Hirdetés
Henger, tömörítő 513 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
2025. január 27. 12:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Tiszaug
A fogazott pálcáshenger szántás után a vetés előtti talaj előkészítését szolgálja. A húroknak köszönhetően (fogazott) jól összetöri a talajtakaró legfelső rétegét. Egy vékony, jól morzsolható réteg kialakul, amely alatt egy enyhén tömörített réteg...
1.550.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 27. 12:04 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Hammerschmit 5,2 méteres munka szélességű 45 cm gyűrűátmérőjű vontatott cambridge henger hydralikus csukású munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2025. január 27. 11:49 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 540 csillag gyűrűs vontatott henger az Sz-Agro 2007. Kft-től, a dán HE-VA cég hazai importőrétől. - 5,40 méteres munkaszélesség - • 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális csapágyazás kettős tömörítéssel a tökéletes...
2025. január 27. 11:29 Egyéb henger Győr-Moson-Sopron, Nyúl
HELTI LandRoll hengercsalád A hengerek Ø60-as 12.9-es acéltengellyel szereltek. Masszív, erős vázszerkezettel gyártott gép. Rugós előfeszítésű hengersor. Pontos precíz illesztésekkel készített csukló- és függesztési pontok. A simítósor munkahengerrel...
6.550.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 27. 10:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce és zöldtrágya zúzására. Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra...
2025. január 27. 10:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant SX 41-45 front henger - Front magágykészítő Simplex Güttler hengerrel, 45 cm átmérőjű acélöntvény - Háromponttorony Kat. 2 mellső függesztéshez - Rugóskapa előtét – 15 cm kapaosztással, 3 soros elrendezés - Mellső- és hátsó függesztés -...
2025. január 27. 10:43 Egyéb henger Bács-Kiskun, Tiszaug
Rendelje meg most, ajándék kardánnal! A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/kereso/kappa+m AARDENBURG Kappa M 1250 - Munkaszélesség: 1,25 m - Súly: 288 kg - Cat.: I, II - Minimum Lóerő: 25 HP - Fordulatszám: 540 RPM - Kések száma: 24 db -...
2025. január 27. 10:29 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, házhozszállítással eladók. 2m-től 6m-ig, vontatott, függesztett, fix vagy hidralikusan felcsukható kivitelben. Henger átmérő: 360mm, késekkel 500mm, 10db kés/henger vagy Henger átmérő: 480mm, késekke...
1.650.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 27. 10:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány ezáltal hamarabb lebomlik a talajban. A 18-25 km/h munkasebességnek köszönhetően, gyorsan és hatékonyan tudunk...
11 éve hirdető
2025. január 27. 10:04 Henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Madara Agro rögtörőhenger BK/BXT széria (4,5-6-6,5-8,4-10,6-12,3) méter munkaszélességben. Elérhető gyűrűátmérők:460 mm ; 510 mm Műszaki adatok(BK634): - munkaszélesség:6,5 m - szállítási szélesség: 2,38 m - tömeg( 460-as gyűrűkkel): 3900 kg - rugós...
4.600.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 27. 10:01 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
HE-VA Roller, 2 m-es henger újszerű állapotban, jó műszaki állapotban eladó.
2025. január 27. 09:49 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1040 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 5.290 Kg, Munkaszélesség: 10,4 m,...
11 éve hirdető
2025. január 27. 09:48 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Eladó Cambridge henger, 5,7 méter munkaszélességű (hengerenként 1,9 m).
380.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 27. 09:46 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Szállítókocsival eladó gyűrűshenger-garnitúra
2025. január 27. 09:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler 180/610 Matador henger Alapfelszereltség: - Öntisztító Güttler henger ø 45/50 cm - Négyzetméterenként 305 csillagcsúcs - Igény szerint mellső- és hátsó függesztés - Hidraulikus csukás OPCIÓ: Rugóskapa előtét vagy Talajsimító Munkaszélesség:...
2025. január 27. 09:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard simítóval szerelve. 10.0/75-15,3 munkagép kerekekkel, nyomkövető vonószerkezettel, ST740 csapágyazással. Cambridge,...
2025. január 27. 09:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 820 Master henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 6, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 4.300 Kg, Munkaszélesség: 8,2 m, Minimális...
2025. január 27. 09:14 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. január 27. 09:09 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1560 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 10, Figyelmeztető tábla és világítás, Hidraulikus csukás, Kerékméret 15.0/55-17 10 PR Gép össztömege: 8.360 Kg, Munkaszélesség: 15,6 m,...
2.800.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 27. 08:49 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány ezáltal hamarabb lebomlik a talajban. A 18-25 km/h munkasebességnek köszönhetően, gyorsan és hatékonyan tudunk...
1 éve hirdető
2025. január 27. 08:49 Rögtörő henger Vas, Sárvár
Ék gyűrűs hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 40x40x5mm-es szögacélból, 159x6,3mm-es cső tengellyel,42,4x3,25mm-es csőküllővel, 460mm, 500mm, 540mm, 600mm-es átmérőben készülnek. Csapágyazás kialakítása a vevő igényi szerint. Kérje...
1 éve hirdető
2025. január 27. 08:39 Tömörítő henger Vas, Sárvár
U profil hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 560mm-es átmérőben, 60x30x6 mm-es melegen hengerelt U acélból, 159x6,3 mm-es cső tengellyel, 42,4x3,25mm-es küllőkkel készülnek. Csapágyazás kialakítása a vevő igényi szerint. Kérje...
5.215.250 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. január 27. 08:34 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Szártörő aprítóhenger 9 méter, vontatott nyitott dob, L90.470W (Dob ø470 mm) 2600 kg, akár 10+ hektár/óra. - A nyitott dobnak köszönhetően hamarabb kezdhető a munka nedves körülmények között. A legyező-szerűen elrendezett késeknek köszönhetően: -...
3.200.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 27. 08:29 Tömörítő henger Tolna, Dunaföldvár
2022-es gyártású, 2023-ban vásárolt kimondottan robosztus vázú, hidraulikusan nyitható, állítható simítóval. Újszerű (kb. 150 hektár) állapotban eladó. (3580 kg) I.ár: 3 200 000 Ft+ ÁFA Megtekinthető: Dunaföldvár, Dankó P u. 6-os főút kereszteződése....
2.200.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. január 27. 08:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Függesztett aprító henger közvetlen a gyártótól! - munkaszélesség: 3 méter (2 - 6m-ig rendelhetőek) - váz keresztmetszete 100x100x6-os - pengék cserélhető 110x12mm-es Hardox 500-as anyagból készülnek - hengerenként 14 db kés - henger átmérő: 700mm -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (513)
- Aprító henger (152)
- Crosskill henger (16)
- Egyéb henger (58)
- Rögtörő henger (119)
- Tömörítő henger (123)