Hirdetés
Műtrágyaszóró 698 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
70.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 18. 08:35 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Sarród
Rg 500 tip. műtrágyaszóró eladó
2024. július 18. 08:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró 350 liter űrtartalmú, önsúlya 65 kg. , szórásszélessége 6 métertől -12 méterig, meghajtása 540 fordulat/perc.Állítható...
70.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 17. 18:38 Műtrágyaszóró Fejér, Mátyásdomb
Eladó! Egy Faza márkájú, egytárcsás, 250 kg-os műtrágyaszóró.
2024. július 17. 18:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
49.000 Ft
1 éve hirdető
2024. július 17. 12:55 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Tölcséres műtrágyaszóró. Függesztett, Jó állapotú, 350 kg műtrágya befogadó kapacitás. 2010-es évjáratú. Gépcsere/beszámítás...
650.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 17. 09:43 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Egyek
Eladó Amazone ZA-MII 2000 literes műtrágyaszóró, azonnal munkára fogható állapotban,mindig fedett helyen tárolt. Két tárcsás 12-36 méteres...
750.000 Ft
11 éve hirdető
2024. július 17. 08:55 Műtrágyaszóró Heves, Egerszalók
Eladó egy Amazon ZA-M Max műtrágyaszóró. Hidraulikus nyitás zárás.Felújított hajtómű,keverő,nyitómunkahenger. Azonnal munkára fogható.
2024. július 16. 23:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 17:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró tartály kapacitás 800 liter, de tartály magasítóval 1200 literre növelhető.2 db röpítő tányér és a lapátok saválló anyagból...
420.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 16. 16:20 Műtrágyaszóró Pest, Cegléd
1200 l-es függesztett műtrágyaszóró eladó. Kitűnő állapotú. Kéttárcsás, hidraulikus nyitás-zárás. 20 m szórás szélesség.
2024. július 16. 12:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
A műtrágyaszóró 500 liter űrtartalmú, önsúlya 75 kg. , szórásszélessége 6 métertől -12 méterig, meghajtása 540 fordulat/perc.Állítható...
2024. július 16. 09:14 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 09:04 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: 2 soros adapter
2024. július 16. 08:29 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
2024. július 16. 08:04 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszórók RG 500 literes Műszaki adatai: Műtrágya,granulátum szórására,gabonafélék vetésére egyenletes,kétoldali nagyon pontos szórás...
2024. július 16. 04:54 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 1500 literes,kéttárcsás, hidraulikus nyitás Felületkezelés:Porfesték(égetett műanyag) Saválló röpítőtárcsákkal szerelve...
2024. július 16. 03:59 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Munkaszélesség: 10-18 m Üres súly: 212 kg Tartálytérfogat: 600-850 l Hasznos terhelés: 1800 kg Meghajtó típusa: Mechanikus +36304861966...
2024. július 16. 02:39 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műtrágyaszóró RG 300 literes Műtrágya, granulátum szórására, gabonafélék vetésére, egyenletes, kétoldali nagyon pontos szórás jellemzi a...
2024. július 16. 01:09 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 300 liter Műszaki adatai: Műtrágya,granulátum szórására,gabonafélék vetésére, egyenletes,kétoldali nagyon pontos szórás...
2024. július 16. 00:54 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszórók RG 400 liter Műszaki adatai: Műtrágya,granulátum szórására,gabonafélék vetésére egyenletes,kétoldali nagyon pontos szórás...
2024. július 15. 23:49 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műtrágyaszóró RG 1200 literes kéttárcsás, hidraulikus nyitás Műszaki adatok: A műtrágyaszóró alkalmas száraz, granulátumban levő műtrágya...
2024. július 15. 16:14 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron...
7.000.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 15. 14:48 Műtrágyaszóró Somogy, Somogyszob
2018-as évjáratú Amazone ZA-TS 3200 típusú műtrágyaszóró újszerű állapotban eladó. -3200 literes -Isobus kapcsolat -szakaszolás automata...
2024. július 15. 06:34 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 800 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
2024. július 15. 02:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (698)
![Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4667/cikk_74667/jam_fill_540x300_0.png)
Hallottál már róla? Ube a vérnyomás és vércukor csökkentéséért felelős jamgyökér.
Az ube tele van vitaminokkal és összetett szénhidrátokkal.![A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4643/cikk_74643/szUlU3_fill_540x300_0.jpg)
A klímaváltozás ellenére is meg tud újulni a magyar szőlészet
A szőlészeti génbank célja a genetikai sokszínűség fenntartása és a jövő...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)