Hirdetés
Műtrágyaszóró 698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
5.100.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
2024. július 26. 07:49 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Kverneland Exacta CL 1300 Geospread műtrágyaszóró eladó! 1300 literes alaptartály (opcióban 2800 literig magasítható!) 540 f/p kardánhajtás...
Kiemelt 4 éve hirdető
2024. július 24. 22:47 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. július 27. 13:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Kiváló minőségű DEXWAL gyártmányú 2 tárcsás műtrágyaszóró Tornado 600 literes és 800 literes változatban 600 literes Hidraulikus nyitás...
2024. július 27. 13:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Bogbale L2 műtrágyaszóró kardántengellyel, monitorral, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2015 Helység: Baja
2024. július 27. 13:19 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Bábolna
1200 literes tartály térfogat 2 tárcsás szórószerkezet Szórótárcsák és lapátok rozsdamentes acélból készülnek 10-24 méteres munkaszélesség...
1.090.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 27. 12:45 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Pinnye
Eladó 2012-es Rauch Mds 19.1 műtrágyaszóró. 1800 kg teherbírás. 24 m szórás max. Hidraulikus nyitás-zárás. Két fajta repítő tácsával....
2024. július 27. 12:39 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Új Bogballe L15 plus 1.150 műtrágyaszóró (2022) Alapfelszereltség: · Hidraulikus szabályozás · 10-15 m-es vagy 16-18 m-es lapátozat · 1.150...
2024. július 27. 12:34 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Sulky DPA XLT vonatott műtrágyaszóró védőponyvával átlagos állapotban eladó. Gyártási év: 2005 Helység: Sárbogárd
2024. július 27. 12:14 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Kverneland Exacta CL műtrágyaszóró 1 db kardántengellyel, boltozódás gátlóval, tartályráccsal, tartálytoldattal felszerelve jó állapotban...
750.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 27. 11:24 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
2000 L-es műtrágyaszóró, jó állapotban eladó.
2024. július 27. 11:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 10:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 10:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 400 literes műtrágyaszóró...
2024. július 27. 10:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Prémium minőségű Kverneland CL típusú szóró eladó: Kardán alaptartozék
2024. július 27. 10:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 500 literes műtrágyaszóró...
2024. július 27. 10:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 1000 literes...
2024. július 27. 10:19 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axis 30.1 műtrágyaszóró világításkészlettel, 1db Rauch Quantron-E monitorral, kardánnal, tartálytoldattal, ráccsal, 2db röpítőtárcsával...
2024. július 27. 10:14 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe L1plus 1150 műtrágyaszóró, 2019 évjárat, hidraulikus nyitás, 1.150 literes tartály (max. 1600 literig bővíthető), 18 m max....
2024. július 27. 10:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 10:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új Özduman termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Közvetlenül a forgalmazótól, a legjobb áron! Özduman 600 literes műtrágyaszóró...
2024. július 27. 09:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 09:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 09:39 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Kverneland TL-GEO 1875 literes súlymérős műtrágyaszóró eladó! Extra felszereltség: Trimflow - Hidraulikus határszóró - Jobbos 2x675 literes...
2024. július 27. 09:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. július 27. 09:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (698)
![Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4667/cikk_74667/jam_fill_540x300_0.png)
Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.
Az ube tele van vitaminokkal és összetett szénhidrátokkal.![A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4643/cikk_74643/szUlU3_fill_540x300_0.jpg)
A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet
A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)