Hirdetés
Műtrágyaszóró 638 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. szeptember 17. 01:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Baja
Tehnos TG-402/602 műtrágyaszóró nettó 1.235 EUR-tól. Ajándék kardántengellyel! Műaszaki paraméterek TG-402/602 műtrágyaszóró •...
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 01:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évek óta. Bízzon Kollégáink szakértelmében és a BODRUM vásárlók pozitív...
2024. szeptember 17. 01:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Kiváló minőségű, olasz, MaterMacc gyártmányú elektromos mikrogranulátum-szórók, max. 3 mm-es átmérőjű szemcseméretig. Traktorfülkéből...
7 éve hirdető
2024. szeptember 17. 00:39 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Javasolt alkalmazási terület: Fűmag, és egyéb granulátumok, másodvetések, zöldtrágyázáshoz aprómagvetés esetén Műszaki paraméterek: A...
7 éve hirdető
2024. szeptember 16. 23:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
- Tartálytérfogat: 1100 liter (alap:600 l + magasítás 500 l) - KAT II. felfüggesztés - Egyedi vibro system rezgő alsó garattal ellátott! -...
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 23:09 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Eladó Sitrex FS500 műtrágyaszóró: Az olasz Sitrex műtrágyaszórók kimagasló minőségű alapanyagokból készülnek. Korróziógátló...
2.850.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 16. 22:59 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár
Szórásszélesség: 36 méter Kapacitás: 3000 liter (magasítóval) Ponyva Kardántengely Monitor Tribord 3D Katalógus (Kezelési könyv)
2024. szeptember 16. 22:29 Műtrágyaszóró Fejér, Sárbogárd
Rauch AGT 6036 vontatott műtrágyaszóró szép állapotban, akciósan eladó. A gép 6000 literes tartállyal rendelkezik, 460/85R46 Continental...
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 22:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
2024. szeptember 16. 21:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
1.000.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. szeptember 16. 21:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Törődést igénylő, de nem eldobandó gép. Cégünk a terméket az Agrider Zrt.-vel együttműködve, annak értékesítő partnereként kínálja eladásra!...
2024. szeptember 16. 21:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 16. 21:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
420.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 16. 20:52 Műtrágyaszóró Pest, Cegléd
1200 l-es függesztett műtrágyaszóró eladó. Kitűnő állapotú. Kéttárcsás, hidraulikus nyitás-zárás. 20 m szórás szélesség.
7 éve hirdető
2024. szeptember 16. 20:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
2001-ben lett feltalálva és azóta gyártva a Vibro System, a rezgő alsó garattal ellátott rendszert, amely azóta sikeressé tette a dupla...
5 napja hirdető
2024. szeptember 16. 20:25 Műtrágyaszóró Pest, Cegléd
Eladásra kínálom a gazdaságom koros, de kitűnő műszaki állapotban lévő munkagépeit. Gondos gazdától, megvigyázott eszközök. Azonnal munkára...
99.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 19:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 200literes kivitelben, műanyag röpítőtárcsával, amelynek...
2024. szeptember 16. 19:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 16. 19:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 16. 19:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. szeptember 16. 19:19 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Alkatrészek: Piros színben. Műszaki jellemzők:...
99.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 19:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi 1 tárcsás műanyagtartályos műtrágyaszóró 300 l, 400 l és 500 literes kivitelben, műanyag...
777.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 19:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű DEXWAL gyártmányú 2 tárcsás műtrágyaszóró tornado 600 literes (850 kg) tartállyal eladó! Hidraulikus...
2024. szeptember 16. 19:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Dunavecse
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
859.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 16. 18:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Kiváló minőségű, profi kéttárcsás 850 l-es, 1200 kg -os műtrágyaszórók eladók! Hidraulikus nyitás/ zárás, külön elzárható...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (638)
Hirdetés