Hirdetés
Henger, tömörítő 610 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
1.150.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 14. 19:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Ferocoop függesztett cambridge henger hidraulikusan csukható 3 méter szélességben 420 as gyűrűkkel WWW.bacsagrogep.hu 06202244781
4.950.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 19:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-5,4 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
13 éve hirdető
2024. július 14. 19:34 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 630 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 3200 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
590.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 19:24 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Müllner 3m-es vontatott Cambridge henger képeken látható ,azonnal munkára fogható állapotában eladó! Szállítás megoldható!
2024. július 14. 19:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5 éve hirdető
2024. július 14. 19:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Bócsa
FOP - Vogel Noot Agrocut 300 késes aprítóhenger Új; szélesség: 3m; felfüggeszthető hátsó- vagy fronthidraulikára; súlya(száraz/vizzel...
2024. július 14. 19:09 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Boxer LL talajsimító rendkívül alkalmas a talaj kiegyenlítésére, kertek előkészítésénél vagy ezekhez hasonló munkák során kíváló társ...
13 éve hirdető
2024. július 14. 18:49 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 950 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 4840 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
7 éve hirdető
2024. július 14. 18:49 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Az Agrocut 800 egy késekkel felszerelt szárzúzó henger, mely tökéletesen alkalmazható szántóföldi szármaradványok aprítására. A henger súlya...
11 éve hirdető
2024. július 14. 18:44 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FVT Cambridge henger - 5,2 m munkaszélesség - hidraulikus állítású simító - 80-100 le gépigény - 2980 kg önsúly Igyenes kiszállítás az...
2024. július 14. 18:44 Henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A Boxer LL talajsimító rendkívül alkalmas a talaj kiegyenlítésére, kertek előkészítésénél vagy ezekhez hasonló munkák során kíváló társ...
290.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 14. 18:34 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
SZÁNTÁSELMUNKÁLÓ HENGER , PACKER HENGER ,170CM SZÉLES , 70 CM ÁTMÉRŐ . JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
13 éve hirdető
2024. július 14. 18:34 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 830 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 4100 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
490.000 Ft
15 éve hirdető
2024. július 14. 18:04 Tömörítő henger Győr-Moson-Sopron, Dénesfa
Hammerschmidt 3m-es függesztett Cambrdige henger a képeken látható azonnal munkára fogható állapotban eladó! Szállítás megoldható!
13 éve hirdető
2024. július 14. 17:49 Crosskill henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 450 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 2400 kg Szállítási szélesség: 240 cm Teljes hossz: 350 cm Teljes magasság:...
2024. július 14. 17:49 Crosskill henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Crosskill hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
17.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 17:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Güttler PW 640 ASL Master henger. LEÍRÁS: • Hidraulikus csukású 6,40 m munkaszélességű Güttler henger • Az eredeti Güttler...
5.250.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 14. 17:39 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-6,0 vontatott Cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
2024. július 14. 17:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
4 éve hirdető
2024. július 14. 17:14 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Ékgyűrű anyaga: 40-es szögacél Átmérő: 600 mm Osztása: 120 mm Csőtengely: 121 mm (Lemken: 70 mm) Csapágycsonk átmérő: 40, vagy 50 mm....
13 éve hirdető
2024. július 14. 16:24 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Munkaszélesség: 320 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1180 kg Teljes szélesség: 352 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80 cm
13 éve hirdető
2024. július 14. 16:19 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1085 kg Teljes szélesség: 312 cm Teljes hossz: 245 cm Teljes magasság: 80...
13 éve hirdető
2024. július 14. 16:04 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 280 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1185 kg Szállítási szélesség: 312 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság:...
2024. július 14. 16:04 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
13 éve hirdető
2024. július 14. 15:49 Rögtörő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műszaki adatok Munkaszélesség: 320 cm Henger átmérő: 50 cm Tömeg: 1290 kg Szállítási szélesség: 352 cm Teljes hossz: 336 cm Teljes magasság:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (610)
- Aprító henger (162)
- Crosskill henger (13)
- Egyéb henger (82)
- Rögtörő henger (111)
- Tömörítő henger (177)
![Az ország harmadán nagyfokú az aszály! Aszálytérkép 2024 – friss hírek az aszályról](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4306/cikk_74306/kukorica-aszaly_fill_540x300_0.jpg)
Az ország harmadán nagyfokú az aszály! Aszálytérkép 2024 – friss hírek az aszályról
Mutatjuk, hol és mekkora a szárazság.![Felfoghatatlan kegyetlenség. Borzalmas körülmények között tartotta a kutyákat](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4472/cikk_74472/kutya_fill_540x300_0.jpg)