Hirdetés
Kombájn 464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2025. március 24. 04:39 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 9640i WTS kombájn JD 620R gabona asztallal, kukorica készlettel, jó műszaki és esztétikai állapotban eladó. Gyártási év: 2006 Teljesítmény (LE): 275 Üzemóra: 7022 Helység: Nádudvar
23.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 02:49 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
John Deere T560 Évjárat: 2010 Üzemóra: 4550 óra Teljesítmény: 277 kW/375 LE Gumi méretek (első): GoodYear 900/55 R32 Gumi méretek (hátsó): GoodYear 600/65 R28 Azonosító: R99-200-1222-02 Tekints meg további traktorainkat, valamint a YouTube...
2025. március 24. 02:29 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.2 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (80%); Michelin 500/70R24 (70%), csépelt óra: 1205...
52.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 01:04 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó CEBIS Automata vonófej Porelszívó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Okmányok nélkül Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk,...
2025. március 24. 01:04 John Deere Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere T670 kombájn 622R asztallal, Biso repcetoldattal, kocsival, kukorica készlettel eladó. Üzemóra: 3350/2178. Gyártási év: 2010 Teljesítmény (LE): 370 Üzemóra: 3350 Helység: Győrszemere
69.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 00:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó Automata vonófej Porelszívó CEBIS Kamera Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Okmányok nélkül Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk,...
2025. március 24. 00:29 New Holland Hajdú-Bihar, Nádudvar
New Holland CX 6080 kombájn, 6 ládás kivitel, 6,2m asztallal, kocsival, kukorica készlettel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2013 Teljesítmény (LE): 270 Üzemóra: 3770 Helység: Nádudvar
10.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 00:14 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
3D CEBIS nem működik Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: Mercedes Teljesítmény: 276 kW Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes...
2025. március 24. 00:14 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere W540 2WD kombájn 1 db automata vonófejjel, 3 db forgólámpával, 1 garnitúra kukorica átszerelő készlettel, 1 db John Deere 618R gabonaasztallal és vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, 1 db...
2025. március 24. 00:04 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn JD 620R adapterrel, kukorica készlettel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2008 Teljesítmény (LE): 350 Üzemóra: 8128 Helység: Nádudvar
58.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 23:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Automata vonófej Pelyvaterítő CEBIS Kamera Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Rendszám: piros Műszaki: van Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet...
495.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. március 23. 23:44 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
claas kombájnra 5 m széles, működőképes eladó
85.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 23:44 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Kompresszor Kamera Mercedes motor Porelszívó Szecskázó CEBIS Automata vonófej Gabona adapter Szállítókocsi Okmányok nélkül Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet...
47.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 23:09 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Törek pelyvaterítő Hozam és mennyiség mérés Nyomtató Digit Klíma Kocsi Claas Vario 750 asztal Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes...
8.300.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 23:04 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó Klíma Asztal Asztal szállító kocsi Motor gyártó: John Deere Motor üzemóra: 6500 Rendszám és műszaki vizsga: nincs Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet...
75.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 22:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Gabona adapter Szállítókocsi Porelszívó CEBIS Motor gyártó: Mercedes Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes felmérés alapján....
14.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 22:14 New Holland Bács-Kiskun, Kecskemét
Vonófej Szecskázó Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: IVECO Rendszám, műszaki: nincs Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk,...
15.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 20:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
CEBIS Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes felmérés alapján. Küldjön...
2025. március 23. 20:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gumihevederes járószekezet, Gabona adapter 10.5 m Vario, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Gumiheveder 735 mm; Mitas 620/70R30 (90%), AKCIÓ! Csépelt...
50.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 20:09 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: John Deere Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes felmérés alapján....
30.599.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. március 23. 18:14 CLAAS Kecskemét
Kitűnő állapotú kombájn, 2. magyarországi tulajdonosától keresi új gazdáját. 2008 4725 motor óra 2693 cséplő óra tető alatt tárolt karbantartott gép 800/65r32 Mitas 85 % 600/55-26,5 BKT 85% C750 asztal Szállító koccsi autocontur Kukorica átszerelő...
13 éve hirdető
2025. március 23. 17:56 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas Parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 4 szalmarázós, 2,6 m gabonaasztallal eladó. Ár megegyezés szerint.
2025. március 23. 17:29 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona vágóasztal 6.0 Vario, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Levegő rendszer, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%); Mitas 500/70R24 (30%), csépelt óra: 2322 h....
15 éve hirdető
2025. március 23. 16:29 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- 4WD-összkerekes meghajtás - 3D-s önszintező rostaszekrény - vízhozammérő - hozamtérképező rendszer - automata kormányzás 2,5 cm-es pontos jellel - Cruise Pilot - pelyvaszóró - kompresszor - 7,5 méteres VARIO adapterrel, gyári asztalszállítókocsival...
15 éve hirdető
2025. március 23. 15:54 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
4WD-összkerekes meghajtás - 3D-s önszintező rostaszekrény - vízhozammérő - hozamtérképező rendszer - automata kormányzás 2,5 cm-es pontos jellel - Cruise Pilot - pelyvaszóró - kompresszor - 7,5 méteres VARIO adapterrel, gyári asztalszállítókocsival -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (464)
- CASE-IH (17)
- CLAAS (193)
- Egyéb kombájn (14)
- FENDT (4)
- Fortschritt (31)
- John Deere (129)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (48)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több

Kiderült: a kávé jót tesz a bélrendszernek is
Egy friss kutatás szerint a kávé nemcsak ébren tart, de a bélflóránkat is...