Hirdetés
Kombájn 499 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
12.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. április 29. 08:49 Egyéb kombájn Fejér, Pákozd
Eladó seiga nádarató 6x6, patrol motor-váltó, pajero hidak. Erős megbízható hajtással felújított hidakkal. Bcs kaszával vagy nélküle. Azonnal munkára fogható. Bármi egyéb kérdésre telefonon tudok válaszolni. Helyileg: Pákozd Érdeklődni telefonon...
650.000 Ft
6 éve hirdető
2024. április 21. 15:38 Egyéb kombájn Veszprém, Nagyesztergár
Eladó epple mobil1000, e512 fülkével, 4 hengeres perkins motorral, képen látható állapotban. Saját lábán állt le 10 éve.
300.000 Ft
1 éve hirdető
2024. április 15. 13:07 CLAAS Hajdú-Bihar, Nagyrábé
Mega 208, Mega 360 12 mm-es szegmens, új, 3 db.
5.800.000 Ft
2 éve hirdető
2024. április 8. 12:58 CLAAS Békés, Mezőkovácsháza
Eladó a fenn említett kombájn! Nem írok regényt ,főbb dolgok ,Rába motor, klíma , szalmaszecskázó van rajta . 5.1 m s gabona asztal ,asztal kocsi ,Oros 6 soros hátsó zúzós kukorica asztal és szerelék. Jelen pillanatban szét szedett állapotban van...
3.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. április 5. 17:03 CLAAS Vas, Horvátlövő
Eladó Claas 106 betakarítógép, hozzá tartozó 5,1m gabona vágóasztal és szállító kocsival. Lépcsős variátorral szerelt, üzemképes, de törődést igényel.
150.000 EUR +ÁFA
2 éve hirdető
2024. április 1. 19:40 John Deere
Predám, postúpím leasinget a kombajn John Deere T670i, Hill Master, 2016-os évjárat, 2017-es forgalomba helyezés, teljes felszereltség, 4x4, ProDrive váltó, sebesség 40 km/h, Michelin gumik, elöl új 800/65R32, prémium aprító, prémium rosták, dob...
22.900.000 Ft
7 éve hirdető
2024. március 2. 22:16 CLAAS
Eladó Claas Lexion 600, 2006-os évjáratú, kivalo allapotban, sok alkatresz cserelve, elso gumik 2022, hatso gumik 2020... vagoasztal nelkul 55000 eur. V900 / V1050 vagoasztallal, repce toldattal, oldalkaszaval, szallitokocsival 70000 eur.
28.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. február 22. 08:54 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Sopronhorpács
Üzemóra: 6720 h Munkaóra: 4233 h Szecskázó üzemóra: 2138 h Terület: 9684 ha Szecskázó terület: 4999 ha Út: 33370 km Megtett munkaút: 10686 km Tartozékok: vágóasztal, szállítókocsi, gabonaadapter A gép megtekintéséhez telefonos egyeztetés szükséges a...
32.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. február 2. 14:05 CLAAS Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbátor
Korának megfelelő állapotú, rendszeresen szervizelt és karbantartott Tucano 440 és C600-as gabonaasztal.
5.500.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 31. 18:30 Massey Ferguson
Motor SISU VALMET 612,6 ládás cséplo, szalmazuzó,számitogép,klima,új elso gumik,,vágóasztal 6m + 2xoldalkasza 12V,/Biso Integrale + Mortl/.
28.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2023. december 28. 20:45 John Deere Hajdú-Bihar, Derecske
JD WTS 9560 kombájn búza adapterrel, új motorral, felújított szecskázóval, cséplőrendszer teljes felújításával, hidraulikacsövek és szűrők, olajak friss cseréjével nagyon szép esztétikai állapotban, 1 év garanciával eladó.
8.400.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2023. október 17. 10:18 John Deere Baranya, Mágocs
John Deere 1188 Hydro 4 kombájn eladó, működőképes, jó állapotban. Teljesen felújított cséplő és szalmarázóval rendelkezik. Az ár tartalmazza a gabonaasztalt, egy Oros kukorica asztalt, valamint napraforgó átszerelő szettet.
24.490.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2023. március 31. 21:07 CLAAS Fejér, Pusztaszabolcs
Családi gazdaságból eladó egy újonnan vásárolt és korához képest kevés munkaórával rendelkező, 2021.-ben komplett cséplőrendszer felújítást (szakműhelyben) kapott kombájn. Motor üzemóra: 6304, munkaóra (cséplő óra): 4095. Ez nem egy nagyüzemi, vagy...
500.000 Ft
2 éve hirdető
2023. március 2. 19:04 CLAAS Jász-Nagykun-Szolnok, Rákóczifalva
Használható, csak javítva volt. Csiga is benne van.
20.000.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2023. január 11. 18:25 CLAAS Borsod-Abaúj Zemplén, Gönc
Kisgazdaságból, 3800 motorórával jó állapotban eladó claas kombájn. C450-es vágóasztallal, asztalszállító kocsival, napraforgó toldattal .
700.000 Ft
2 éve hirdető
2022. június 26. 08:45 Fortschritt Borsod-Abaúj Zemplén, Tard
Fortschritt E512 kombájn gabonaasztallal eladó. Érdeklődni:a megadott telefonszámon.
2.550.000 Ft
12 éve hirdető
2022. május 9. 22:37 CLAAS Pest, Pilis
Elado claas dominator 106 teljes uzemkepes allapotban 6 hengeres jo raba motorral , 510es gabonaasztallal ,, FKA kukorica asztallal gabona és kukorica komplett atszerelo keszlettel gep indithato. Csere érdekel mtz 82, ballaszallito vagy billencs...
1.000.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2022. április 9. 19:21 Fortschritt Borsod-Abaúj Zemplén, Litka
Eladó korának megfelelő üzemképes gép eladó!!Húshasznú szarvasmarha csere érdekel!
1.000.000 Ft
4 éve hirdető
2021. augusztus 19. 17:11 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Besenyszög
Elado 970 jd gabona kombajn
8 éve hirdető
2020. július 26. 17:41 CLAAS Békés, Körösladány
Claas Dominator 105-s egyben és bontott alkatrészenként eladó.
4 éve hirdető
2020. május 13. 22:43 Békés, Nagyszénás
NIVA SZK-5 típusú kombájn eladó! FKA-431 típusú csőtörő adapterrel és kukorica átszerelő készlettel, 5 m-es gabonaasztallal, szecskázóval. Üzemkész, munkára fogható állapotban. Ár megegyezés szerint! Gép és eszközei tető alatt vannak tárolva.
14.200.000 Ft
8 éve hirdető
2019. december 22. 16:43 New Holland Hajdú-Bihar, Polgár
Első tulajdonostól, magtárban tárolt, rendszeresen karbantartott, elől-hátul új gumikkal, új rostaszekrénnyel és 7.30-as gabonavágó asztallal ELADÓ.
250.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2015. június 25. 16:09 Kombájn Pest, Abony
Abonyban eladó 1 db Biso integrál CX-100 elektromos hajtású repcekasza Class vágóasztalhoz , 1 db Zűrn típusú mechanikus repcekasza toldat Class asztalhoz 2 db vágóasztal szállítókocsi 2 tengelyes(5,1-6,0 m-ig ) Az ár darabonként értendő .
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (499)
- CASE-IH (16)
- CLAAS (213)
- Egyéb kombájn (15)
- FENDT (4)
- Fortschritt (32)
- John Deere (137)
- Laverda (3)
- Massey Ferguson (16)
- New Holland (52)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több

Fiatalos maradnál 50 felett is? Ezt edd mindennap!
Tudatos táplálkozással évtizedekkel is meghosszabbíthatjuk az egészséges életet..._fill_540x300_0.jpg)
Beteg madarakra vadásznak – drónokkal észlelik a járvány gócpontjait
Együtt dolgozik a légi megfigyelés és a gépi tanulás, hogy időben felismerhetők...