Hirdetés
Henger, tömörítő 708 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.

Olvasson tovább
1.960.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 8. 12:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Sima hengerünket főleg kertészeti kultúrákban (a sekély vetésű apró magvak esetén) a vetések előtti ágyás felületek tömörítésére...
2024. augusztus 8. 12:39 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Offset hengerek 4,8 métertől 6,4 méterig ✅ Utolérhetetlen öntisztítás ✅ Bokrosító hatás: akár 15 %-kal több hajtás ✅ Egyenletes...
2024. augusztus 8. 12:24 Crosskill henger Győr-Moson-Sopron, Győr
Műszaki adatok: Munkaszélesség Cambridge tömeg (kg) Crosskill tömeg (kg) Hullámos dupla tárcsa (kg) 3 m 1310 905 935 Munkaszélesség Cambell...
2024. augusztus 8. 12:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 730 hengerek széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. He-VA Tip-Roller...
2024. augusztus 8. 12:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 540 CAMBRIDGE gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 5,4 méteres munkaszélesség - 2 db...
2024. augusztus 8. 12:04 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 630 csillag gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 6,3 méteres munkaszélesség - • 2 db...
2024. augusztus 8. 11:59 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler Avant SX 41-45 front henger - Front magágykészítő Simplex Güttler hengerrel, 45 cm átmérőjű acélöntvény - Háromponttorony Kat. 2...
2024. augusztus 8. 11:59 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Vásároljon azonnal raktárról Quivogne Rollfirst hengert bokrosító hengerezésre , Rollmot hengert szántáselmunkálásra ,vetéselőkészítésre...
2024. augusztus 8. 11:49 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének, az Sz-Agro 2007. Kft....
2024. augusztus 8. 11:44 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 730 csillag gyűrűs vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének kínálatában: - 7,3 méteres munkaszélesség - • 2 db...
2024. augusztus 8. 11:34 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 2400 kg Munkaszélesség: 450 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény: 80...
2024. augusztus 8. 11:34 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 730 hengerek széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. He-VA Tip-Roller...
2024. augusztus 8. 11:29 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 Cambridge 510 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének, az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a...
2024. augusztus 8. 11:24 Rögtörő henger Komárom-Esztergom, Tata
A magas minőségű füves területek gondozására alkalmas, mivel ezen területek gyepszellőztetésére szolgál. A terület keménységétől,...
2024. augusztus 8. 11:24 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 730 hengerek széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. He-VA Tip-Roller...
2024. augusztus 8. 11:14 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1590 kg Munkaszélesség: 400 cm Szállítási szélesség: 432 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. augusztus 8. 11:14 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a...
2024. augusztus 8. 11:04 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 640 Offset henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító prízma henger 45/50cm, Szekciók száma: 3, Figyelmeztető tábla és...
2024. augusztus 8. 11:04 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Leko Leták termékek a VIP AGRO Kft. kínálatában a legjobb áron. Kiszállítást vállalunk ingyenesen az ország egész területén! Új Leko, Leták...
990.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 8. 11:04 Egyéb henger Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: 6 méteres összecsukható Gyűrűshenger Állapot: Munkára fogható Évjárat: 1992 Tulajdonságok: 6 méter munkaszélesség,...
2024. augusztus 8. 11:04 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
Tip-Roller 820 típusú henger széles felszereltségi választékban az Sz-Agro 2007 Kft-től, a dán HE-VA gyártó hazai importőrétől. Tip-Roller...
2024. augusztus 8. 10:54 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 4760 kg Munkaszélesség: 950 cm Szállítási szélesség: 240 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. augusztus 8. 10:39 Tömörítő henger Somogy, Siófok
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1150 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. augusztus 8. 10:29 Tömörítő henger Pest, Tököl
Műszaki adatok: Henger átmérője: 50 cm Tömeg: 1150 kg Munkaszélesség: 320 cm Szállítási szélesség: 352 cm Szükséges traktor teljesítmény:...
2024. augusztus 8. 10:19 Rögtörő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler PW 1560 Magnum henger Alapfelszereltség: Güttler öntisztító pízma henger 45/50cm, Lengőrámák száma: 10, Figyelmeztető tábla és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (708)
- Aprító henger (168)
- Crosskill henger (18)
- Egyéb henger (98)
- Rögtörő henger (147)
- Tömörítő henger (210)
![Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5004/cikk_75004/citromok_fill_540x300_0.jpg)
Az időjárás negatívan befolyásolja a citromtermesztést. Vajon lesz belőle elég?
A csökkenés ellenére is jó szezont zárhatnak.![Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4832/cikk_74832/elado-mitsubishi-pickup-000_fill_540x300_0.jpg)
Egy ilyen pick-up neked is jól jöhet
Ha pick-up-vásárlás előtt állsz, érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén.![Hatalmas aszálykárok, fontos szabályok, terményárak, terméseredmények](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4978/cikk_74978/index_fill_540x300_0.jpg)