Hirdetés
Új traktor 861 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6 éve hirdető
2025. március 1. 22:14 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új ZETOR Major CL 80 készletről.
6 éve hirdető
2025. március 1. 22:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
5.490.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. március 1. 21:59 Komárom-Esztergom, Tarján
Amit a traktorról tudni kell: TÍPUS: 3028 EN LÓERŐ: 28 LE SÚLY: 1150 kg ÜZEMÓRA: 2 MEGHAJTÁS: 2WD/4WD SEBESSÉG FOKOZAT: Előre: 8 Hátra: 8 HENGEREK SZÁMA: 3 SZERVÓ KORMÁNY: Van KARDÁN SEBESSÉGEK: 2 jobbra IRÁNYVÁLTÓ: Van HÁTSÓ FELFÜGGESZTÉS...
6 éve hirdető
2025. március 1. 21:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
2025. március 1. 21:44 923.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Megnevezés: Belarus MTZ traktor Típus: 923.7 Gyártó: Belarus Minsk Traktor Works Gyártási év: 2023 MOTOR: Típus: Caterpillar Teljesítmény kW (LE): 74,4 (101,2) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma: 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600...
2025. március 1. 21:39 952.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 952.7 A traktort különböző mezőgazdasági műveletekre szánják függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel, távoli be- és kirakodási műveletekre, távoli vontatási műveletekre, valamint álló mezőgazdasági gépek hajtására...
325.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 21:34 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 73,5 kW (99,93LE) TLT: Független Váltó: Power Shuttle Fék: Nedves tárcsafék • Tökéletes hasmagasság • TLT vezérlés • Kimagasló hidraulika teljesítmény • Környezetbarát dízel motor Modell Motor Daedong 4JTA-TP5A...
6 éve hirdető
2025. március 1. 21:34 Proxima 100GP Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
2025. március 1. 21:29 7S.180 Hajdú-Bihar, Debrecen
MŰSZAKI ADATOK MOTOR Motortípus: AGCO POWER „minden egyben” Stage V technológia Maximális teljesítmény: 180 (132) LE (kW) A maximális teljesítményhez tartozó motorfordulatszám: 1950 ford./perc Maximális nyomaték 1500 ford./perc fordulatszámon: 750 Nm...
6 éve hirdető
2025. március 1. 21:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben. Széles körű munkagép kínálatunkkal állunk vevőink...
4 éve hirdető
2025. március 1. 21:14 Zetor Heves, Gyöngyös
A Forterra sorozatú traktorokat robusztus kialakításuk és erejük jellemzi. Az új Forterra HSX 140 modell 136 lóerős négyhengeres motorral és 30/30 sebességváltóval van ellátva. Műszaki adatok: Motor: - Stage V típus - Teljesítmény kW/LE: 100/136 -...
4 éve hirdető
2025. március 1. 20:59 Proxima 100CL Heves, Gyöngyös
A Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
440.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 20:44 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 104,5 kW (140LE) TLT: Független Váltó: Powershift Fék: Nedves tárcsafék • Tökéletes hasmagasság • TLT vezérlés • Kimagasló hidraulika teljesítmény • Környezetbarát dízel motor Modell Motor Daedong 4JTA-TP5A Motor...
4 éve hirdető
2025. március 1. 20:24 Proxima 90CL Heves, Gyöngyös
Az új Zetor Proxima traktorok a motor tisztességes lóerejét a minőségi sebességváltóval ötvöző megbízható mezőgazdasági gépek. Ezért bármilyen helyzetben magas teljesítményt érnek el. Az egyszerű, robusztus szerkezet a Proxima modelleket még a...
12.400 Ft
9 éve hirdető
2025. március 1. 20:19 8735S Fejér, Székesfehérvár
8.4literes AGCO POWER 6 hengeres motor, 350LE Dyna-VT teljesen fokozatmentes hajtóművek 205l/perc, nagyteljesítményű CCLS hidraulika szivattyú LED munkalámpa csomag 12400 Ft + ÁFA / hó-tól
125.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 20:14 Kioti Fejér, Székesfehérvár
Főbb műszaki jellemzők Teljesítmény: 26.1 kW (35 LE) TLT: Független Váltó: Hidrosztatikus Fék: Nedves tárcsafék • HST (Hidrosztatikus) tempomat • HST Easy Speed • Hátsó hidrosztatikaszelepek (2 pár) • Hasmagasság Egykaros joystick Modell Motor...
9.200 Ft
9 éve hirdető
2025. március 1. 19:59 8S.225 Fejér, Székesfehérvár
7.4 literes AGCO POWER 6 hengeres motor, 225LE Új Dyna-7 hajtómű Joystick menetvezérlő kar Komplett precíziós automata kormányrendszer 9200 Ft + ÁFA/óra-tól
40.250 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 1. 19:59 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
motor: Iveco FPT (F28TCA) 75 Le (375 Nm) AdBlue-mentes motor! kuplung: dupla tárcsás kuplung sebességváltó: 12/12 fokozatú, mechanikus irányváltóval max. sebesség: 37 km/h - (2.350 rpm) TLT: 540/540e hidraulikaszivattyú: 45 L/perc - 190 bar max....
4.400 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 19:44 135 Fejér, Székesfehérvár
Jellemzők: 4,4 literes AGCO POWER 4 hengeres motor, 135LE 110l/perc, nagyteljesítményű CCLS hidraulika szivattyú 4 pár kiadószelep - 2 Joystick vezérléssel Karbantartásmentes rugózott híd és fülke 4400 HUF + ÁFA / óra-tól
32.000 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2025. március 1. 19:14 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
HATTAT B3055 nettó ár: 32.000 € Finanszírozható! 5%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! motor: Iveco FPT (F28TCA) 58 Le (250 Nm) AdBlue-mentes motor! kuplung: dupla tárcsás kuplung sebességváltó: 12/12 fokozatú, mechanikus...
2025. március 1. 19:09 Veszprém, Pápa
A legenda végső fejlődése. Az innováció a sokoldalúság a csúcstechnológia és a kiváló minőség azok az alappillérek, amelyekre 1983-tól a SAME Explorer termékcsalád épült. Mostantól az Explorer olyan funkciókkal és széles választékkal büszkélkedhet,...
2025. március 1. 18:59 Dorado 90 Veszprém, Pápa
KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ A SAME EGYEDÜLI MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRÉTŐL, A CONTSTAR KFT.-TŐL! FELSZERELTSÉG: * légrugós ülés, állítható magasság és súly * manuális klíma * tetőablak napellenzővel * 3 pont függesztés automata felső és alsó kapcsolással *...
5.900 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. március 1. 18:59 7715 Fejér, Székesfehérvár
6,6 literes AGCO POWER 6 hengeres motor, 150LE 150l/perc,nagyteljesítményű CCLS hidraulika szivattyú Karbantartásmentes rugózott híd és fülke Több, mint 6,5 tonna önsúly 5900 Ft + ÁFA / óra-tól
49.990 EUR +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 1. 18:04 Proxima 100CL Baranya, Pécs
Eladó új Zetor Proxima 100 CL traktor készletről. Műszaki adatok: -Motor: Deutz (Stage V) -Hengerek száma: 4 -Teljesítmény: 98,6 LE -Váltó típusa: Mechanikus -Sebességek száma: 12+12 (2 csoportban) -Max sebesség: 40 km/h -Tömeg: 4450 kg -1+2 körös...
4 éve hirdető
2025. március 1. 17:59 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt lemezes kivitelű, négyhengeres család legkeresettebb, szöghajtásos modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 1 éves teljes körű gyári garanciával! Műszaki adatok: Motor: - Négyhengeres, közvetlen befecskendezésű diesel...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (861)
- Case IH (30)
- Egyéb traktor (56)
- Farmtrac (192)
- Massey Ferguson (24)
- McCormick (55)
- MTZ / Belarus (186)
- Pasquali (28)
- Solis (48)
- Steyr (26)
- Zetor (42)
- Több

Különleges kertet szeretnél? Ezzel az 5 gyönyörű virággal az lesz!
Ezekkel a virágokkal gyönyörű lesz tavasszal a kerted!
Kajszibarack fád van? Akkor ezt a két dolgot el ne felejtsd, ha bőséges termést szeretnél!
Ki ne hagyd ezt a két dolgot most, ha kajszibarackfád van!