Hirdetés
Műtrágyaszóró 668 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A különféle kivitelű műtrágyaszórók a tápanyagutánpótlás legalapvetőbb gépcsoportját jelentik. A műtrágya egy összefoglaló elnevezés (hiszen számos különböző összetételű műtrágyát ismerünk), melynek célja a talajban keletkezett hiányokok pótlása, ezáltal segítve a növények fejlődését. Az intenzív növénytermesztés következtében a termőtalaj általában főként nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban valamilyen módon mindenképpen pótolni kell, különben a kimerül talaj és a termés mennyisége jelentősen csökken. Ezek mellett más kémiai anyagok műtrágyaként való pótlására is szükség lehet.
A műtrágyák földre történő kijuttatása jellemzően valamilyen műtrágyaszóró eszközzel történik, melynek számos változata létezik, ezek mind működési elvüket, mind kapacitásukat tekintve igen eltérőek lehetnek. A műtrágya alapvetően a talajfelszínre, vagy közvetlenül a talajba juttatható. A két megoldás közül inkább a felszínre szórás vált általánossá. A szilárd műtrágyák döntő többségét úgynevezett röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépekkel juttatják ki a gazdák, bár léteznek más elven működő műtrágyaszóró gépek is, mint például a lengőcsöves műtrágyaszórók vagy a pneumatikus műtrágyaszórók. A legelterjedtebb, röpítőtárcsás műtrágyaszórók esetében a röpítőtárcsa kerületi sebessége az elérendő munkaszélesség függvénye.
A műtrágyaszórók alapvető felépítését főként az határozza meg, hogy a működtető erőgéphez (traktor) milyen módon kapcsolódnak, eszerint léteznek függesztett vagy vontatott kivitelű műtrágyaszórók is. A műtrágyaszórók űrtartalmukat, kapacitásukat tekintve a néhány száz literes tartománytól egészen a több ezer literes kapacitásig megtalálhatóak a piacon. A komolyabb kivitelű, nagyobb méretű gépek fémből készülnek, azonban a könnyebb, kisebb kapacitású műtrágyaszórók között műanyagból készült darabokat is találunk.
Mivel a műtrágyaszórók az egyszerűbb mezőgazdasági gépek közé tartoznak, ezért elég sok gyártó foglalkozik előállításukkal, forgalmazásukkal. Az apróhirdetések között többek között előfordulnak az Amazone, Kongskilde, Kverneland, Kuhn, Akpil, Dönder, Özduman, FAZA, Strumyk, Grass-Rol, AW Impex, Walder, Janpol stb. márkák.

Olvasson tovább
7 éve hirdető
2024. augusztus 14. 09:44 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
18 m-es szórású két repítőtárcsás műtrágyaszóró Alapelvek és jellemzői: • 850 - 1450 - 1800 literes tartálytérfogat • Második vagy harmadik...
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 09:29 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Tartályűrtartalma (l) :100 Szórás szélesség (m) 2-10 Magasság(cm)100 Tömeg(kg)40 A FAZA GARDEN vontatott kertészeti műtrágyaszóró talajerő...
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 09:09 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Tartály űrtartalom: 780 l Szórás szélesség: 12-18 m Önsúly: 125 kg Teljesítmény igény: 50 LE Talajerő utánpótlásra, ültetvényekben...
100.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 08:54 Műtrágyaszóró Heves, Hort
Eladásra kínáljuk a következő mezőgazdasági gépünket. Sitrex FS/500 Műtrágya és sószóró + kardántengely Az olasz Sitrex műtrágyaszórók...
2024. augusztus 14. 07:39 Műtrágyaszóró Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten.Adásvételivel eladó.
3.250.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 14. 07:14 Műtrágyaszóró Békés, Kétsoprony
Eladó a képen látható Bogballe műtrágyaszóró. A gép 3300 literes, ponyvával , világítással, kardánnal felszerelt. Munka szélessége 24 méter....
3.800.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 14. 06:44 Műtrágyaszóró Komárom-Esztergom, Komárom
Súlymérő cella, sebességarányos kijuttatás, magasítás, ponyva, BXL daru, kardán, monitor. Igény esetén daru nélkül is eladó!
690.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 14. 06:34 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
AMAZONE ZA-U 2000 literes kéttárcsás műtrágyaszóró jó állapotban eladó. Hidraulikus nyitás-zárás.
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 06:29 Műtrágyaszóró Pest, Szada
Gumiabroncs: 18x9,5”x8 Tartály űrtartalom:380 liter Szórásszélesség:2 - 12 m Tömeg: 130 kg Elsősorban a kistraktorokkal művelt parkok,...
2024. augusztus 14. 05:24 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe L2plus 2050 műtrágyaszóró, 2012 évjárat, 2050 literes tartály, hidraulikus nyitás, 24 m max. munkaszélesség, kézi táblaszél szórás...
2024. augusztus 14. 04:44 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Szeged
Bogballe M3plus 4.050 számítógépes műtrágyaszóró, 2008 évjárat, 42 m max munkaszélesség, 20-24 m munkaszélesség jelenlegi lapátozattal,...
2024. augusztus 14. 03:44 Műtrágyaszóró Somogy, Kaposvár
Eladó ÚJ Bogballe L20 Plus műtrágyaszóró 1150 literes tartállyal, 12-24 m munkaszélességgel, rozsdamentes acél tárcsákkal, egyszerűen, egy...
1.100.000 Ft
12 éve hirdető
2024. augusztus 14. 02:39 Műtrágyaszóró Pest, Hévízgyörk
BOGBALLE EXW TREND , 1600 LITERES KÉTTÁRCSÁS MŰTRÁGYASZÓRÓ , MONITORRAL , JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
4 éve hirdető
2024. augusztus 14. 02:39 Műtrágyaszóró Pest, Szada
FAZA - DE LUX B kéttárcsás műtrágyaszóró család Szórásszélesség(m): 12-24 A FAZA DE LUX műtrágyaszórókat a közepes és nagyobb gazdaságokba,...
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 01:49 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók horganyzott kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az...
2024. augusztus 14. 00:34 Műtrágyaszóró Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
Rauch Axis - H 30.2 W függesztett műtrágyaszóró tartálytoldattal, védőponyvával, tartályráccsal, boltozódásgátlóval, ISOBUS rendszerrel...
11 éve hirdető
2024. augusztus 14. 00:09 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Strumyk Tytan 1600 literes műtrágyaszóró -2 db saválló szórótárcsa -saválló csavarok -festett váz és tartály -hidraulikus nyitás -12-24 m...
11 éve hirdető
2024. augusztus 13. 23:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Új kéttárcsás hidraulikus nyitású műtrágyaszórók festett kivitelben. Méretek: 600 l 800 l 1000 l 1200 l 1400 l Ingyenes kiszállítás az...
2024. augusztus 13. 23:19 Műtrágyaszóró Hajdú-Bihar, Nádudvar
Kuhn Axera M függesztett műtrágyaszóró 1 db kardántengellyel, 1 db monitorral, ráccsal, mezsgyeszóróval, tartálytoldattal, 2 db...
465.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 13. 23:09 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
424.000 Ft
3 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:59 Műtrágyaszóró Heves, Hatvan
JANPOL Standart (Lengyel gyártó) két tárcsás műtrágyaszóró készletről. Gazdáknak és viszonteladóknak! Kizárólagos magyarországi...
5.350.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:59 Műtrágyaszóró Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Új! Felszereltség: - Precíziós műtrágyaszóró - LED lámpával - Hidraulikus határszóró - Magasító - Tartályfedő
520.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:49 Műtrágyaszóró Békés, Szarvas
A műtrágya szóró alap kivitelben 800 literes tartállyal rendelkezik. Kettő kiömlő nyílás a tartályból. A két szórótányér rozsdamentes...
7 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:49 Műtrágyaszóró Pest, Nagykőrös
Egy repítőtárcsás műtrágyaszóró 9 méterig terjedő szélesség JELLEMZŐK ÉS STANDARD BERENDEZÉSEK: • 200 - 360 liter kapacitás • I. kategória...
400.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. augusztus 13. 22:44 Műtrágyaszóró Csongrád-Csanád, Domaszék
Eladó bemutató, új gép garanciával.Bowdenes nyitás, egytárcsás.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Tápanyag-utánpótlás és öntözés gépei
- Műtrágyaszóró (668)
![Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5101/cikk_75101/papaja-_fill_540x300_0.jpg)
Egy trópusi csodagyümölcs, ami számos betegségre gyógyír lehet
Rengeteg egészségügyi előnye és felhasználási módja ismert.![Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!](https://static.agroinform.hu/data/cikk/6/6861/cikk_66861/almafa_fill_540x300_0.jpg)
Idős gyümölcsfák a kertben? Le ne mondj róluk! Újra termők lehetnek!
Az idős gyümölcsfák is rengeteg hasznot hoznak, sőt, még gyümölcsöt is!![Segít megelőzni a szívinfarktust, az érelmeszesedést, és csökkenti a vérnyomást: kitalálod, melyik gyümölcs az?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/5095/cikk_75095/gyumolcsok_talon_fill_540x300_0.jpg)