Hirdetés
Műtrágyaszóró 698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
4 éve hirdető
2024. július 22. 04:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
1.800 EUR
13 éve hirdető
2024. július 22. 03:34 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Sulky DPX Magnum mutragyaszoro, 2006-es evjarat, 2500 literes, ponyvaval, jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
4 éve hirdető
2024. július 22. 00:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Ha Dönder akkor kizárólag az MBV AGRO! Az MBV csoport a régió országaiban a gazdák megbízható partnere már évtizedek óta. Vásároljon...
1.400 EUR
13 éve hirdető
2024. július 22. 00:44 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Ártánd
Sulky DPX 1504 mutragyaszoro,2000 evjarat,1600 literes,hidraulikus nyitas-zaras,jo allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
220.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 22. 00:34 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
RAUCH Komet ZS 450 N kéttárcsás műtrágyaszóró gardánnal kifogástalan állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
1.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 21. 21:16 Műtrágyaszóró Tolna, Dunaszentgyörgy
Eladó bogballe 18 q -s műtrágyaszóró , saját gyártású önrakodós , darus kocsin. Tetőalatt tárolt , a szóró és a kocsi akár külön is eladó....
85.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 21. 14:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
300 literes, 2000-es évjárat, egy tárcsás, függesztett, jó állapotban eladó
1 hónapja hirdető
2024. július 21. 13:29 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
A GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket...
1.000.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 21. 13:12 Műtrágyaszóró Baranya, Nagypeterd
Bogballe műtrágya szóró szállító kocsi A gyári mintája alapján készült,de sokkal erősebb
185.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 21. 12:29 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Egyed
2004-es évjárat, 600 literes, csőrös adagolóval, műanyag tartállyal, jó állapotban eladó
35.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 21. 07:47 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Jászboldogháza
Javításra szoruló műtrágyaszóró eladó!
1.500.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. július 21. 06:29 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Bogballe műtrágyaszóró Big bag daruval
125.000 Ft
5 éve hirdető
2024. július 20. 22:00 Műtrágyaszóró Somogy, Tab
Faza SPR600 egytárcsás műtrágyaszóró, fa magasítóval, kardánnal eladó! Irányár:
275.000 Ft
10 éve hirdető
2024. július 20. 18:17 Műtrágyaszóró Heves, Poroszló
Eladó a képen látható Faza tipusú függesztett műtrágyaszóró, magasítóval. Azonnal munkára fogható.
1.550.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 20. 18:11 Műtrágyaszóró Baranya, Vajszló
Eladó Bagbelle darus műtrágyaszóró, 2 tonna emelés, jó állapotban.
2024. július 20. 17:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
899.999 Ft
9 éve hirdető
2024. július 20. 17:37 Műtrágyaszóró Tolna, Tamási
Kverneland Accord 16 mázsás (magasítóval együtt több mint 20 mázsa is belefér) hidraulikus nyitású és zárású műtrágyaszóró Kuhn Levsak...
10 éve hirdető
2024. július 20. 16:59 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Faza két tárcsás műtrágya szóró 1000 kiló fér bele eladó!
1.650.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. július 20. 16:44 Műtrágyaszóró Tolna, Simontornya
Mérleges műtrágya szóró eladó!
2024. július 20. 15:09 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
13 éve hirdető
2024. július 20. 11:50 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Hevesgép 2 tárcsás műtrágyaszórók jó állapotban eladó.
2024. július 20. 10:49 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1125 mm A gép szélessége: 1125 mm A gép magassága: 1125 mm Térfogata : 400 liter Súlya: 58 kg Terhelhetősége:...
2024. július 20. 10:29 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1980 mm A gép szélessége: 1250 mm A gép magassága: 1230 mm Térfogata: 1500 liter Súlya: 273 kg Teherbírása:...
2024. július 20. 10:14 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műtrágyaszórók RG 500 literes Műtrágya, granulátum szórására, gabonafélék vetésére egyenletes, kétoldali nagyon pontos szórás jellemzi a...
2024. július 20. 10:14 Műtrágyaszóró Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (698)
![Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8659/cikk_58659/szep_es_kiszaradt_gyep_fill_540x300_0.jpg)
Borzasztóan néz ki a fű? Ez a pár tipp lehet a megoldás, hogy újra szép legyen.
Munkára fel! A nyár végén jön el az idő, hogy szép fű lehessen a kertedben!![Kiderült, hogy az erdők képesek feldolgozni a levegő metántartalmának egy részét](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4626/cikk_74626/erdU4_fill_540x300_0.jpg)