Hirdetés
henger találatok 615 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2024. szeptember 17. 17:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant 30-56 front henger Alapfelszereltség: - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással,...
2024. szeptember 17. 17:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Baja
Helti LandRoll N5200 SD + CrossBoard simítós henger jellemzői • A hengerek Ø60 mm-es 12.9 mm-es acéltengellyel szereltek. • Rugós...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:34 Crosskill henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 450 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 2400 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
2024. szeptember 17. 17:34 Crosskill henger Vas, Celldömölk
A Képen látható jó állapotban 450cm a munkaszélessége Hydraulikus-san kinyitható. Irányjelzőkkel ellátva. Azonnal munkára fogható...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:24 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 320 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1180 kg Teljes szélesség: 352 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80 cm
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:09 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1085 kg Teljes szélesség: 312 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80...
2024. szeptember 17. 17:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper Fusio aprítókéses hengerek eladók. 3,0 - 6,0 méteres munkaszélességig. Front és hátsófüggesztés, egy sor aprítókéses henger...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 16:54 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1185 kg Szállítási szélesség: 312 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság:...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 16:34 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 320 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1290 kg Szállítási szélesség: 352 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság:...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 16:29 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 250 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1105 kg Szállítási szélesség: 265 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság:...
2024. szeptember 17. 16:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler 180/610 Matador henger Alapfelszereltség: - Öntisztító Güttler henger ø 45/50 cm - Négyzetméterenként 305 csillagcsúcs - Igény...
13.750 EUR
6 éve hirdető
2024. szeptember 17. 16:09 Tömörítő henger
Hamm HD12 vibrációs tömörítő henger Gyártási év: 2010 Munkaórák száma: 1730 - henger nedvesítő rendszer - vibráció mindkét hengeren -...
2024. szeptember 17. 15:59 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 48 AS Compact Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Szekciók száma: 3, Figyelmeztető tábla és világítás,...
2024. szeptember 17. 15:59 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Nyúl
HELTI LandRoll hengercsalád A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív, erős vázszerkezettel gyártott gép. Rugós...
6.290.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 15:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Hengerek közvetlen a gyártótól, ingyenes házhozszállítással! 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni?...
1.700.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 15:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Régiből újat varázsolunk!!! Hozd el hozzánk régi gyűrűshengeredet és mi kényelmesen szállítható hidraulikus géppé alakítjuk. Alap ár:...
2024. szeptember 17. 15:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhoz szállítással...
2024. szeptember 17. 15:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhoz szállítással...
2024. szeptember 17. 15:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 940 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és...
2024. szeptember 17. 14:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 14:44 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű aprítóhangerek raktárkészletről eladók.
7.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 14:29 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 480 AS Compact Standard henger. LEÍRÁS: • Kézi csukású 4,80 m munkaszélességű Güttler henger • Az eredeti Güttler...
2024. szeptember 17. 14:29 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
3.100.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 14:24 Egyéb henger Hajdú-Bihar, Tépe
Importból, munkára fogható állapotban.
2024. szeptember 17. 14:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 Cambridge 620mm gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: 1.HEVA TIP-ROLLER 6,3m...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (615)
- Aprító henger (139)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (73)
- Rögtörő henger (136)
- Tömörítő henger (197)