Hirdetés
Műtrágyaszóró 638 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. szeptember 16. 08:54 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag röpítőtárcsával, amelynek...
2024. szeptember 16. 06:38 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Kuhn Axera M 1102 függesztett műtrágyaszóró kardántengellyel, 1400 literes tartálytoldattal, tartályráccsal, boltozódás gátlóval,...
495.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 06:13 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
hidraulikus nyitású, rozsdamentes szórótányéro, jó állapotban eladó.
2024. szeptember 16. 05:29 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk 600 literes, 2 tárcsás hidraulikus nyitott gyümölcsös műtrágyaszóró. Házhozszállítás előzetes egyeztetés alapján. MŰSZAKI...
185.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 03:24 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
csőrös adagolóval, műanyag tartállyal, jó állapotban eladó
699.000 Ft
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 01:44 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2001-es évj., 2000 literes, kór szórótányérokkal, jó állapotban eladó.
85.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. szeptember 16. 01:34 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
egytárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
2024. szeptember 15. 22:24 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 15. 20:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
DEXWAL SÓSZÓRÓ KOMMUNÁLIS 1200l Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon nyitvatartási...
220.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 15. 20:14 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Jó állapotú 1000 l-es egytárcsás műtrágyaszóró eladó. Egyoldalas szórásra átállítható. Érdeklődni az esti órákban.
230.000 Ft
14 éve hirdető
2024. szeptember 15. 19:24 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH ZS/600 N típusú 6 mázsás műtrágyaszóró dupla szórótárcsával, mechanikusan működtethető súber nyitással, saválló szórólapátokkal,...
1.070.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 15. 16:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Faza Delux 1000 l–s függesztett kéttárcsás műtrágyaszóró Alap felszereltség: - Rögrács - Keverők - INOX szorószerkezet - Hidraulikus...
2024. szeptember 15. 15:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Growmak Műtrágyaszóró 1200 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. AKCIÓS ÁRBAN A WEBHOP.AGROKERI.HU!!! - 2 ÉV Garanciával! -...
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 15:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó 1200l-es, kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitással
100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 14:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó függesztett, 350 és 500 l-es műtrágyaszórók, opcióként hidraulikus nyitással
1.100.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 14:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
M-5615/AC kéttárcsás műtrágyaszóró, hidraulikus nyitás-zárással, kardántengellyel, magyar gyártmány!
80.000 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 15. 14:13 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Apátfalva
A műtrágyaszóró önsúlya 96 kg, szórásszélessége 6-12 méter, meghajtása 540 fordulat/perc. A tartály térfogata 340 liter. A két kiömlőnyílás...
2024. szeptember 15. 14:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró 350 liter űrtartalmú, önsúlya 65 kg. , szórásszélessége gyümölcsösben, 2-8 méteres sortávolságokra, meghajtása 540...
2024. szeptember 15. 14:04 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Fliegl Univerzális 100 literes magszóró gép készletről eladó! Kiválóan alkalmazható zöldítéshez és sószóráshoz!
9 éve hirdető
2024. szeptember 15. 13:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Gyártó: Sulky Típus: X36 Évjárat: 2008 Tartozék/Felszereltség: 36 méter 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D...
4.690.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. szeptember 15. 12:04 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK ⮚ Munkaszélesség: 18-36 m ⮚...
750.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 15. 11:54 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Tépe
2000 L-es műtrágyaszóró, jó állapotban eladó.
4.900.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. szeptember 15. 11:49 Műtrágyaszóró Baranya, Szentlőrinc
VeloxKer Készlet AKCIÓ | MÁR 0 FT KEZDŐBEFIZETÉSSEL ELVIHETŐ | AZONNAL ÁTVEHETŐ MŰSZAKI PARAMÉTEREK, JELLEMZŐK: - Munkaszélesség: 18-36 m -...
2024. szeptember 15. 11:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró 500 liter űrtartalmú, önsúlya 75 kg. , szórásszélessége 6 métertől -12 méterig, meghajtása 540 fordulat/perc.Állítható...
2024. szeptember 15. 10:39 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok (Szandaszőllős)
GPS-vezérelt, intelligens műtrágyaszórás a Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével. A Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (638)