Hirdetés
Kombájn 471 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
4.250.000 Ft
7 éve hirdető
2020. július 4. 14:11 CLAAS Somogy, Somogyszentpál
Eladó jó állapotban lévő Claas Dominator 86 kombájn, 4 soros kukorica adapterrel és 4 méteres gabonaasztallal.
24.490.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2023. március 31. 21:07 CLAAS Fejér, Pusztaszabolcs
Családi gazdaságból eladó egy újonnan vásárolt és korához képest kevés munkaórával rendelkező, 2021.-ben komplett cséplőrendszer felújítást...
2024. július 15. 14:04 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 9,20 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal...
50.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 13. 04:29 John Deere Bács-Kiskun, Kecskemét
Hektárszámláló Gabona adapter Szállítókocsi Motor gyártó: John Deere Rendszám: piros Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős...
15.800.000 Ft
10 éve hirdető
2024. február 24. 17:05 CLAAS Csongrád-Csanád, Szeged
Class Mega 208-as kombájn 6 méteres gabona asztal, + repce toldat, oldal kaszával, asztal kocsival. Szezonra felkészített állapotban eladó.
5.500.000 Ft
10 hónapja hirdető
2023. december 31. 18:30 Massey Ferguson
Motor SISU VALMET 612,6 ládás cséplo, szalmazuzó,számitogép,klima,új elso gumik,,vágóasztal 6m + 2xoldalkasza 12V,/Biso Integrale + Mortl/.
16.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. június 15. 20:51 CLAAS Heves, Visznek
Családi gazdaságbol eladó Claas meg 204 kombájn, doblassitoval, 3 garnitúra dobkosárral, 80-90%-os gumikkal. 5.1 asztallal, kocsival, a gép...
47.900.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 13. 00:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Törek pelyvaterítő Hozam és mennyiség mérés Nyomtató Digit Klíma Kocsi Claas Vario 750 asztal Rádió Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk...
24.000 EUR
10 éve hirdető
2023. április 17. 13:46 Deutz-Fahr Győr-Moson-Sopron, Mosonmagyaróvár
Eladó 2001-es Deutz-Fahr 4065 HTS kombján. Tartozékok: gabonavágóaszta, vágóasztakocsi, repcetoldat, kukoricaadapterrel(6soros Oros adapter...
4.895.000 Ft
8 éve hirdető
2024. május 4. 10:55 CLAAS Nógrád, Salgótarján
1986-os évjáratú Claas kombájn, jó állapotú. Szárzúzós kukorica vágóasztallal, 6 soros és gabona vágóasztallal. Zöld rendszámos, kezelési...
2024. július 16. 16:54 New Holland Csongrád-Csanád, Makó
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! Rotoros, IVECO motor, 7,3m asztal+kocsi, szecskázó, pelyvaterítő,...
60.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 12. 11:34 CASE-IH Tolna, Simontornya
Kitűnő állapotú Case IH AF 9230 rotoros kombájn tulajdonostól eladó! Gyártási év: 2014 Üzemóra: 1810/1140 Motor : 12,9 liter 530 LE Hátsó...
14 éve hirdető
2024. július 14. 22:34 New Holland Bács-Kiskun, Tiszakécske
6 méteres New Holland gabonaadapterek TX, CX és CR modellekre.
2024. június 23. 20:54 New Holland Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
New Holland CS 540 - 2006-os évjárat - 1.620 motoróra - 1.083 cséplőóra - 258 lóerő - klíma - 20 km/h - pelyvaterítő - 650/75R32 +...
9.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2023. szeptember 8. 07:13 New Holland Borsod-Abaúj Zemplén, Szerencs (Ond)
Eladó Tx 66, 6m-es gabonaasztallal
18.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. június 7. 10:31 John Deere Somogy, Kisbárapáti
John Deere 9780 CTS kombájn családi gazdaságból eladó. 336 LE, 4050/6860 üzemóra, összkerékhajtás, klíma, 10000 literes magtartály, kukorica...
9.600.000 Ft
9 éve hirdető
2023. december 7. 17:57 John Deere Heves, Gyöngyöstarján
Típus váltás miatt eladóvá vált családi gazdaságunk kombájnja. Korának megfelelő állapot, rendszeresen karbantartott, átszerelő készlettel,...
432.000 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 14. 17:14 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
CASE IH AF 7250 4 WD GABONAKOMBÁJN GYÁRI GARANCIÁVAL! ORSZÁGOS PROFI SZERVIZHÁLÓZATTAL!
37.000.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 15. 06:39 New Holland Békés, Orosháza
330 LE-s Iveco Cursor motor, 7,6 m-es Varifeed gabona adapter, Nardi szállítókocsi, szalmaszecskázó, pelyvaszóró, fix rosta, difizár,...
2024. július 15. 03:09 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes 330 Le-s IVECO motor, NH20 (6,1m) asztal, szállítókocsi, 6 ládás, AutoContour, szecskázó, 800-as gumi, kétfokozatú doblassító...
1.100.000 Ft
6 éve hirdető
2023. december 11. 21:23 CASE-IH Somogy, Mike
Eladó ih kombájn a képen látható állapotban! Gabona és kukorica adapterrel együtt eladó! Az ár irányár! Érdeklődni a megadott számon.
34.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. június 13. 14:24 CLAAS Borsod-Abaúj Zemplén, Felsőzsolca
Claas Mega 370 betakarító gép eladó. C 510 gabonavágó asztal, mechanikus meghajtású repce oldalvágó kaszával, szállítókocsi. NAS-676...
85.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 12. 23:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Kompresszor Kamera Mercedes motor Porelszívó Szecskázó CEBIS Automata vonófej Gabona adapter Szállítókocsi Okmányok nélkül Megtekinthető...
15.000.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 11. 16:32 New Holland Bács-Kiskun, Kunszentmiklós
Cs660 típusú New Holland kombájn eladó. Adás-vétellel rendszeresen karbantartott, jó állapotú. 620 gabona asztal, kukorica adapter készlet,...
9.000.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. július 12. 16:07 Versatile Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza (Sóstóhegy)
Eladó Versatile Acros 580 kombájn. 2015 évjárat. 1040 cséplő óra. Cummins motor. 5 ládás. Kukorica átszerelő készlet. Légkompresszor....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (471)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (188)
- Deutz-Fahr (7)
- Egyéb kombájn (11)
- FENDT (6)
- Fortschritt (27)
- John Deere (83)
- Massey Ferguson (14)
- New Holland (47)
- Sampo Rosenlew (6)
- Több
![Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4436/cikk_74436/buza-lead_fill_540x300_0.jpg)
Háztartási cukorral permetezi a gabonáját egy német gazda +VIDEÓ
Úgy érzi, megéri az árát a furcsán hangzó beavatkozás.![Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4438/cikk_74438/konzerv-lead_fill_540x300_0.jpg)
Ilyen a konzerv sikertörténete, mely Napóleonnak köszönheti a létét
Sokáig idegenkedtek tőle, de a háború utánra már mindenki megszerette.![Nincs megállás? Őrült zuhanásban a tojás ára](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4433/cikk_74433/tojas-talcas-1_fill_540x300_0.jpg)