Hirdetés
Kombájn 440 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
18.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. szeptember 16. 08:29 John Deere Somogy, Kisbárapáti
John Deere 9780 CTS kombájn családi gazdaságból eladó. 336 LE, 4050/6860 üzemóra, összkerékhajtás, klíma, 10000 literes magtartály, kukorica...
1 éve hirdető
2024. szeptember 16. 08:03 CLAAS Bács-Kiskun, Kalocsa
Családi gazdaságból eladó 2016. évi gyártású Claas Tucano 420-as típusú kombájn első tulajdonosától. Nagyon jó esztétikai és műszaki...
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 08:02 Fortschritt Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
Fortschritt e 514 es alkatrészek eladók érdeklődni telefonon.
45.000 EUR
13 éve hirdető
2024. szeptember 16. 06:44 John Deere Hajdú-Bihar, Ártánd
John Deere 1550 CWS kombájn, 2005-ös évjárat, 181 kW-os motor, 2500 óra, búza asztal, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint...
2024. szeptember 16. 06:33 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere W650 2WD kombájn 2 db forgólámpával, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 1 garnitúra kukorica átszerelő készlettel, 2 db...
2024. szeptember 16. 06:33 John Deere Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Auto Kontúr, Szállítókocsi, Gabona vágóasztal 6 m, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%);...
3.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 05:43 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
klímás, szecskázós, Rába motoros, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal, teljesen üzemképes állapotban eladó.
3.999.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 04:39 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
1990-es évj., klímás, Rába motoros, 5.1-es gabonaasztal, 4 vagy 6 soros kukoricaasztallal ,teljesen üzemképes állapotban eladó
2024. szeptember 16. 03:54 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gumihevederes járószekezet, 3D rostakiegyenlítés, Szállítókocsi, Összekrékhajtás, Törekterítő,...
2024. szeptember 16. 02:56 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Claas Trion 750TT APS Hybrid 9,3 m asztal+kocsi, repcekaszák, GPS Pilot, CEMIS 1200, CEMOS automatika, Quantimeter, 3D, 4D, LED, kamerák...
2024. szeptember 16. 02:25 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
New Holland CSX7080 (2392/3148 üzemórás) 6 ládás, 6,1 m kitolható asztal+kocsi, 800-as gumi, kukorica + gabona kosár, szecskázó, IVECO motor...
5.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 16. 02:19 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Klíma Mercedes motor Montana (hegyi) kivitel C510 gabona adapter Kéttengelyes asztalszállító kocsi Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a...
5.999.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 01:24 John Deere Győr-Moson-Sopron, Egyed
5 méteres gabonaasztallal, 6 soros kukoricaasztallal, szállítókocsival, 4400 üzemórával, 1997-es évjáratú, jó gumikkal, jó motorkerékpárral,...
2024. szeptember 15. 23:44 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Törekterítő, Hozammérő, Levegő...
2024. szeptember 15. 23:34 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6.6 m Vario, Szállítókocsi, Laser Pilot, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi...
2024. szeptember 15. 23:25 Kombájn Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S680i (1544/2183 üzemórás) rotoros, 9,1 méteres 630R asztal+kocsi, AutoTrac ready, ProDrive, 800/70R38 Good Year gumik Évjárat:...
52.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 22:19 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó CEBIS Automata vonófej Porelszívó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Okmányok nélkül Megtekinthető Kecskeméten....
69.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 20:49 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó Automata vonófej Porelszívó CEBIS Kamera Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Okmányok nélkül Megtekinthető Kecskeméten....
58.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 20:24 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Automata vonófej Pelyvaterítő CEBIS Kamera Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: CAT Rendszám: piros Műszaki: van Megtekinthető...
85.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 20:09 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Kompresszor Kamera Mercedes motor Porelszívó Szecskázó CEBIS Automata vonófej Gabona adapter Szállítókocsi Okmányok nélkül Megtekinthető...
10.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 19:49 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
3D CEBIS nem működik Szecskázó Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: Mercedes Teljesítmény: 276 kW Megtekinthető Kecskeméten....
2024. szeptember 15. 19:34 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Szállítókocsi, Repce oldalkasza, Csépelt üzemóra: 1060. Eredeti ár...
8.300.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 19:19 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Szecskázó Klíma Asztal Asztal szállító kocsi Motor gyártó: John Deere Motor üzemóra: 6500 Rendszám és műszaki vizsga: nincs Megtekinthető...
47.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 19:04 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Törek pelyvaterítő Hozam és mennyiség mérés Nyomtató Digit Klíma Kocsi Claas Vario 750 asztal Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (440)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (194)
- Deutz-Fahr (3)
- Egyéb kombájn (10)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (74)
- Massey Ferguson (11)
- New Holland (38)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több