Hirdetés
Műtrágyaszóró 668 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
2024. augusztus 14. 22:14 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Biharkeresztes
Műtrágyaszóró 1500 literes, új raktárról, azonnal elvihető, ponyvával, kardántengellyel. Piros színben. Műszaki jellemzők: -1500 literes...
2024. augusztus 14. 21:19 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Egytárcsás tölcséres műtrágyaszóró Tartálytérfogat: 345 l Tartálytérfogat: 450 kg Önsúly: 63 kg Rakodási magasság: 1,13 m Tartályátmérő:...
85.000 Ft
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 20:54 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Vetőláda 6 kivezetéses műtrágya adagolónak is alkalmas a képeken látható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2024. augusztus 14. 20:04 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
DEXWAL SÓSZÓRÓ KOMMUNÁLIS 1200l Házhoz szállítás előzetes egyeztetés alapján. Kérem a Tisztelt ügyfeleinket, hogy telefonon nyitvatartási...
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 19:24 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Tartály térfogat 1000 l 2 tárcsás szóró szerkezet, 10-21 m között állítható munkaszélességgel Festett acél tartály Rozsdamentes acél állító...
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 19:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Megérkeztek a JMS 1000 műtrágyaszórók! 1000 liter Hidraulikus nyitás-csukás Ajándék kardán Ajándék ponyva www.gepkozvetites.hu Nyíregyháza,...
230.000 Ft
14 éve hirdető
2024. augusztus 14. 18:54 Műtrágyaszóró Fejér, Csákvár
RAUCH ZS/600 N típusú 6 mázsás műtrágyaszóró dupla szórótárcsával, mechanikusan működtethető súber nyitással, saválló szórólapátokkal,...
100.000 Ft
10 éve hirdető
2024. augusztus 14. 18:16 Műtrágyaszóró Pest, Nagykáta
Eladó a képeken látható műanyag, csőrös adagolós műtrágyaszóró kardántengellyel, kisgazdaságból.
490.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 14. 17:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
SULKY DR 650 - 650 l-es - kézi nyitás-zárás - korrózióálló lapátok, tartályfenék, stb. - eredeti 5 rétegű festés - kezelési utasítás -...
870.000 Ft
13 éve hirdető
2024. augusztus 14. 17:44 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
SULKY DPX Prima - 900 literes - hidraulikus zárás - TRIBORD táblaszél szórás - műtrágyarács - korrózióálló lapátok, tárcsák, tartályfenék,...
6.300 EUR +ÁFA
3 éve hirdető
2024. augusztus 14. 14:39 Műtrágyaszóró Pest, Dány
Eladó egy teljesen új, 1000 literes Sipma műtrágyaszóró. - masszív vázszerkezet - maximális terhelhetőség: 2200 kg - 2 db szórótárcsa -...
1.350.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. augusztus 14. 14:24 Műtrágyaszóró Tolna, Őcsény
Kifogástalan, azonnal munkára fogható Bogballe L2 műtrágyaszóró eladó. Ugyanitt több más munkagép is eladó nyugdíjba vonulás miatt.
2024. augusztus 14. 14:19 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győr
Fliegl Univerzális 100 literes magszóró gép készletről eladó! Kiválóan alkalmazható zöldítéshez és sószóráshoz!
2024. augusztus 14. 13:49 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kiskőrös
Walder UTB-2 típusú mélyműtrágyaszóró eladó. Teljesen por festett tartály és váz szerkezet, takaró ponyva, 1100 L-es tartály, közúti...
9 éve hirdető
2024. augusztus 14. 13:39 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Jászberény
Műtrágyaszóró Sulky dpx 28 kardán tengelyel monitorral eladó!
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 12:54 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Tartály űrtartalom 380l Szórásszélesség 2-12m Üres tömeg 190 kg SSA vontatott sószóró és a SSP függesztett sószóró utak, közterületek...
4.000.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 12:14 Műtrágyaszóró Pest, Szigetszentmiklós
Műszaki leírás: • Szórási távolság: 18-36 méter • Tartály ürtartalma: 3200 liter • Súly 726 kg Felszereltség: 3 pont felfüggesztés cat. II...
5 éve hirdető
2024. augusztus 14. 11:09 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Bócsa
Kongskilde (CNH) - Howard TSD Vibro Műtrágyaszóró 1000 Literes Nagyon keveset használt Két korongos Dönthető tartály, ráccsal Alacsony...
2024. augusztus 14. 10:44 Műtrágyaszóró Pest, Tököl
Műszaki adatai: Hossza: 1980 mm Szélessége: 1250 mm Magassága: 1000 mm Térfogata: 1000 liter Súlya: 240 kg Teherbírása: 950 kg Szórási...
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 10:24 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Munkaszélesség: 160 cm Munkamélység: 15-30 cm Tartály űrtartalom: 186 l Súly: 450 kg A GA mélyműtrágyázó művelő kései nyírócsapos...
5.900.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 10:14 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Makó
Műszaki adatok: - Exclusive 332 kivitel - 2.850 mm szállítási szélesség - 3200 kg maximális hasznos terhelhetőség - elektromosan vezérelt...
2024. augusztus 14. 10:14 Műtrágyaszóró Fejér, Bicske
Gaspardo Primo EW Isotronic 320 precíziós műtrágyaszóró készletről: Egyenletes műtrágya lefolyás bármilyen tartálytöltöttség mellett Pontos...
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 10:14 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró 2–5 méteres sorokban JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • 360 literes kapacitás • I. kategória csatlakozás...
2024. augusztus 14. 09:59 Műtrágyaszóró Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok (Szandaszőllős)
GPS-vezérelt, intelligens műtrágyaszórás a Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével. A Kverneland Exacta TL GEOSPREAD segítségével...
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 09:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
18 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 850 - 1450 - 1800 literes tartálytérfogat • Második vagy harmadik...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (668)
![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)