Hirdetés
Műtrágyaszóró 460 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű duplatárcsás hidraulikus működtetésű műtrágyaszórók raktárkészletről eladók. Masszív vázszerkezet, elektrosztatikus...
280.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
hidraulikus mennyiség szabályozás ponyva kardán
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Balkány
Tartály térfogat 800 l 2 tárcsás szóró szerkezet, 10-21 m között állítható munkaszélességgel Festett acél tartály Rozsdamentes acél állító...
7 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:34 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
24, 28 vagy 32 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 1400 - 2000 - 3000 literes tartálytérfogat • Második...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:19 Műtrágyaszóró Heves, Gyöngyös
Nagyon jó minőségű súlymérős, dózisszabályzós műtrágyaszóró készletről azonnal elvihető! - Szabadalmaztatott, állítható (klikkes) röpítő...
590.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:14 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német importból származik -közepes állapotban -mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, szükség esetén a szállítás megoldható
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 17:39 Műtrágyaszóró Heves, Gyöngyös
Tökéletes precizitással működő mechanikus gép kis és közepes méretű gazdaságok igényeihez szabva. - Szórás szélesség: 10-24 méter -...
150.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 17:34 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó új FAZA vagy Cosmo F 500 műtrágyaszóró. Jellemzők: - függesztett kivitel - 500 literes tartály, amelybe max. 300 kg műtrágya rakható -...
730.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 12. 17:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Géderlak
Growmak műtrágyaszóró 2 tárcsás, hidr. nyitás-zárás (1200 literes) kardántengellyel és védőponyvával. Termék leírás: - Műtrágyaszóró 1200...
290 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:24 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
Az egyik legolcsóbb műtrágyaszóró a piacon. Akár ORSZÁGOS HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! Opcionális hidraulikus nyitás-zárás a műtrágyaszóróhoz, valamint...
825.435 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 12. 16:09 Műtrágyaszóró Pest, Felsőpakony
MINOS CDGS-1000, 1000 literes! Dupla-tárcsás professzionális műtrágyaszóró. Hidraulikus nyitással, állítható munkaszélességgel. Kertészeti...
1.350.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 15:59 Műtrágyaszóró Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
UNIA MXL 3000 műtrágyaszóró: - 2015.-gyártás - 3000L - ponyva - kezelési utasítás - monitor - 24-36m szórás szélesség - vontatott kocsival...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 15:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 15:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Gazdálkodó! Kiváló minőségű, MaterMacc gyártmányú, profi elektromos mikrogranulátum szórók, max. 3 mm-es átmérőjű szemcseméretig...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 14:44 Műtrágyaszóró Heves, Gyöngyös
Prémium minőségű súlymérős, szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró közepes és nagy méretű gazdaságok igényeihez szabva. -...
300.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 12. 14:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Uj 110 li elektromos 12 v , röpitőtárcsás aprómag szóró ,munkaszéllesség : 2,5-24 m, 300,000+27áfa, műtrágyaszóró...
640.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 12. 14:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Massziv vázú 800-1000 -1200kg műtrágyaszóró 2 tárcsás ,2 hyd munkahengeres,külön-külön lehet állitani a tárcsákat ,lámpávval Műtrágyaszóró,...
130.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 12. 12:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 300, 350l-es és 500L-es lengyel műtrágyaszóró sorszóróval.
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 12:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Mélyműtrágyázó szőlőbe-gyümölcsösbe. A gyökérzónába lejuttatja a tápanyagot, így lényegesen kisebb műtrágya felhasználással hatékonyabb...
2.300.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 12. 11:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Eladó Sulky DPX 28 súly sebességarányos műtrágyaszóró gép! Saját monitorral! Tribord (szóráshatáróló) 24m-es szóráskép 2800 liter...
2024. szeptember 12. 07:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
Walder UTB-2 típusú mélyműtrágyaszóró eladó. Teljesen por festett tartály és váz szerkezet, takaró ponyva, 1100 L-es tartály, közúti...
1.250.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 02:29 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M MAX 1500 literes , kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó.
390.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 01:59 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
KUHN MDS 932 , 1600 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. HIDRAULIKUS NYITÁS-ZÁRÁS.
5.500.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 11. 21:54 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
Eladó DCM M42 ISO 2500 literes prémium minőségű szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró Műszaki adatok: Max terhelhetőség: 4200 kg...
4.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 11. 21:34 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
Eladó DCM M6 S 2500 literes prémium minőségű szakasz vezérelt, dózisszabályzós műtrágyaszóró Műszaki adatok: Max terhelhetőség: 4200 kg Rpm:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (460)