Hirdetés
Steyr találatok 63 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 13. 10:50 6300 Terrus Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Rugózott híd, rugózott fülke, 313 LE teljesítmény, kb. 13 500 kg önsúly, FULL AUTOGUIDANCE - Quick Turn II változó áttételű kormányzás - S-Guide Ready automata kormány előkészítés - S-Guide LVL 3 automata kormányzás RTK pontossággal - Easy Tronic II...
1.280.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 30. 21:16 Pest, Gödöllő
Steyr 188 traktor osztrák papírokkal eladó! Szállítás megoldható.
3.600.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 27. 13:48 8120 Győr-Moson-Sopron, Mosonszolnok
Steyer 8120 traktor homlokrakodóval, 7357 üzemóra, egy-két vezetékes fék, új első gumik, 70% hátsó gumi. Műszaki vizsga 2026 júniusig, szervizelve, olajok, szűrők cserélve, csak bála rakodásra volt használva, ezért csak bála villa van hozzá. Idős...
19.990.000 Ft +ÁFA
4 napja hirdető
2025. január 26. 21:28 6125 Profi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hetefejércse
Évjárat: 2013 Üzemóra: 6922 Eladó a képeken látható gyári eredeti állapotú Steyr traktor. 6 hengeres 125 lóerős motor, Powershift váltóval, légfék rendszerrel, rugózott első híddal és fülkével. Ha felkeltette érdeklődését keressen telefonon.
3.000.000 Ft
10 éve hirdető
2025. január 21. 19:18 8100 Bács-Kiskun, Csólyospálos
Eladó, napi használatból, okmányok nélkül.
14.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 7. 15:19 4095 Multi Fejér, Gárdony (Agárd)
Eladó a képeknek megfelelő állapotú, 2013-as évjáratú, 5300 üzemórával rendelkező traktor. A váltó teljesen új, garanciával.
2.950.000 Ft
11 éve hirdető
2025. január 4. 17:27 1400 Csongrád-Csanád, Makó
Steyr 1400 típusú traktor, újonnan beszerelt 135 lóerős Ford motorral, 2025 májusáig műszakival eladó.
2.600.000 Ft
6 éve hirdető
2025. január 3. 17:32 540 Veszprém, Hegyesd
Eladó Steyr 540, jó állapotban, 2025.02.06-ig műszakival, 500-as szalagfűrésszel, ami TLT hajtású; viszont van hozzá egy 380-as villanymotor is. További információk telefonon.
13.500.000 Ft
7 éve hirdető
2025. január 2. 15:54 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Steyr 160 LE traktor magánszemélytől eladó, csak 20 hektáron dolgozott. Friss műszakival.
9.000 EUR
1 hónapja hirdető
2024. december 26. 12:56 8160
Eladó családi gazdaságból nagyobbra váltás végett egy 140 lóerős Steyr, 12 sebesség előre, 4 hátra, 4x4, minden működik és hajtható állapotú, de a 2. sebességet kidobja, és hátramenetben recseg a váltó. Ár alkuképes. Település: Martonos (Szerbia),...
7.500.000 Ft
7 éve hirdető
2024. december 23. 13:59 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Steyr 377.05/1 traktor, 62 kW, friss műszakival, homlokrakodó bejegyezve, 2000 óra, magánszemélytől eladó.
20.000.000 Ft +ÁFA
7 hónapja hirdető
2024. november 15. 13:17 Komárom-Esztergom, Császár
Eladó alig használt Steyr 4100 kompakt traktor, 128 üzemórával szinte új állapotban! Hi -Lo váltó, 3x4x2 = 24 sebesség Érdeklődni telefonon!
3.555.896 Ft
3 éve hirdető
2024. július 25. 23:16 Jász-Nagykun-Szolnok, Jászalsószentgyörgy
1997-es kiadású Steyr 9190 traktor váltóhibával eladó. Órszágúti és terepet nem váltja,és a 3 sebességet nem kapcsolja. Megbízható sisu motorral. Ár megegyezés szerint.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (63)
- Steyr (63)