Hirdetés
Műtrágyaszóró 459 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
118.100 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:39 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
300 liter űrtartalmú, egytárcsás, műanyag tartályos műtrágyaszóró. Ideális választás japán és egyéb gyártmányú kistraktorokhoz. Tömege: 75kg...
1.250.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:39 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-M MAX , 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás .
395.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:39 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2 tárcsás, traktorból nyitható suberral, 1000 literes tartállyal jó állapotban eladó.
118.102 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:24 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
Kiváló minőségű 200 literes műtrágyaszóró japán és egyéb gyártmányú traktorokhoz. 200 liter űrtartalmú, egytárcsás, műanyag tartályos...
4.600 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:14 Műtrágyaszóró Pest, Érd
A DAP Kft elkötelezett a kiváló minőségű olasz gépek mellett. Raktárkészletről kínálja az olasz Terpa állítható munkaszélességű...
225.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 21:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
KIRCHNER TRIUMPH SH 700/2 -két tárcsás műtrágyaszóró -kézi nyitás-zárás -korrózióálló lapátok -eredeti festés -törés és utólagos...
6 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A BUSA Injektor ideális eszköz a növények tápanyagigényének kiszolgálására. Ezzel a munkagéppel tetszőleges növényállományba kijuttathat...
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1000 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
3 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:59 Műtrágyaszóró Pest, Dány
Eladó egy vadonatúj, festett, kéttárcsás, hidraulikus, 1000 literes műtrágyaszóró. Igény szerint kardántengely pluszban kérhető hozzá....
3 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:54 Műtrágyaszóró Pest, Dány
Eladó egy Schriffert 600 kg-os tartállyal felszerelt két tányéros, hidraulikus műtrágyaszóró. - rozsdamentes röpítőtárcsa 2db - tömege : 145...
9 hónapja hirdető
2024. szeptember 12. 20:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:34 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Tartály űrtartalom 380l Szórásszélesség 2-12m Üres tömeg 190 kg SSA vontatott sószóró és a SSP függesztett sószóró utak, közterületek...
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
1000 literes duplatárcsás robusztus hajtóművel gyártott műtrágyaszórók teljes felszereltséggel eladók: 2 db kétirányú munkanger,...
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 20:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
1000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró hidraulikus csukással, ponyvával, kardánnal. Gépközvetítés.hu Nyíregháza, Kállói út 104.
350 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 19:54 Műtrágyaszóró Békés, Gyula
Gyümölcsösbe 400 kg-os műtrágyaszórók raktár készletről. Alkatrész ellátás biztosított., további információ a honlapunkon. Áraink a készlet...
110.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 19:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Soltvadkert
Műtrágya szórók rozsda mentes röpítő tárcsákkal hidraulikus nyitás zárás állítható szórás kép 500L 110,000.-+Áfa 800L 470,000.-+Áfa 1000L...
9 hónapja hirdető
2024. szeptember 12. 19:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat
300-400-500 literes kivitel A JUNIOR I egy egylapátos műtrágyaszóró, amelyet kifejezetten kisebb gazdaságok és gyümölcsöskertek számára...
9 hónapja hirdető
2024. szeptember 12. 19:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fehérgyarmat
HMS S sorozatú műtrágyaszóró - Fő kapacitása 900l, bővítéssel 1200l / 1500l / 1800l / 2000l-ig növelhető. Vontatott változatban 3500 l-es...
65.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 19:14 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Vogel&Noot Tornádó 500 literes egytárcsás műtrágyaszóró gardánnal jó munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. szeptember 12. 19:04 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
-friss német import, mezőtúri telephelyünkön megtekinthető -szállitás megoldható
13 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Kitűnő minőségű duplatárcsás hidraulikus működtetésű műtrágyaszórók raktárkészletről eladók. Masszív vázszerkezet, elektrosztatikus...
280.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
hidraulikus mennyiség szabályozás ponyva kardán
11 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:39 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Balkány
Tartály térfogat 800 l 2 tárcsás szóró szerkezet, 10-21 m között állítható munkaszélességgel Festett acél tartály Rozsdamentes acél állító...
7 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:34 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
24, 28 vagy 32 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 1400 - 2000 - 3000 literes tartálytérfogat • Második...
4 éve hirdető
2024. szeptember 12. 18:19 Műtrágyaszóró Heves, Gyöngyös
Nagyon jó minőségű súlymérős, dózisszabályzós műtrágyaszóró készletről azonnal elvihető! - Szabadalmaztatott, állítható (klikkes) röpítő...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (459)