Hirdetés
Tömörítő henger 177 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.

Olvasson tovább
Kiemelt 1 éve hirdető
2024. július 16. 16:54 Tömörítő henger Vas, Sárvár
U profil hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 560mm-es átmérőben, 60x30x6 mm-es melegen hengerelt U acélból, 159x6,3 mm-es...
2.695.500 Ft
10 éve hirdető
2024. július 18. 09:49 Tömörítő henger
Leírás Cambridge henger 1-munkahengeres kivitelben teljesen hidraulikus WUC 5,0-méteres,500 mm 2 695 500 Ft. WUC 6,2-méteres, 500 mm 2 910...
2024. július 18. 00:34 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Réti, mező, sportpálya henger sima Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. A henger a föld felső rétegének tömörítésére szolgál....
1.650.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 17. 21:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6,2 es összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Jó Évjárat: 2010 Tulajdonságok: 6,2 méter munkaszélesség, hidraulikusan nyitható és...
2024. július 17. 11:44 Tömörítő henger Pest, Tököl
SATEX Cambridge Henger Clot-Crasher 4,5 Vontatott, Hidraulikusan Összecsukható Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Clot-Crasher 4,5...
2024. július 17. 08:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
13.500 EUR
6 éve hirdető
2024. július 17. 05:44 Tömörítő henger
Hamm HD12 vibrációs tandemhenger Gyártási év: 2011 Ledolgozott óra: 866 - vibráció mindkét hengernél - tömörítési erő 40 Kn - Kubota motor -...
580.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 16. 17:19 Tömörítő henger Fejér, Csákvár
HAMMERSCHMIED 3,3 m munkaszélességű, mechanikusan összecsukható, függesztett cambridge henger 40 cm átmérőjű öntvény gyűrűkkel, talajkövetős...
2024. július 16. 16:04 Tömörítő henger Pest, Tököl
SATEX Cambridge Henger Clot-Crasher 6,0 Vontatott, Hidraulikusan Összecsukható Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Clot-Crasher 6,0...
2024. július 16. 15:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 14:09 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
1.250.000 Ft
14 éve hirdető
2024. július 16. 13:44 Tömörítő henger Fejér, Csákvár
RABEWERK vontatott crosskill henger 4,5 m munkaszélességgel, hidraulikus futómű kiemeléssel, mechanikusan, könnyedén nyitható szárnyakkal,...
1.950.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 16. 13:04 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger hidraulikus nyitású üzemképes állapotban eladó!
2024. július 16. 12:34 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1325 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
6 hónapja hirdető
2024. július 16. 12:29 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Az elérhető verziók: 4,5 méter, 5,4 méter, 6,3 méter és 7,5 méter munkaszélességű. Két különböző átmérőjű öntöttvas gyűrű választható: 510...
6.570.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 16. 12:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - gyors...
5.765.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 16. 12:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára...
9 éve hirdető
2024. július 16. 12:14 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, hidraulikusan összecsukható, eladó!
2024. július 16. 12:04 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 2400 kg Munkaszélesség: 450 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
2024. július 16. 11:39 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 4760 kg Munkaszélesség: 950 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. július 16. 11:39 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 2400 kg Munkaszélesség: 450 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
2024. július 16. 11:29 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1590 kg Munkaszélesség: 400 cm Szállítási szélesség: 432 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. július 16. 11:19 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1150 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
1.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. július 16. 11:09 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Hundrive Magyarország Kft. kizárólagos képviselője a Holland Vss Agro szántáselmunkálónak. A VSS AGRO szántáselmunkáló kifejezetten arra...
3.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. július 16. 11:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (177)
Hirdetés
![Akár 15%-kal nagyobb szójatermés?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4464/cikk_74464/szoja-video_fill_540x300_0.jpg)
Akár 15%-kal nagyobb szójatermés?
Látványos különbséget láttunk a szójában a kezelt és kezeletlen növények között.![A Nébih a nyár folyamán is fejleszti az eGN-t](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4460/cikk_74460/adminisztracio_ind_fill_540x300_0.jpg)