Hirdetés
Henger, tömörítő 783 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A henger, tömörítő kategóriában a szántóföldi talajművelés egy fontos műveletét kiszolgáló talajművelő gépeket találunk. A legtöbb talajművelő géphez hasonlóan a hengerek felépítése sem egységes, nagymértékben eltérhet az adott eszköz gyártójától és a felhasználás céljától függően is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
A hengerezés célja a talajfelszín tömörítése és a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök összetörése. Bár a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete nem rögös, ugyanakkor a helyi talajviszonyok és az éppen aktuális időjárási viszonyok erősen befolyásolhatják ezt a megállapítást. A növények számára a rögtörés általi tömörítő hatás azért fontos, mert ezáltal csökken a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni egy vékonyabb földrétegben. A hengerezés hatására fellazuló, majd a hengerrel visszazárt felszíni réteg csökkenti a talaj nedvességvesztését, továbbá javítja a talaj víz- és hőgazdálkodását, illetve elősegíti a talajban megtalálható gyomok magjainak kikelését, amelyek így kikelt állapotukban egy ismételt talajművelési lépésben elpusztíthatóvá válnak.
Felületük alapján a hengereket két nagy csoportba sorolhatjuk: léteznek sima hengerek és valamilyen profillal ellátott hengerek. Az utóbbi időben a profilos hengerek váltak népszerűbbé. Tipikus profilos hengerfajta a gyűrűs henger, amelyek a profilok ék alakja miatt igen jól tömörít és egy hullámos talajfelszín kialakításával nagymértékben csökkentheti a szélerózió káros hatásait. Egy másik széles körben használt profiltípusú henger az ún. Güttler henger, ahol a hengerek öntisztítóak, azáltal hogy a henger több különböző nagyságú, prizma alakú csúcsokkal ellátott félcsillagból áll. Az apróhirdetések között még az itt kiemelteknél is többfajta típusú talajművelő henger, tömörítő érhető el, új és használt állapotban is.
Olvasson tovább
2025. március 22. 10:54 Rögtörő henger Békés, Sarkad
Rotor Prizma Csúcsos henger 4.50-5.00-6.20 m - 50 cm átmérő - félig függesztett tolatós nyitással - 4.50/2200 kg - 3.500.000 Ft - 5.00/2500 kg - 3.620.000 Ft - 6.20/2900 kg - 3.960.000 Ft uniós adószáma nettó ár vagy + ÁFA
2025. március 25. 09:09 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA TIP-ROLLER 630 típusú henger széles felszereltségi választékban az SZ-AGRO 2007. Kft. kínálatában - a HE-VA magyarországi importőrétől! He-Va Tip Roller 6,3 Cambridge 510 mm henger simítóval, összekötővel, gyorscserélővel. Alapkivitel: - 2 db...
2025. március 25. 09:19 Rögtörő henger Győr-Moson-Sopron, Győrladamér
HE-VA Tip-Roller 820 csillag 450-500 mm gyűrűvel szerelt vontatott henger a HE-VA magyarországi képviseletének az Sz-Agro 2007. Kft.-nek a kínálatában: - 8,2 méteres munkaszélesség -• 2 db kőgyűjtő edény • 60 mm átmérőjű tengely és speciális...
9.990 EUR
Kiemelt 2 éve hirdető
2025. március 25. 10:51 Aprító henger Békés, Sarkad
AgriCom vontatott/feligfügesztet zúzó napraforgoszár/kukorica szár/zölditeste mehanikus csukas nyitasal -70cm átmeröjü hengerek -dupla penge/hardox kesek -15db kes/2380kg 9990eur Mint minden gepünket,vásárlás előtt kiprobalhato,semmilyen kötelezetseg...
2025. március 25. 11:14 Tömörítő henger
Expom Maximus 1200 Cambridge típusú henger - 2015-ös gyártás - 12 m munkaszélesség - 530 mm átmérőjű CAMBRIDGE henger - 247 gyűrű - 5 szakaszra van osztva - hidraulikus csukás - 400/60-15.5 kerekek - 6980 kg - közúti világítás Unios adószámmal NETTÓ...
3.350.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 24. 22:24 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
AKCIÓS TÁRCSÁK ÉS MAGÁGY ELŐKÉSZÍTŐ GÉPEK NAGY KEDVEZMÉNYEL RAKTÁRRÓL HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL AKCIÓS ÁRAKÉRT ÉRDEKLŐDJENEK KOLLÉGÁNKNÁL 06202244781 Talajművelő gépek gyártása. Altalajlazítók Grubberek Ásóboronák Szárzúzók Tárcsák Kombinátorok TOVÁBBI...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
Ékgyűrűs hengerünket 40x40x4 es , és 45x45x5 ös szögacélból gyártjuk. 400, 450, 500, 560, 600mm átmérővel. 133x8 s355 varatnélküli acélcső tengellyel készül, tengellycsonk kialakítás y csapágyra, vagy tárcsa csapágy illesztésre. Igény szerint arra a...
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 23. 17:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Profi minőségben gyártott hengereinket 100%-os méretgaranciával biztosítjuk a megrendelőink részére....
1.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. március 23. 14:49 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Hundrive Magyarország Kft. kizárólagos képviselője a Holland Vss Agro szántáselmunkálónak. A VSS AGRO szántáselmunkáló kifejezetten arra lett tervezve, hogy megkönnyítse a gazdálkodók munkáját és egymenetben elvégezze a szántáselmunkálást és a...
690.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 23. 14:14 Henger Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Hidraulikus gyűrűs henger 6 m-es, üzemképes állapotban,1985-ös évjárat,690.000.-Ft+Áfa
2.130.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 23. 05:44 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
A feltüntetett ár a 3,8 méter munkaszélességű hagyományos gyűrűshengerre vonatkozik!!! Gyűrűshengerek széles választéka közvetlen a gyártótól, INGYENES házhozszállítással! Gyűrűshengereink 3,8 méter munkaszélességtől 6 méter munkaszélességig...
5 éve hirdető
2025. március 21. 20:19 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
Ékgyűrű anyaga: 40-es szögacél Átmérő: 600 mm Osztása: 120 mm Csőtengely: 121 mm (Lemken: 70 mm) Csapágycsonk átmérő: 40, vagy 50 mm. www.kovacsker.hu
1.139 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 23. 19:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Vaderstad Rollex hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli hengered? Ezzel a készlettel a henger...
6 éve hirdető
2025. március 16. 08:29 Rögtörő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Öcsöd
A gyürük,45x5-ös szögacél A gyűrűk átmérője: 50,55, 60 cm Az élek közti távolság: 12cm A tengely vastagfalú varatnélküli acélcső A csapágy belső mérete 50mm. Igény szerint bármekkora méretben, meglevő vázkeretbe, is bele építjük Garanciát is...
3.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 25. 10:14 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Árcsökkenés? Igen! Mi nem emeltük, hanem csökkentettük a hengereink árait! Egyes hengerek árai 1.000.000 Ft-tal is kevesebbek lettek! Egysoros hengereink prizmacsúcsos, cambridge és ékgyűrűs változatban készülnek, egy sor hidraulikus rugós simítóval...
1.250.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 25. 23:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, kétféle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár, repce és zöldtrágya zúzására. Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra...
10 éve hirdető
2025. március 24. 09:04 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Kíváló minőségű HE-VA Tip Roller hengerek 4,5 - 10,2 m munkaszélességben, hidraulikus simítóval, vagy anélkül. Gyűrűtípusok: Cambridge, Crosskill, Csillag. Finanszírozás ügyintézéssel is!
14 éve hirdető
2025. március 25. 23:14 Rögtörő henger Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Régóta megfigyelték hogy a vetés után megfelelően visszatömörített talajból a magok,jellemzően a búza,kukorica,szója sokkal egyenletesebben , egyidőben és egyenletes nagyságban kelnek ki. A Berkó gyártmányú CV típusú cambridge...
1.150.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 24. 19:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Soltvadkert
Ferocoop függesztett cambridge henger hidraulikusan csukható 3 méter szélességben 420 as gyűrűkkel WWW.bacsagrogep.hu 06202244781
2025. március 23. 20:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb. 18 cm-es darabokra vágja össze a növényi maradványokat. Nagy területteljesítményű eszköz, munkasebessége 15-20...
6.676 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 23. 20:24 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn Pro-Cutter 3.0 minden körülmény között tökéletes munkát végez. Üzemeltetése nagyon gazdaságos, mert nincs szükség napi karbantartásra, nincs szükség kardánhajtásra, valamint a gép nem tartalmaz hajtóműveket a kések élettartama pedig TÖBB EZER...
12.742 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 23. 17:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy kultivátorozás előtt nagy problémát jelenthetnek a fejlett zöldtrágya növények, ezeket az X-Press hengerrel...
16 éve hirdető
2025. március 21. 23:49 Henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új gyűrűshenger vontatott, 5m, házhozszállítva eladó Házhoz szállítás megoldható
2025. március 25. 10:44 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper 3000 fix vázas, függesztett aprítókéses henger. Front- és hátsó felfüggesztéssel. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb. 18 cm-es darabokra vágja össze a növényi...
13 éve hirdető
2025. március 23. 01:04 Rögtörő henger Pest, Hévízgyörk
RÖGTÖRŐHENGEREK , PACKERHENGEREK eladók. Ár 150000Ft-350000Ft-ig
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger (783)
- Aprító henger (203)
- Crosskill henger (25)
- Egyéb henger (118)
- Rögtörő henger (180)
- Tömörítő henger (208)

Kínos helyzetben a beszállítók – erre nem gondolt a kormány az árrésstopnál
Az élelmiszeripart váratlanul érte az új helyzet.
Ezek a legkedveltebb tejhelyettesítők, ha valamiért nem fogyaszthatsz tehéntejet!
Fontos, hogy tisztázzuk: ezek az italok igazából nem nevezhetők tejnek.