Hirdetés
Kombájn 464 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
2024. augusztus 8. 11:39 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona adapter 10.5 m Vario, Szállítókocsi, Laser Pilot, Törekterítő,...
2024. augusztus 8. 11:34 John Deere Tolna, Paks
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! AutoTrac SF2, 4WD, doblassító, hozam+nedv.mérő, kompresszor, 625X...
2024. augusztus 8. 11:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere W650 kombájn vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, nedvességmérővel, hozammérővel, tolatókamerával, SF3000 antennával, GS...
2024. augusztus 8. 11:24 Egyéb kombájn Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 8. 11:14 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere C670 kombájn 4WD hajtással. 622R vágóasztallal, Zürn Raps Profi II repcetoldattal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009...
2024. augusztus 8. 11:07 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i (1511/2165 üzemórás) rotoros, 9,1 méteres 630X asztal+kocsi+repcekaszák, SF3000 AutoTrac, ProDrive, 800/70R38 Michelin...
2024. augusztus 8. 11:04 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.2 m Vario, Szállítókocsi,...
2024. augusztus 8. 11:04 CLAAS Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10%+Áfa önerővel! 4WD, 25 km/h, CAT C9.3 motor, C660 asztal, kocsi, BISO repcetoldat, Laser Pilot...
2024. augusztus 8. 10:49 John Deere Tolna, Dombóvár
Akár lízingre 10% + Áfa önerővel! 9 literes motor, doblassító, JD 620R (6,1m) asztal + kocsi, szecskázó, Michelin gumizás, piros rendszám...
2024. augusztus 8. 10:44 John Deere Tolna, Paks
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! AutoTrac, 4WD, doblassító, hozam+nedv.mérő, kompresszor, JD 622X...
2024. augusztus 8. 10:19 CLAAS Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10%+Áfa önerővel! Mercedes motor, V770 (7,7m) asztal+kocsi, AutoTrac, hozam+nedv.mérő, Laser Pilot...
2024. augusztus 8. 09:54 Massey Ferguson Komárom-Esztergom, Ács
Massey Ferguson IDEAL 8T kombájn hevederes mellső járószerkezettel, összkerékhajtással, automata kormányzással eladó! Gyártási év: 2019...
2024. augusztus 8. 09:39 CLAAS Komárom-Esztergom, Ács
Claas Lexion 650 eladó 6,8 méteres Vario adapterrel! Gyártási év: 2017 Üzembe helyezés 2018 Üzemóra: 2100/1325 Össz hektár: 3800 Piros...
2024. augusztus 8. 08:14 John Deere Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10% + Áfa önerővel! 6 ládás, 25 km/h, JD 622R (6,7m) asztal + kocsi, ZÜRN repcetoldat, doblassító...
2024. augusztus 8. 07:59 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
ÁFA MENTESEN megvásárolható! 2017-es gyártás, Mercedes-Benz OM473 LA motor, 30 km/h, 4D CLEANING, CEMOS, VARIO 1200 gabonaasztal...
2024. augusztus 8. 07:50 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas Trion 750TT APS Hybrid 9,3 m asztal+kocsi, repcekaszák, GPS Pilot, CEMIS 1200, CEMOS automatika, Quantimeter, 3D, 4D, LED, kamerák...
2024. augusztus 8. 07:44 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
Zürn Premium Flow 630 gabona vágóasztal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Szászberek
1.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 8. 07:41 New Holland Győr-Moson-Sopron, Fertőd
Eladó egy jó állapotban lévő, mindig tető alatt tárolt, üzembiztos kombájn. Idei évben is aratott. 3 méteres gabonaasztallal, szecskázóval,...
2024. augusztus 8. 06:50 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Szállítókocsi, Gabona vágóasztal 6 m, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%);...
2024. augusztus 8. 06:29 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Gumi Méretek:...
2024. augusztus 8. 06:29 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630R vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal eladó. Gyártási év: 2009 Helység: Győrszemere
2024. augusztus 8. 06:24 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9880i STS 4WD kombájn 1 db SF ITC antennával, 1 db GSD4 monitorral, AT Ready kivitel, 1 db félautomata vonófejjel, 1 garnitúra...
2024. augusztus 8. 06:19 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Dobfordulat csökkentő, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Hozammérő, GPS...
2024. augusztus 8. 06:19 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 630 vágóasztal vágóasztal szállítókocsival, repcetoldattal, rendválasztókkal jó állapotban eladó! Gyártási év: 2015 Helység:...
2024. augusztus 8. 06:14 Kombájn Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere W650 kombájn Geringhoff Variostar gabonaasztallal, vágóasztal szállítókocsival, vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (464)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (191)
- Deutz-Fahr (5)
- Egyéb kombájn (11)
- FENDT (5)
- Fortschritt (27)
- John Deere (83)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (49)
- Rostselmash DON / SZK (7)
- Több
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)