Hirdetés
henger találatok 615 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 10:19 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, hidraulikusan összecsukható, eladó!
2024. szeptember 17. 10:14 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 820 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és...
13.500 EUR
6 éve hirdető
2024. szeptember 17. 10:04 Tömörítő henger
Hamm HD12 vibrációs tandemhenger Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 866 - vibráció mindkét hengernél - tömörítési erő 40 Kn - Kubota motor -...
2024. szeptember 17. 10:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1040 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és...
2024. szeptember 17. 09:54 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 540 csillag gyűrűs vontatott henger az Sz-Agro 2007. Kft-től, a dán HE-VA cég hazai importőrétől. - 5,40 méteres munkaszélesség -...
2024. szeptember 17. 09:44 Aprító henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler MasterCut 600 Front Vágóhenger talajsimítóval Alapfelszereltség: • Mellső háromponttorony Kat. II • Támasztóláb • 360 mm-es átmérő •...
2024. szeptember 17. 09:39 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor Regal prizmacsúcsos henger simítóval 4.5/5.2/6.2m szélességben -4.50-5.20-6.20m hidraulikus csukás,nyitás simítóval/simító nélkül...
2024. szeptember 17. 09:39 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 540 vontatott henger az Sz-Agro 2007 Kft.-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. Tip-Roller 540 vontatott henger: - 5,4...
1.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 17. 09:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6,2 es összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Jó Évjárat: 2010 Tulajdonságok: 6,2 méter munkaszélesség, hidraulikusan nyitható és...
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 09:19 Henger Csongrád-Csanád, Makó
Vogel & Noot tárcsára eladó ø 600 mm ékgyűrűs henger 3-4-5-6 m méretekben. Az ár felől érdeklődjön a megadott elérhetőségen: Hanki-Ker....
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 09:04 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új AGROCUT 300 késes henger. JELLEMZŐK: • 3 m munkaszélesség, • ø 1.820 mm henger, • Front és hátsó függesztés, • Súly: 1.480 kg, •...
3.950.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 08:59 Tömörítő henger Tolna, Dunaföldvár
Új magyar gyártmányú Cambrigde henger hidraulikus simítóval, vastag falú anyagból, kiváló minőségben megrendelhetők, készletről (5,2 m)...
6.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 06:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 5 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes...
2024. szeptember 17. 06:34 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A már jól ismert helti hengerek most akcióban simítóval, vagy simitó nélkül is! A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív,...
299.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 17. 06:24 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Egyed
vontatott, 1990-es évj., eladó
5 éve hirdető
2024. szeptember 17. 06:04 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Bócsa
Új, 7,3 m munkaszélesség, robosztus kialakítás, Cambridge vagy Crosskill gyűrűvel, 70 mm tengelyátmérő, szállítási szélesség 2,5m, 150x100...
2024. szeptember 17. 05:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Szeged
Dal-Bo Minimax 830 henger simítóval Új Dal-Bo Minimax 830 henger hidraulikus simítóval, 2023-as évjárat, Dán gyártmány, 50 cm-es Cambridge...
4.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 05:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval szerelve, illetve...
5 éve hirdető
2024. szeptember 17. 05:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Bócsa
Quivogne GLADIATOR 6 méteres munkaszélességű késes henger tárcsasorral kombinálva Új, 6 méteres szélesség, önbeálló függesztés a front...
1.390.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 05:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 3 méteres függesztett gyűrűshenger (40 tagos), ST491-es csapágyakkal. Ára: 1.390.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén Ingyenes...
4.050.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 02:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 4,6 méteres hidraulikus gyűrűshenger (69 tagos), tárcsacspágyas. Ára: 4.050.000,-Ft + Áfa. Magyarország területén ingyenes...
2024. szeptember 17. 01:59 Aprító henger Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
7.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 17. 01:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 6 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. - tömege: 4500 kg. - hidraulikus crossboard...
6.570.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 16. 23:29 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger, hidraulikus simítóval. Ára: 6.570.000,-Ft + Áfa. Igyenes házhozszálítással. Tömege:...
3.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 16. 22:59 Tömörítő henger Komárom-Esztergom, Környe
Új! VAgro 4,5 m-es hidraulikus csillaggyűrűs- (prizma) hengerek közvetlenül a gyártótól! MINŐSÉGI ALAPANYAG-FELHASZNÁLÁS- INGYENES...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (615)
- Aprító henger (139)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (73)
- Rögtörő henger (136)
- Tömörítő henger (197)