-as vágóasztal - szecskázó - 3 sebességes váltó, elektromos, 30 km - elektromos rostaállítás - 8000 l-es magtartály - 2 WD - haránt billentős ferde felhordó
32.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 11. 08:34 John Deere Tolna, Dunaföldvár
Eladó John Deere T660 (2011) kombájn, 6 ládás, JD 622R (6,7m) gabonaasztal + kocsi, ZÜRN repcetoldat, 25 km/h, kétfokozatú, doblassító, 11.000 literes magtartály. Ár: 32 900 000 Ft +ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út...
8.800.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. április 11. 08:26 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 5305 cséplő és 7360 motor üzemórával! Elöl, hátul 80%-os gumik. Tartozékok: - 816-os gabonaasztal - szállítókocsi - kukorica átszerelő készlet - szecskázó - dobfordulat-csökkentő
69.250.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. április 11. 08:24 CLAAS Tolna, Dunaföldvár
Eladó Claas Lexion 750 kombájn V770 (7,7m) gabonaasztal 1 db hidraulikus repce oldalkaszával, szállítókocsi, AutoTrac, hozam+nedvesség mérő, Laser Pilot Ár: 69 250 000 Ft + ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P.u.1 – 6-os fő út kereszteződésében....
17.000.000 Ft
12 éve hirdető
2025. április 11. 08:14 CLAAS Bács-Kiskun, Mélykút
Eladó 2003. évj. Claas Mega 208 gabonakombájn, 5,1 méteres gabonaadapterrel, hozzá való vágóasztal-szállító kocsival. Igény esetén: - repcetoldat: 1.100.000 Ft - NAS 6 soros napraforgóadapter: 3.300.000 Ft - orrszártépős kukoricaadapter: 3.300.000 Ft
9.000 EUR
14 éve hirdető
2025. április 11. 07:39 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
Kukorica szedo kombajn,1990 evjarat, 2 soros, hidraulikus perkins motor 4x4 mukodo kepes allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (493)
- CASE-IH (16)
- CLAAS (207)
- Egyéb kombájn (15)
- FENDT (4)
- Fortschritt (32)
- John Deere (137)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (16)
- New Holland (52)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több

A tulipán is elveszítheti a fejét! Eláruljuk, mikor és miért tépd le!
Ezért fontos, hogy letépd a tulipán fejét!
Kiderült: otthonunk levegője tele van veszélyes vegyszerekkel
Veszély a négy fal között: rengeteg növényvédőszer-maradvány van az...