Hirdetés
Aprító henger 169 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A aprító henger hirdetési kategóriában egy, a szántás utáni talajmegmunkálásban szerepet játszó géptípust találhatjuk meg. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a crosskill hengerek, rögtörő hengerek, tömörítő hengerek és persze az aprító hengerek.
A hengerezés általános célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök aprítása, hogy kisebb méretű összeállt földdarabok legyenek a talaj felszínén. A megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés aprításra szolgáló rögöt tartalmaz, azonban a szántóföld talajviszonyai és az éppen aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják az adott talaj rögképződésének mértékét. Egyes növénykultúrák számára a rögök aprítása különösen fontos, mert így csökkenthető a talaj hézagtérfogata, így a nedvesség jobban tud koncentrálódni akár egy vékonyabb földrétegben is.
A rovatban megtekinthetőek éppen aktuális új és használt aprító hengereket kínáló ajánlataink, amelyekben a gépkereskedők és gazdák egyaránt a legismertebb talajművelő eszközöket gyártó vállalatok rögaprításra szolgáló gépeit kínálják eladásra.

Olvasson tovább
11.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 13:29 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6 m • Szállítási szélesség: 2,38 m • Szállítási magasság: 1,38 m • Szállítási hosszúság: 4,93 m •...
9.900 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 13:24 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 6,4 m • Szállítási szélesség: 2,25 m • Szállítási magasság: 3,23 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
15.400 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 13:19 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 5 m • Szállítási szélesség: 2,48 m • Szállítási magasság: 2,57 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
10.200 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 12. 13:14 Aprító henger Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: • Munkaszélesség: 4,2 m • Szállítási szélesség: 4,57 m • Szállítási magasság: 1,5 m • Szállítási hosszúság: 0,8 m •...
2024. augusztus 12. 11:44 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. augusztus 12. 11:09 Aprító henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Leko Leták termékek a VIP AGRO Kft. kínálatában a legjobb áron. Kiszállítást vállalunk ingyenesen az ország egész területén! Új Leko, Leták...
2024. augusztus 12. 10:14 Aprító henger Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Güttler MasterCut 600 Front Vágóhenger talajsimítóval Alapfelszereltség: • Mellső háromponttorony Kat. II • Támasztóláb • 360 mm-es átmérő •...
2024. augusztus 12. 10:09 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
2024. augusztus 12. 10:04 Aprító henger Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták Leko aprítóhengerek széles választékban, függesztett vagy vontatott kivitelben, 6 méteres munkaszélességig házhozszállítással...
2024. augusztus 12. 08:54 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
9.990 EUR +ÁFA
1 éve hirdető
2024. augusztus 12. 05:39 Aprító henger Békés, Sarkad
Leírás: Vontatott/felfüggesztett zúzó napraforgószár/kukorica szár/zöldítés mechanikus csukás nyitással - 70 cm átmérőjű hengerek - dupla...
2024. augusztus 12. 05:04 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper 6 Vontatott Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 6 Lóerőigény: 120 LE Munkaszélesség: 6 m...
2024. augusztus 12. 03:44 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper 4,5 Függesztett Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 4,5 Lóerőigény: 80 LE Munkaszélesség: 4,5 m...
2024. augusztus 11. 23:34 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper 3 M Függesztett Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper 3 m Lóerőigény: 50 LE Munkaszélesség: 3 m Szállítási...
2024. augusztus 11. 19:50 Aprító henger Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 11. 18:14 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
2024. augusztus 11. 17:21 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper Fusio aprítókéses hengerek eladók. 3,0 - 6,0 méteres munkaszélességig. Front és hátsófüggesztés, egy sor aprítókéses henger...
2024. augusztus 11. 16:29 Aprító henger Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
5.495.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. augusztus 11. 15:44 Aprító henger Komárom-Esztergom, Környe
Készleten lévő 6,2 m-es osztott késes tárcsás aprítóhengerünk néhány napos szállítási határidővel átvehető, ingyenes szállítással!...
1.961.000 Ft +ÁFA
2 hónapja hirdető
2024. augusztus 11. 15:14 Aprító henger Somogy, Kaposvár
Az aprító hengerek főbb funkciója, hogy a föld felszíni szármaradványokat darabokra aprítsa (16-18 cm-esre). A felaprított szármaradvány...
1.400.000 Ft
4 napja hirdető
2024. augusztus 11. 09:16 Aprító henger Nógrád, Vanyarc
2019-es gyártású MADARA AGRO RL 324-es. 3,2 méteres száraprító henger eladó.
2024. augusztus 10. 22:15 Aprító henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Satex Topper aprítókéses henger. Kiválóan alkalmas napraforgó, gyapot, repce, zöldség, dohány és egyéb növényi maradványok aprítására. Kb....
2024. augusztus 8. 07:14 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 4000 Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 4000 Munkaszélesség: 4 m Lóerőigény: 100 LE Hullámos...
2024. augusztus 8. 04:59 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 6000 Leírás Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 6000 Munkaszélesség: 6 m Lóerőigény: 150 LE...
2024. augusztus 8. 03:49 Aprító henger Pest, Tököl
SATEX Aprító Henger Topper Fusio 5000 Műszaki adatok: Gyártó: SATEX Típus: Topper Fusio 5000 Munkaszélesség: 5 m Lóerőigény: 130 LE Hullámos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Aprító henger (169)
![Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8403/cikk_58403/szilvapalinka_fill_540x300_0.jpg)
Így lesz igazán finom a szilva! Ismerd meg a szilva legizgalmasabb titkait!
A szilva rengeteg finom lehetőséget tartogat! Ismerd meg őket!![5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5115/cikk_75115/Csala-David-1_fill_540x300_0.jpg)
5 napos időjárás-előrejelzés: érkezik a hidegfront és némi csapadék
A hosszú hétvégén elér minket egy hullámzó hidegfront.![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)