Hirdetés
Aprító henger 168 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A aprító henger hirdetési kategóriában egy, a szántás utáni talajmegmunkálásban szerepet játszó géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, rögtörő hengerek, tömörítő hengerek és persze az aprító hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.

Olvasson tovább
2024. augusztus 10. 22:15 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
2024. augusztus 7. 12:09 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez, front vagy hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. augusztus 7. 11:49 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...

2024. augusztus 7. 11:39 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Top-Cutter száraprító hengerek önálló üzemeltetéshez front vagy/és hátsó hárompont függesztéssel az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatában!...
2024. augusztus 7. 11:24 Aprító henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
TOP-CUTTER száraprító henger a HE-VA Tip-Roller típusú hengerekhez az Sz-Agro 2007. Kft. kínálatából! - Spring-Board simító helyére...
9.990 EUR
Kiemelt 1 éve hirdető
2024. augusztus 1. 11:14 Aprító henger Békés, Sarkad
AgriCom vontatott/feligfügesztet zúzó napraforgoszár/kukorica szár/zölditeste mehanikus csukas nyitasal -70cm átmeröjü hengerek -dupla...
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 22:39 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Újgenerációs tárcsás aprítóhengerek osztott késes kivitelben rövidtárcsa csapágyazással közvetlenül a gyártótól! Felépítése, műszaki...
652 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 21:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
PROFI ékgyűrűs hengerek Vogel Noot rövidtárcsához! ✔️ Szimpla ékgyűrűs henger körömmel: átm 600 40x5mm-es ékgyűrű 5db 40x10-es küllő...
100.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 21:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
ÚJDONSÁG! HA GAZDASÁGOD MÉRETE NEM INDOKOLJA A SAJÁT APRÍTÓHENGER VÁSÁRLÁST, VAGY CSAK SZEZONONKÉNT 1-2 NAPRA LENNE RÁ SZÜKSÉGED, NETÁN...
13 éve hirdető
2024. augusztus 10. 19:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodók! A Mandini aprító-henger 3m munkaszélességgel raktárkészletről vásárolható. Tekintse meg havi szinten frissülő...
13.887 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 17:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 17:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Dal-Bo Maxiroll 630 hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban...
15.176 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 17:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
6.676 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 17:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn Pro-Cutter 3.0 minden körülmény között tökéletes munkát végez. Üzemeltetése nagyon gazdaságos, mert nincs szükség napi...
18.120 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Framest Fra-Roll hengerekhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Vaderstad Rollex hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
HE-VA Tip-Roller hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban...
16.879 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
12.742 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 16:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
12.742 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 15:14 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 10. 14:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Güttler hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád...
10 éve hirdető
2024. augusztus 10. 12:44 Aprító henger Csongrád-Csanád, Röszke
Tisztelt Termelők! A FOP AgroCut M8 vontatott száraprító henger egy megbízható, strapabíró, minőségi munkagép. Készletről elérhető rövid...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Aprító henger (168)
![Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6392/cikk_66392/dinnye_fill_540x300_0.jpg)
Lőrinc napja van, de nem kell félteni a dinnyét! Eláruljuk, miért!
Ez a Lőrinc nem olyan... Nem kell félteni tőle a dinnyét sem.![3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4997/cikk_74997/idU02_ind_(6)_fill_540x300_0.jpg)
3 napos időjárás-előrejelzés: Csak néhol fordulhat elő zápor, zivatar
Délutánonként 28 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.![Ne kockáztass! Ha ezt teszed az erdőben, azért börtönbüntetés is járhat!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4952/cikk_74952/erdU_elektronikus_hulladek_fill_540x300_0.jpg)