Hirdetés
Henger, tömörítő 797 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2.300.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
2025. április 16. 10:49 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger Leták, 6,3 méter széles, hidraulikus, alig használt, jó állapotban eladó!
3.995.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2025. április 14. 20:27 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro 6,2 m-es aprítóhenger közvetlenül a gyártótól- házhozszállítással! - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés - verhetetlen ár-érték arány Munkaeszközeink már teljeskörű LÍZINGÜGYINTÉSSEL részletre is elvihetők Felépítésük, műszaki...
2025. április 14. 09:04 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális...
2025. április 14. 08:54 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA TIP-ROLLER 630 típusú henger széles felszereltségi választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi importőrétől! He-Va Tip Roller 6,3 Cambridge 510 mm henger simítóval, összekötővel, gyorscserélővel. Alapkivitel: - 2 db...
2025. április 17. 11:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó jó állapotban lévő használt Güttler henger kihézagolva, csapágycserével. Gyártási szám: HH22249 Gyártási év: 2013 --------------------------------------------------------------------------------------------------------- További információkért...
5.300.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. április 15. 07:19 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Demó gép - Vonóigény: 70 LE - Munkaszélesség: 630 cm - Szállítási szélesség: 300 cm - Kerékméret: 13.0/55-16 - Súly: 4450 kg - Simítóval és összekötővel Leírás: - A Cambridge gyűrűs kialakitás igazán sokoldalú munkagépet eredményez....
15.176 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 20:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
330.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 17. 19:59 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro osztott késes aprítóhenger betétek közvetlenül a gyártótól Költségtakarékos megoldás- meglévő hengereinek helyére beépíthető. Felépítése, műszaki jellemzői: - OSZTOTT KÉSES kivitel- folyamatos gördülés- minimális rezonancia, ezáltal jelentősen...
18.120 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
4.895.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 17. 19:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új típus! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával, számos hasznos újítással kiegészítve. Készletről idei számlával- átvétellel elérhető! Felépítése, műszaki...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Vaderstad Rollex hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
HE-VA Tip-Roller hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger...
10.925 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:19 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Az X-PRESS prizmacsúcsos tömörítő hengerek segítségével vetés után tovább javítható a magbeágyazódás, ezáltal több és biztosabb termésre számíthatsz. A munkagép emellett használható még tavasszal szántáselmunkálásra és bokrosításra, ősszel pedig...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Dal-Bo Maxiroll 630 hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger...
12.742 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 19:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
16.879 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 18:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
1.150.000 Ft
16 éve hirdető
2025. április 17. 18:34 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
MEDL 450-es vontatott Cambridge henger a képeken látható, azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható! www.agro-koncz.hu
12.742 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 18:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 18:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Framest Fra-Roll hengerekhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger...
2025. április 17. 18:04 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 Cambridge 620mm gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: 1.HEVA TIP-ROLLER 6,3m Cambridge 620mm HD henger - hidraulikusan összecsukható Alapkivitel: • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 17:49 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Güttler hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger alkalmassá...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. április 17. 17:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Profi minőségben gyártott hengereinket 100%-os méretgaranciával biztosítjuk a megrendelőink részére....
2025. április 17. 17:29 Crosskill henger Fejér, Sárosd
6 méteres munkaszélesség. 510 mm-es hengerátmérő. 2,3 méter szállítási szélesség. Prizmás henger. Önsúly: 2750 kg. Megtekinthető: Sárosd.
2025. április 17. 17:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással. Cambridge,...
9 éve hirdető
2025. április 17. 16:59 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
ROL-EX csőhenger A leginkább univerzális tengely 500 mm átmérőjű. Könnyű és nem köves talajokon, száraz körülmények között a legjobban teljesít. Garantálja az egység stabil vezetését a beállított munkamélységben. A talaj lazán hagyása jó feltételeket...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (797)
- Aprító henger (208)
- Crosskill henger (27)
- Egyéb henger (124)
- Rögtörő henger (180)
- Tömörítő henger (212)
Hirdetés

A talaj humusztartalmától független alapgyomirtás napraforgóban
Kiváló szelektivitás, biztos egyszikű irtás és kombinálhatóság.