Hirdetés
Kombájn 440 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
75.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 18:54 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Gabona adapter Szállítókocsi Porelszívó CEBIS Motor gyártó: Mercedes Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
2024. szeptember 15. 18:22 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
DEMO John Deere S780i (285/439 üzemórás) rotoros, 9,1 m 730X asztal+kocsi+repcekaszák, SF6000 AutoTrac, ProDrive 25 km/h, 900/60R32, kamera...
2024. szeptember 15. 18:14 CLAAS Komárom-Esztergom, Ács
Claas Tucano 440 C600 gabonaadapterrel, szállítókocsival eladó! Gyártási év: 2009 Üzemóra: 5600/3600 Mercedes motor: 320 LE Biso repcetoldat...
14.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 18:09 New Holland Bács-Kiskun, Kecskemét
Vonófej Szecskázó Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: IVECO Rendszám, műszaki: nincs Megtekinthető Kecskeméten....
14 éve hirdető
2024. szeptember 15. 16:09 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
-Axiál által eladott folyamatosan szervízelt gép -4 WD=összkerék hajtás -3D- önszintező rostaszekrény -automata kormányzás=laser pilot...
2024. szeptember 15. 15:54 CLAAS Fejér, Sárosd
Claas Lexion 450, 6 méteres gabonaadapterrel, repcetoldattal eladó! Gyártási év: 2002 Üzemóra: 8700 Karbantartott, tető alatt tárolt....
15.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 15:29 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
CEBIS Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 15:14 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: John Deere Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
46.900.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 15. 14:24 CASE-IH Pest, Abony
Case IH AF 6140 kombájn eladó! Gyártási év: 2016 Üzemóra: 3145/1982 Motor: FTP 8,7 liter, 330 Le Automata kormányzás - RTK (AFS 372, AFS PRO...
5 éve hirdető
2024. szeptember 15. 13:34 John Deere Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere S670i összkerékhajtásos kombájn 2017-es első forgalomba helyezésű(2016-os modellév); összkerék hajtás ;1980 cséplőóra; ProDrive...
8.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:44 New Holland Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó tulajdonostól New Holland TX66 gabonakombájn! - 1997-es évjárat - 8000 motorüzemóra - 5500 cséplőóra - 6,2 méteres gabonaasztal -...
1.590.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:30 CLAAS Veszprém, Tótvázsony
Eladó a képeken látható Class Matador kombájn. Azonnal munkára fogható, 2 éve karbantartás után lett letéve.
36.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:29 CASE-IH Tolna, Simontornya
Gép típus: Case IH AF 8230 Gyártási év: 2013 Üzemóra: 3400/2400 Motor: FPT 12,9 liter, 450 LE (Power Boost 510 LE) 1 rotoros - 760 mm...
8.800.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 15. 11:49 John Deere Hajdú-Bihar, Püspökladány
John Deere 2056 kombájn jó műszaki és szép esztétikai állapotban eladó! 4400 cséplő és 5400 motor üzemórával! Elől, hátul 90%-os gumik....
9.000 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 15. 11:29 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
Kukorica szedo kombajn,1990 evjarat, 2 soros, hidraulikus perkins motor 4x4 mukodo kepes allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam...
35.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 15. 11:24 CASE-IH Békés, Békéscsaba
ELADÓ CASE IH AF 5140 KOMBÁJN ÜZEMÓRA: 3464 MOTOR, 2207 CSÉPLŐ GYÁRTÁSI ÉV: 2014 610-ES GABONAADAPTER SZÁLLÍTÓKOCSIVAL AFS 700 MONITOR...
6.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 15. 10:29 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható állapotú Claas V750 típusú gabonavágóasztal (autocountur). Igény esetén repcekaszával. Azonnal munkára fogható....
25.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 15. 09:37 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Nagyon szép állapotban! Folyamatosan szervizelve, kevés üzemórával! 320 lóerő dobcsökkentővel
8.500.000 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 15. 09:36 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
Szép állapotú John Deere eladó kedvező áron!! Évjárat: 2002 Üzemóra: 4592/3229 -Kukorica készlettel - 480-as asztallal -Dobfelező Az ár...
15.700.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. szeptember 15. 09:34 John Deere Csongrád-Csanád, Üllés
Aratásra felkészítés nélkül fogható! Eladó kiváló műszaki állapotú 1995 évjáratú John Deere 2058 kombájn, 4813 cséplő órával. Folyamatosan...
800.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 15. 08:54 Fortschritt Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó a képen látható E 512 kombájn, asztalszállító kocsival, gabonaadapterrel, napraforgótálcákkal. A cséplőhajtás E 514-esére van...
2024. szeptember 15. 07:39 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9680 WTS 2WD kombájn 2 db sárga villogóval, 1 db vonófejjel, 1 db John Deere 622R gabona vágóasztallal, 18db kalászemelővel, 2 db...
2024. szeptember 15. 07:24 Kombájn Hajdú-Bihar, Nádudvar
Claas Tucano 330 2WD kombájn 2db sárga villogóval, 1db vonófejjel, kukorica átszerelő készlettel, 1 db utasüléssel, monitorral, C540...
12.000 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 15. 07:14 Egyéb kombájn Hajdú-Bihar, Ártánd
New Idea 802 kukorica szedo kombajn 4 soros 1985 evjarat remek mukodo kepes allapotban Unios Adoszammal rendelkezoknek 0% Afa ! Az árat a...
2024. szeptember 15. 07:04 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i (1511/2165 üzemórás) rotoros, 9,1 méteres 630X asztal+kocsi+repcekaszák, SF3000 AutoTrac, ProDrive, 800/70R38 Michelin...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (440)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (194)
- Deutz-Fahr (3)
- Egyéb kombájn (10)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (74)
- Massey Ferguson (11)
- New Holland (38)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több