Hirdetés
Tömörítő henger 207 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tömörítő henger apróhirdetési kategóriában a szántás utáni talaj elmunkálásában kiemelkedő szerepet betöltő talajművelő géptípus egyes darabjaival találkozhatunk. A hengereknek több fajtája is létezik, mint például a rögtörő hengerek, a crosskill hengerek, az aprító hengerek, és természetesen a tömörítő hengerek.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
A hengerezés fő célja a talajfelszín tömörítése, illetve a megelőző talajművelési lépések során keletkezett rögök megfelelő aprítása, összetörése. Igazából a megfelelő időben és módon végzett szántás felülete viszonylag kevés rögöt tartalmaz, azonban az olyan lokális adottságok, mint talajviszonyok és az aktuális időjárási viszonyok mégis erősen befolyásolhatják a talaj rögképződésének mértékét.
A növények számára a hengerezés segítségével megvalósított tömörítő hatás azért kiemelkedően fontos, mert így nagymértékben csökkenthető a talaj hézagtérfogata, azaz sűrűsége. Ezáltal a talajnedvesség jobban koncentrálódhat a gyökérrétegben, akár egy vékonyabb földréteg esetében is, így a talaj megfelelő tömörítésével kedvező irányba tudjuk befolyásolni a terület vízgazdálkodását.
A tömörítő henger hirdetési kategóriában megnézhetők az éppen aktuálisan kínált új és használt tömörítő hengerek, melyek egy részét gazdák, más részét pedig gépkereskedők kínálják eladásra. A választék tekintetében a jól ismert talajművelő gépek gyártói általában mind képviseltetve vannak.
Olvasson tovább
2024. augusztus 15. 07:14 Tömörítő henger Békés, Sarkad
Rotor Euro/Masz cambridge henger 6.20m - LÍZING LEHETŐSÉGGEL! -500mm hengertagok -2880kg -hidraulikus kerek emelés -mechanikus csukás nyitás...
2024. augusztus 14. 17:16 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Prizmacsúcsos hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
2024. augusztus 15. 23:54 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Helti Cambridge hengerek 4,6-6,4 közötti méretben simitóval vagy simító nélkül is ! HELTI LANDROLL N4600 SD +SMHELTI LANDROLL 6,2m Cambridge...
2024. augusztus 15. 23:39 Tömörítő henger Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja...
580.000 Ft
14 éve hirdető
2024. augusztus 15. 17:39 Tömörítő henger Fejér, Csákvár
HAMMERSCHMIED 3,3 m munkaszélességű, mechanikusan összecsukható, függesztett cambridge henger 40 cm átmérőjű öntvény gyűrűkkel, talajkövetős...
1 éve hirdető
2024. augusztus 15. 17:14 Tömörítő henger Vas, Sárvár
U profil hengerek gyártása egyedi igények alapján. Hengereink 560mm-es átmérőben, 60x30x6 mm-es melegen hengerelt U acélból, 159x6,3 mm-es...
6.570.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Leko 5,6 méter munkaszélességű prizmacsúcsos henger. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes magyar gyártótól gépet vásárolni? - gyors...
7 hónapja hirdető
2024. augusztus 15. 12:49 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Az elérhető verziók: 4,5 méter, 5,4 méter, 6,3 méter és 7,5 méter munkaszélességű. Két különböző átmérőjű öntöttvas gyűrű választható: 510...
5.765.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:39 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára...
9 éve hirdető
2024. augusztus 15. 12:39 Tömörítő henger Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Cambridge henger, 6,3 méter széles, hidraulikusan összecsukható, eladó!
5.250.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:39 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Üllés
Új Güttler PW 640 ASL henger eladó, évjárata: 2023. és mindössze 100 ha -t dolgozott.
1.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:34 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Debrecen
A Hundrive Magyarország Kft. kizárólagos képviselője a Holland Vss Agro szántáselmunkálónak. A VSS AGRO szántáselmunkáló kifejezetten arra...
3.900.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:34 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF gyűrűshengerek | 5,2-6,2m munkaszélességben | Három kivitel: 1. Hagyományos; 2. Gumikeréken vontatható - traktor hidraulikára...
5.100.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 15. 11:34 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Üllés
Eladó kiváló állapotú, sérülésmentes, újszerű művelő elemekkel rendelkező Vaderstad Rolex 8,2 m -es henger. Munkára fogható javítás nélkül....
5.700.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:59 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,6 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
5.400.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-6,0 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
4.630.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
METALWOLF Cambridge hengerek | Rugós simítóval felszerelhető | Nem kényszercsukásos kivitel, munkahelyzetben a szállítókerék használható |...
1.550.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:49 Tömörítő henger Pest, Nagykőrös
Hammerschmit 5,2 méteres munka szélességű 45 cm gyűrűátmérőjű vontatott cambridge henger hydralikus csukású munkára fogható állapotban eladó...
4.800.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:39 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VCH-4,8 vontatott cambridge henger: A Cambridge hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus simítóval...
6.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Géderlak
Vontatott, hidraulikus cambridge henger 4 méter munkaszélességű, rugós simítóval szerelve. 100%-ban Magyar gyártmány! Hogy miért érdemes...
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:19 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
Közvetlen a gyártótól! Házhoz szállítás az ország egész területén! OTH-6,2S Rugós simítóval szerelt Cambridge henger Munkaszélesség: 6,2 m...
4.850.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 15. 10:09 Tömörítő henger Hajdú-Bihar, Hajdúszovát
VPH-4,8 vontatott prizmacsúcsos henger: A Prizmacsúcsos hengereinket 4,8-6,6 méter közötti munka szélességben, igény szerint hidraulikus...
2024. augusztus 15. 10:09 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kiskőrös
Új Walder Cambridge hidraulikusan csukható gyűrűs hengerek közvetlenül a gyártótól eladók. Simító nélkül vagy hidraulikus CrossBoard...
3.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 15. 09:44 Tömörítő henger Csongrád-Csanád, Zsombó
Gumi henger víztakarékos Fraroll 4700 CB HS tipusú újszerű állapotban eladó
7 éve hirdető
2024. augusztus 15. 08:59 Tömörítő henger Bács-Kiskun, Kecskemét (Hetényegyháza)
OTH-5,2 Cambridge henger (simító nélkül) Munkaszélesség: 5,2 m Szállítási szélesség: 2,8 m Erőgépigény: 82 LE Súly: 1950 kg ...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Talajművelő gépek
- Henger
- Tömörítő henger (207)
![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)