Hirdetés
Aprító henger 169 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A aprító henger hirdetési kategóriában egy, a szántás utáni talajmegmunkálásban szerepet játszó géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, rögtörő hengerek, tömörítő hengerek és persze az aprító hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.
Olvasson tovább
12.742 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 15:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
A NorAn X-Press aprító henger hatékony megoldást nyújt napraforgó, repce vagy csemegekukorica tarlómaradványok aprítására. Szántás vagy...
2024. augusztus 15. 15:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, házhozszállítással eladók. 2m-től 6m-ig, vontatott, függesztett, fix vagy hidralikusan...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 15:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád meglévő tömörítő hengeredet? Esetleg van egy használaton kívüli...
1.139 EUR +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 14:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Tiszakécske (Tiszabög)
Güttler hengerhez aprító henger átszerelő készlet rendelhető. Te is könnyítenéd a szárzúzás menetét a gazdaságodban? Jobban kihasználnád...
2024. augusztus 15. 13:44 Aprító henger Vas, Celldömölk
Képen látható jó állapotban! 620cm a munkaszélessége. Hydraulikussan összecsukható. Henger átmérője 50cm. Azonnal munkára fogható.
2024. augusztus 15. 13:22 Aprító henger Vas, Simaság
MANDAM WN aprítóhengerek széles választékban eladók. - Tökéletesen alkalmas napraforgó aprításra, gyors munkavégzés és rendkívül gazdaságos...
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:49 Aprító henger Csongrád-Csanád, Röszke
Tisztelt Termelők! A FOP AgroCut M8 vontatott száraprító henger egy megbízható, strapabíró, minőségi munkagép. Készletről elérhető rövid...
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:14 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Késes henger - tárcsa kombináció a tökéletes száraprításra Nagy teljesítmény az elérhető 15-20 km/h sebességgel Minimális üzemeltetési...
5 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:09 Aprító henger Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó Expom Gladio 6,3m aprítóhenger Leírás: A tengely forgó részen egy D=610mm átmérőjű acélból készült csőre 15 speciális hardox kés van...
6.550.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
1.650.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:34 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2.800.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 07:39 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16 -18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
2.200.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 06:59 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Függesztett aprító henger közvetlen a gyártótól! - munkaszélesség: 3 méter (2 - 6m-ig rendelhetőek) - váz keresztmetszete 100x100x6-os -...
4.990.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 04:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Az egyébként is széles termékpalettánkat, két féle aprító hengerrel bővítettük. Ami hatékony megoldást kínál napraforgó, kukorica szár,...
2.850.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 03:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott aprító henger közvetlen a gyártótól! 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - gyors...
2024. augusztus 14. 19:19 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper 3000 fix vázas, függesztett aprítókéses henger. Front és hátsó felfüggesztéssel. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce,...
2024. augusztus 14. 12:22 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper 4,5 Vontatott Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 4,5 Lóerőigény: 90 LE Munkaszélesség: 4,5 m Szállítási...
8.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 11:34 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 5 m • Szállítási szélesség: 2,48 m • Szállítási magasság: 2,57 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
4.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. augusztus 14. 11:29 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
Letak típusu aprítóhenger Újszerű állapot 6 méter munkaszélesség A hengerek feltölthetőek Tel: 0630/945-2600
4.095.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 09:09 Aprító henger Pest, Nagykőrös
Kiváló ár-érték arányú Turquagro CIGULI vágóhenger készletről elérhető! Hatékony és kis fajlagos költségű száraprítás Rendkívül robosztus...
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 08:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Kiváló ár-érték arányú OMIKRON gyártmányú aprító henger 5,2 és 6,2 m munkaszélességben! Házhoz szállítással az ország egész területén! Főbb...
3.995.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:49 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Megérkezett népszerű 6,2 m-es aprítóhengerünk továbbfejlesztett változata: - még nagyobb géptömeg - továbbfejlesztett talajkövetés -...
1.795.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:29 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Front ill. hátsó függesztésű- minőségi 3,0 m munkaszélességű- osztott késes aprítóhenger gumibakos rezgéscsillapítással. Felépítése, műszaki...
4.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:24 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-6,0 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
4.300.000 Ft
4 éve hirdető
2024. augusztus 13. 21:49 Aprító henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VAH-4,8 aprítóhenger: Aprító hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben gyártjuk. Az aprító henger legfőbb funkciója, hogy a föld...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Aprító henger (169)
![Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8403/cikk_58403/szilvapalinka_fill_540x300_0.jpg)
Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!
A szilva rengeteg finom lehetőséget tartogat! Ismerd meg őket!![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)