Hirdetés
Henger, tömörítő 626 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. szeptember 26. 20:29 Egyéb henger Vas, Celldömölk
A képen látható, hibátlan állapotban 440 cm a munkaszélessége Hydraulikus felcsukás és nyitás Hydraulikus tengely Hibátlan hengerek Azonnal...
2024. szeptember 26. 11:39 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 Cambridge 510 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének, az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a...
2024. szeptember 26. 11:29 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. szeptember 26. 11:24 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
TOP-CUTTER száraprító henger a HE-VA Tip-Roller típusú hengerekhez az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatából! - Spring-Board simító helyére...
2024. szeptember 26. 11:09 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a...
2024. szeptember 26. 11:04 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor PrizmaCsucsos henger 4.50-5.00-6.20m -50cm atmero -feligfugesztett tolatos nyitassal -4.50/2200kg-3.300.000ft -5.00/2500kg/3.450.000ft...
2024. szeptember 26. 08:49 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor Regal prizmacsúcsos henger simítóval 4.5/5.2/6.2m szélességben -4.50-5.20-6.20m hidraulikus csukás,nyitás simítóval/simító nélkül...
2024. szeptember 25. 11:27 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
9.990 EUR
Kiemelt 2 éve hirdető
2024. szeptember 25. 10:24 Aprító henger Békés, Sarkad
AgriCom vontatott/feligfügesztet zúzó napraforgoszár/kukorica szár/zölditeste mehanikus csukas nyitasal -70cm átmeröjü hengerek -dupla...
3.880.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 2 éve hirdető
2024. szeptember 25. 10:24 Rögtörő henger Békés, Sarkad
AgriCom Regal prizmacsúcsos henger simítóval 4,5/5,2/6,2 m szélességben. - 4,50-5,20-6,20 m Hidraulikus csukással, nyitással...
4.895.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 13 éve hirdető
2024. szeptember 22. 20:22 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgro 6,2 m-es hidr. csillaggyűrűs-henger hidr. simítóval szerelve. 10 éve gyártásban lévő elődjének minden pozitív tulajdonságával,...
2024. szeptember 26. 08:49 Rögtörő henger
- 6,20 m munkaszélesség - 500 mm hengerátmérő - Cambridge típusú elemek - Fel-hidraulikus nyitás/csukás - Masszív, erős, robosztus váz és...
7.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 27. 01:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 6 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg. - hidraulikus crossboard...
12 éve hirdető
2024. szeptember 26. 23:54 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
RÖGTÖRŐHENGEREK , PACKERHENGEREK eladók. Ár 150000Ft-350000Ft-ig
2024. szeptember 26. 23:49 Henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Leták gépek a Szakadáth-Gépker Kft-től! Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Töltse le a katalógust:...
6.570.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 26. 23:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 6.570.000,-Ft + Áfa. Igyenes házhozszálítással. Tömege:...
3.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 23:09 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgro 4,5 m-es hidraulikus csillaggyűrűs- (prizma) hengerek közvetlenül a gyártótól! MINŐSÉGI ALAPANYAG-FELHASZNÁLÁS- INGYENES...
4.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 23:04 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
VAgro csillaggyűrűs-hengerek közvetlenül a gyártótól. MINŐSÉGI ALAPANYAG-FELHASZNÁLÁS- INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! Jellemzőik: - 6,2 m...
3.695.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 22:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új 6,2 m-es csillaggyűrűs-henger a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól egyenesen a gyártótól. Minőségi alapanyagfelhasználás- 2 év garancia-...
4.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 22:24 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új VAgro hidraulikus cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Minőségi alapanyag felhasználás- kitűnő...
2.395.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 22:19 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Telephelyünkön megtekinthető! Új- 3,0 m-es vontatott- osztott késes aprítóhengerek a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól Környéről! MINŐSÉGI...
3.295.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 22:04 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. TELEPHELYÜNKÖN MEGTEKINTHETŐ! KITŰNŐ ÁR-ÉRTÉK...
4.195.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 21:54 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új cambridge-hengerek közvetlenül a gyártótól Környéről a VAgro Mezőgazdasági Gépgyártól. Több száz darab legyártott henger, a megszokott...
335.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 26. 21:49 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Új osztott késes száraprítóhenger szett tetszőleges méretben. Meglévő hengerébe beépíthető átalakítás nélkül, osztott késes kialakításának...
4 éve hirdető
2024. szeptember 26. 21:44 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 820-6 ASL Master henger, FlatSpring rugós talajsimítóval. JELLEMZŐK: • 8,4 m munkaszélesség, • 3 m szállítási szélesség, •...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (626)
- Aprító henger (137)
- Crosskill henger (15)
- Egyéb henger (68)
- Rögtörő henger (142)
- Tömörítő henger (203)