Hirdetés
Műtrágyaszóró 632 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
750.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. szeptember 7. 09:22 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Halászi
Eladó második tulajdonostól a képeken látható felújított Rauch Alpha műtrágyaszóró. A szóróhoz tartozik a képeken látható ponyva,...
1.500.000 Ft +ÁFA
13 éve hirdető
2024. szeptember 7. 06:54 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Csikvánd
Képeken látható Műtrágyaszóró eladó
2024. szeptember 6. 23:24 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 800 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
1.000.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 6. 21:24 Műtrágyaszóró Tolna, Dunaszentgyörgy
Eladó bogballe 18 q -s műtrágyaszóró , saját gyártású önrakodós , darus kocsin. Tetőalatt tárolt , a szóró és a kocsi akár külön is eladó....
3 hónapja hirdető
2024. szeptember 6. 17:04 Műtrágyaszóró Tolna, Szekszárd
A GEO termékeinek magas minőségét szigorú gyártási folyamatok és a nemzetközi szabványoknak való megfelelés biztosítják. A GEO termékeket...
2024. szeptember 6. 14:44 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
A ZS160 műtrágyaszóró ideális arra, ha kardánhajtás nem áll rendelkezésre. A jármű vezetésekor segédkerekek forgásának hatására a...
1.090.000 Ft
8 éve hirdető
2024. szeptember 6. 06:26 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Pinnye
Eladó 2012-es Rauch Mds 19.1 műtrágyaszóró. 1800 kg teherbírás. 24 m szórás max. Hidraulikus nyitás-zárás. Két fajta repítő tácsával....
2024. szeptember 6. 04:34 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műtrágyaszóró 1000 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. Dupla röpítőtárcsás, (saválló- rozsdamentes kijuttató egység)24...
2024. szeptember 6. 02:54 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Műtrágyaszóró 1200 literes tartállyal, védőponyvával és kardántengellyel. Dupla röpítőtárcsás, (saválló- rozsdamentes kijuttató egység)24...
1.985 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 5. 20:54 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Mezőpeterd
Szórási szélesség (m): 12; Űrtartalom literenként (liter): 600; Típus:Függeszett, Meghajtás: Kardántengely HORGANYOZOTT TÁRCSA, ponyva
120.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 5. 20:52 Műtrágyaszóró Békés, Békéscsaba
Felújított állapotban, kardánnal, 3 mázsás, olasz gyártmány. Azonnal munkára fogható! Szállításban megegyezés szerint tudok segíteni....
49.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 5. 13:16 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Tölcséres műtrágyaszóró. Függesztett, Jó állapotú, 350 kg műtrágya befogadó kapacitás. 2010-es évjáratú. Gépcsere/beszámítás...
8.550.000 Ft
1 éve hirdető
2024. szeptember 5. 13:16 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Sulky XT 100 vontatott műtrágyaszóró 10 tonna össztömeg, 7200kg műtrágya befogadó kapacitás, szórási szélessége 18-50 méter,...
200.000 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 5. 09:17 Műtrágyaszóró Somogy, Balatonszemes
Jó állapotban lévő műtrágyaszóró eladó.
2024. szeptember 5. 05:14 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Alapgép térfogata 1100 liter, rozsdamentes acélból készült fém, illetve Duracoat porfestéssel bevont alkatrészek Négy pontos mérleg,...
2024. szeptember 5. 00:04 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Alapfelszerelés:- 3. pont függesztőorsó cat 1 és cat 2- 600 kg teherbírású fém tartály- manuálisan állítható a szórás intenzitása-...
2024. szeptember 4. 21:59 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
A termék megvásárolható ITT: https://agrohof.hu/sku/Z09-0772 Zagroda 5232 - Kapacitás: 500 kg - Minimum lóerő: 47 hp - Súly: 49 kg -...
2024. szeptember 4. 18:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Tiszaug
Gyors kiszállítás, legtöbb esetben raktárkészletről. Megbízhatóság, rugalmasság, folyamatosan bővülő kínálattal. A termék megvásárolható...
300.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 4. 17:43 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Földeák
Eladó Faza 1000 l műtrágyaszóró, 2015-ös évjárat. Nagyobb váltás miatt kerül eladásra.
450.000 Ft
4 éve hirdető
2024. szeptember 4. 12:12 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszóró kiváló állapotban. 2015-ös gyártású. Altro A helyszínen a rakodás megoldott.
749.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 4. 09:05 Műtrágyaszóró Tolna, Tamási
Kverneland Accord 16 mázsás (magasítóval együtt több mint 20 mázsa is belefér) hidraulikus nyitású és zárású műtrágyaszóró Kuhn Levsak...
2024. szeptember 4. 04:16 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Maschio Primo M3 műtrágyaszóró eladó - ÚJ + 1.350 l tartály - 2022 évjárat - hidraulikus szórás szélességállítás - 12 - 21 m szórásszélesség...
2024. szeptember 3. 17:19 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Műszaki adatok: Alapgép térfogata 1875 liter, rozsdamentes acél, illetve Duracoat porfestett alkatrészek Négy pontos mérleg Tartály...
143.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 3. 10:14 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1125 mm A gép szélessége: 1125 mm A gép magassága: 1125 mm Térfogata : 400 liter Súlya: 58 kg Terhelhetősége:...
1.110.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 3. 09:49 Műtrágyaszóró Somogy, Siófok
Műszaki adatai: A gép hossza: 1980 mm A gép szélessége: 1250 mm A gép magassága: 1230 mm Térfogata: 1500 liter Súlya: 273 kg Teherbírása:...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (632)