Hirdetés
Fogas borona 241 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A talajművelő gépek között megtalálható fogas borona alcsoportban a legismertebb boronatípussal találkozhatunk. A fogas boronák mellett ismertek még az ásóborona, forgóborona, fésűs borona borona változatok is.
A boronákról összeségében elmondható, hogy főként a felszín egyengetésére, rögaprításra, magtakarásra és gyomirtásra használják őket. A boronák (így a fogas borona is) a talaj felső rétegének művelését több feladat egylépésben való végzésével biztosítják: a boronák fogai a talajban dolgozva elsősorban nyomás, ütközés, valamint súrlódás hatására fejtik ki munkájukat. Léteznek függesztett és vontatott boronák is, ahogyan könnyű, közepes és nehézborona kivitelű eszközöket is megkülönböztetünk, ezeket eltérő célokra és eltérő talajtípusokon szokás használni.
A boronák fogai a legtöbb esetben menetes végükkel szerelhetők fel a boronakeretre, a hagyományos, merev keretű boronák általában S vagy Z alakú kerettel készülnek. Léteznek rugós fogú boronák is, amelyek foga rugóacélból készül. Egyes típusokon még a fogak szögállása állítható. A fogas boronák egy másik fontos tulajdonsága (hasonlóan a legtöbb talajművelő eszközhöz) a munkaszélesség.
A rovat ajánlatai között megtalálhatjuk a legismertebb talajművelő gépeket gyártó cégek új és használt fogas boronáit mégpedig többféle kivitelben és munkaszélességben.

Olvasson tovább
2024. augusztus 16. 04:49 Fogas borona Győr-Moson-Sopron, Győr
300 cm széles fogas borona KAT1 hárompont függesztésre 300 cm munkaszélesség 14 cm hosszú tüskék
2024. augusztus 16. 02:29 Fogas borona Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Munkaszélessége: 4 m Szögek méretei: 18 x 18 mm Kézi összecsukással Az alaptagok száma: 2 db Oldalsó tagok: 1 - 1 db...
2024. augusztus 16. 01:04 Fogas borona Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Munkaszélessége: 5 m Szögek méretei: 18 x 18 mm Kézi összecsukással Az alaptagok száma: 3 db Oldalsó tagok: 1 - 1 db...
2024. augusztus 16. 00:49 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4.330.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:59 Fogas borona Veszprém, Tüskevár
ALPEGO ROTODENT BF-300 SSAB Svéd acélból készült váz Függesztett Kat. I. és II. Eltömődésmentes SFERA görgőscsapágyazású rotorok Henger...
8.100.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 15. 21:39 Fogas borona Veszprém, Tüskevár
SSAB Svéd acélból készült váz Függesztett Kat. II. és III. Hidraulikusan összecsukható váz Golyós csapágyazású rotorok, nyírócsapos...
2024. augusztus 15. 19:29 Fogas borona Bács-Kiskun, Tiszakécske
Ezt a forgóboronát kis gazdaságok talaj előkészítéséhez tervezték speciális környezetbe, mint például a kertészeti és bortermelő gazdaságok,...
8.095.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:44 Fogas borona Bács-Kiskun, Géderlak
A fogasok sokféle változatban, nagyon sokszor egyedi igény szerint készülnek 3,6-9,2m munkaszélességben. Választható fogtípusok: – 20×20/170...
360.000 Ft
14 éve hirdető
2024. augusztus 15. 16:24 Fogas borona Fejér, Csákvár
FELDHERR függesztett fogas borona 3 m munkaszélességgel, kézi, mechanikus nyitás-csukással, dupla rögtörővel, láncon függesztett levél...
1.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:04 Fogas borona Hajdú-Bihar, Ártánd
Fogas borona, 2.5m munkaszélesség, 2 soros rögtörő hengerrel, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
1.590.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:04 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új 6,6 m borona ,65 kg levéllel hyd csukással.Első simitóval ,20 cm fogakkal+rögtörövel Tavaszi lezárásra,90-120 le traktor után eladó Váz:...
820.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. augusztus 15. 13:21 Fogas borona Heves, Gyöngyös
Eladó hidraulikusan összezárható, 6 méter munkaszélességű láncos borona, első kézből.
4.000 EUR
13 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:49 Fogas borona Hajdú-Bihar, Ártánd
Forgo borona LELY, 2005 evjarat, 4 meteres munkaszelesseg, hengerrel,uj kesekkel,kifogastalan munkara foghato allapotban. Az árat a napi...
880.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:09 Fogas borona Bács-Kiskun, Géderlak
A fogasok sokféle változatban, nagyon sokszor egyedi igény szerint készülnek 3,6-9,2m munkaszélességben. Választható fogtípusok: – 20×20/170...
10.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:03 Fogas borona Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Különböző méretű fogasok és boronák 10.000 Ft/db-tól eladók
4.310 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:59 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra,...
4.809 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:19 Fogas borona Békés, Gyula
A borona a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen munkagépe. Alkalmas simításra, rögök szétaprítására, vetőmagok betakarására, porhanyításra,...
125.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:34 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
A fogas boronákat különböző munkaszélességben, és tömegben gyártjuk. Egyedi fogas boronák gyártását is vállaljuk minta alapján. Borona fogak...
2.650.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:34 Fogas borona Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
borona új 6,7 m , 65 kg levél, 20 cm fogak , első és hátsó simitóval , nyomlazitó kapa , erős váz ,hid. csukás , 1400 kg , eladó agroman
2.150.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:24 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Kovács-ker FB3+3-3,9/4,7 függesztett 2 soros fogasborona: Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk....
2.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:59 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk. Erős, masszív szerkezetű függesztő vázak anyaga: 80x80x6,...
3.400.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:49 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk. Erős, masszív szerkezetű függesztő vázak anyaga: 120x120x6...
2.450.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:34 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk. Erős, masszív szerkezetű függesztő vázak anyaga: 100x100x6...
3.400.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:19 Fogas borona Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Függesztett fogas boronáinkat 1 soros, 2 soros, és rögtörős kivitelben gyártjuk. Erős, masszív szerkezetű függesztő vázak anyaga: 100x100x6...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)