Hirdetés
műtrágya találatok 676 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2025. április 14. 08:49 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Dönder műtrágyaszórók készletről! Függesztett vagy vontatott kivitelben, PRO felszereltséggel! 900-tól 4000 literes kivitelig. DÖNDER CGSA műtrágyaszóró felszereltség: - sárvédő - ponyva + tartó - meghajtó kardántengely - mozgató kerekek - lámpa -...
5.900.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 4 éve hirdető
2025. április 15. 07:20 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Exclusive 332 kivitel - 2.850 mm szállítási szélesség - 3200 kg maximális hasznos terhelhetőség - elektromosan vezérelt dupla tolózáras elosztórendszer (On/Off és dózisállítás) - elektromosan vezérelt dózis határszórás - változó...
2025. április 17. 12:09 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Debrecen
Eladó készletes Amazone ZA-TS műtrágyaszórók változatos felszereltséggel! Készletről kínálunk Amazone ZA-TS műtrágyaszórókat, amelyek 3200–4200 liter közötti tartálykapacitással érhetők el. A gépek kardántengelyes vagy hidraulikus meghajtással is...
2025. április 17. 12:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műtrágyaszóró Pro 1500 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. Új széria! Dupla röpítőtárcsás, (saválló- rozsdamentes kijuttató egység) 18-24 méter állítható szórás széllesség, Vízszintes tengelyű elhelyezkedésű boltozódás gátlóval....
2025. április 17. 11:19 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
2025. április 17. 10:39 Műtrágyaszóró Tolna, Tolna
Rauch Axis 30.1 kardán meghajtású műtrágyaszóró - 2014-es évjárat - 3.000 l-es - függesztett - szórótárcsák 18-28 m - jobb oldali határszóró - ponyva - mennyiségarányos kijuttatás - elektromos kezelőegység - kardántengely ÁR: 7.150 Euró (nettó) +...
650.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2025. április 17. 09:49 Műtrágyaszóró Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 2015-ös gyártási év - 3000 L-es tartály - ponyva - magasító - kardántengely
8 éve hirdető
2025. április 17. 09:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Különböző tartálytérfogatú műtrágyaszórók csatlakozási lehetősége ugyanazon a szállítókocsin. Műszaki jellemzők, kiegészítők: 4000 kg-os teherbírású szállítókocsi - 1,55 – 2 m között állítható vagy 1,6 m fix nyomtávval - 11,5/80-15,3 vagy 15,0/55-17...
5 éve hirdető
2025. április 17. 09:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb Dönder értékesítőitől. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a Dönder...
2025. április 17. 09:29 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
JAR-MET termékek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. JAR-MET JMS 2 TÁRCSÁS műtrágyaszóró Műszaki adatok: • Kéttárcsás szórókeret, amely 10-12 m szórási szélességű acél garattal rendelkezik • horganyzott vagy porfestett változatokban • inox acél...
2025. április 17. 09:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
350.000 Ft
3 éve hirdető
2025. április 17. 09:04 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Karcag
Géptípus: Sulky DR, gyártási idő: 2005. Két szórólapáttal rendelkező gép, korának megfelelő állapotban.
2025. április 17. 08:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. A gépeken a nagytételben történő szállítás miatt kisebb esztétikai hibák előfordulhatnak! Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24...
2025. április 17. 06:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Vegye a gépét csak megbízható helyről! Több mint 10 éve forgalmazzuk! Magyarország egyetlen hivatalos, kizárólagos képviseletétől, készletről! A tőlünk vásárolt gépekre alkatrész utánpótlást biztosítunk! Dönder 1200L-es, 1500L-es, 2500L-es...
441.500 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. április 17. 06:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Függesztett ikertárcsás műtrágyaszóró 600 literes tartállyal, öntvény hajtóműházzal. 12-20 méteres szórási szélességgel, állítható szórásképpel. Felszereltsége: -Kardántengely -Védőrács -Boltozódásgátló -Inox szórótányér és szórólapát -Hidraulikus...
2025. április 17. 05:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Tehnos TG-402/602 műtrágyaszóró nettó 1.235 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Műaszaki paraméterek TG-402/602 műtrágyaszóró • Befogadóképesség – 400/600 l • Szórási szélesség – 10-12 m • Traktorteljesítmény – 20-60/25-65 LE • Gép tömege – 94/108 kg...
2025. április 17. 05:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
2025. április 17. 03:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró 1 tárcsás 500 literes, műanyag, gyümölcsös adapterrel Márka: Strumyk Gyártói cikkszám: S-500 SADOWNICZY HYDR
2025. április 17. 03:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
390.000 Ft
13 éve hirdető
2025. április 17. 01:59 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
KUHN MDS 932 , 1600 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ. HIDRAULIKUS NYITÁS-ZÁRÁS.
2025. április 17. 00:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Műtrágyaszóró műanyag 500L /Strumyk/ Márka: Strumyk Gyártói cikkszám: S500
2025. április 16. 22:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró, 1500 literes, új, raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: - 1500 literes űrtartalom - 18-24 m-es munkaszélesség - egyoldali, tetszőleges szakaszolás - ponyvával - kardántengellyel -...
1.440.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. április 16. 22:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Készletes Dönder 900 hatalmas kedvezménnyel, AGROMASH áron 01.31-ig! Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió legnagyobb...
5 éve hirdető
2025. április 16. 21:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Vásároljon 2025-ös DÖNDER modelleket akár 10% AGROMASH kedvezménnyel 2025.01.31-ig! Ha Dönder, akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a...
2025. április 16. 21:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 1600 l 2 tárcsás hidraulikus műtrágyaszóró Műszaki adatok: - Kapacitás: 1600 l - Súlya: kb. 250 kg - Munkaszélesség: 12 m-től 24 m-ig - Lapvastagság: 2 mm Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt Ügyfeleinket, hogy...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (676)

15 köbméter hígtrágya ömlött a folyóba – gyermek is megsérült a balesetben
200 000 eurós kár és három sérült a történet mérlege.
Hirdetés

Hungaro Mobiltank Kft.: Innovatív üzemanyag-technológiai megoldások a jövő benzinkútjainak
A tervezéstől a kivitelezésig.