Hirdetés
Traktorok 783 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
5.000.000 Ft
5 éve hirdető
2024. október 2. 12:20 Ursus Nógrád, Kutasó
Eladó különlegesen ritka, összkerékhajtású Ursus C360 traktor. Gyűjtői darab! Papírokkal rendelkező, rendszámos; keveset fogyasztó, 3 hengeres Perkins motorral. A motor és a váltó is felújításra szorul: a motor főtengelycsapágyas, a váltó nehezen...
10.000.000 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2024. október 2. 11:20 TTR 4400 HST Komárom-Esztergom, Bábolna
Antonio Carraro TTR 4400 HST traktor ELADÓ! Önkormányzatok, sportklubok, zöldterület-karbantartók figyelem! Eladó egy magyarországi márkakereskedőtől vásárolt, forgalomba helyezett, dokumentált előéletű univerzális kommunális kistraktor. • Gyártási...
5.000.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 30. 20:03 MTZ-50 Somogy, Öreglak
Eladó MTZ-50 felújított motorral és váltóval. A felújítás után a traktor nem végzett talajmunkát. Jó váltó és erős motor azonnal munkára fogható állapotban van. A géphez jár: - 1 db 3-mas eke, - 1 db házilag készített kombinátor is. Hozzá tartozik...
9.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 29. 15:33 Ghibli 90 Zala, Zalavár
Landini Ghibli 90 friss, 5 éves műszakival, ferro flex homlokrakodóval /NÓNIUS '11/ Csak pótkocsizás, vetés, rakodás, könnyű munkára használva. A gép 6600 üzemórás, 80% gumikkal, 2004 évjárat, típusváltás miatt eladó.
19.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. szeptember 26. 22:19 6330 Tolna, Regöly
Eladó családi gazdaságból John Deere 6330 Prémium típusú mezőgazdasági vontató. 2009-es évjárat. Jár hozzá gyári John Deere homlokrakodó (a rakodóhoz adaptáció nincs). Adásvételi szerződéssel. MTZ 892.2-820.2 2002-2007 évjáratig akár homlokrakodóval...
9.700.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 26. 11:32 Vas, Oszkó
Osztrák származású,New Holland TS 110-es, felújított,frissen üzembe helyezett,5 év műszakival rendelkező traktor,gazdaság felszámolása miatt eladóvá vált!
2.550.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 21. 16:33 5748 Csongrád-Csanád, Szeged
Üzemképes, eredeti állapotban eladó. Quad csere érdekel!
15.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 19. 11:59 Baranya, Pécsvárad
Eladó a képen látható, jó állapotban lévő New Holland traktor.
3.850.000 Ft +ÁFA
4 hónapja hirdető
2024. szeptember 19. 08:47 82.1 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Penészlek
ELŐL HÁTUL ÚJ GUMIK. Eladó MTZ 82.1 Traktor megkímélt, kifogástalan állapotban, kevés üzemórával, friss műszakival. Új akkumulátorral. Új Generátor.
4.770.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. szeptember 18. 12:54 4720 Somogy, Csurgó
Gyártási év: 2011 Üzemóra: 1200 h Motorteljesítmény: 58 lóerő Homlokrakodóval: CX-400 Kerékhajtás: 4 WD (4x4) Motorhengerek: 4 Váltó: hidrosztatikus Turbófeltöltésű dízelmotor, 4x4, gyári luxus fülke, hőfok, klímaberendezés, rádió, első és hátsó...
26 Ft
2 éve hirdető
2024. szeptember 18. 09:59 310 Vario Győr-Moson-Sopron, Bágyogszovát
Eladó magánszemélytől egy nagyon jó állapotban lévő, 2008-as kiadású Fendt 310 Vario traktor! - Vadonatúj művelő kerekekkel - Széles gumik (elöl 480/60 R 28, hátul 600/60 R 38 Michelin Xeo Bib) - Fronthidraulika - Homlokrakodó - Rugózott fülke és...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 12:33 Jumz Borsod-Abaúj Zemplén, Hidvégardó
EO jumz65 traktor eladó, homlokrakodóval, 0,7 m³ kanállal, trágya- és bála villával, két első és egy hátsó gumi új, 2027 februárig műszakival, 1 körös légfékrendszerrel.
6.100.000 Ft
4 hónapja hirdető
2024. szeptember 17. 11:34 920.3 Békés, Gádoros
Üdv! Eladó a fent említett traktorunk kihasználatlanság miatt. Piros rendszámos, 2027-ig műszakis. Új kuplung, felújított adagoló és porlasztók. Jó gumikkal, jó műszaki állapotban.
10.250.000 Ft
4 éve hirdető
2024. szeptember 15. 18:52 L85 Győr-Moson-Sopron, Rábacsécsény
Új gumikkal, klímával, szintezős homlokrakodóval, légfékkel, friss műszakival eladó!
12.900.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 14. 09:30 Favorit 512C Baranya, Komló
Fendt Favorit 512 C traktor eladó. Rugózott híd, 50 km/óra, front hidraulika, első TLT , Stohl homlokrakó konzol joistyk vezérléssel, 1996-os . 12000 üzemóra, hátul 70%-os elől új gumikkal 550-750-1000-1400 as kardán kihajtással
1.650.000 Ft
5 éve hirdető
2024. szeptember 13. 21:56 Dutra Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Papírok nélkül.
7.250.000 Ft
7 éve hirdető
2024. szeptember 13. 11:28 MTZ-820 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírderzs
Eladó egy mtz 820.2 homlokrakodós traktor. Tartozékaival, raklapvilla, bálatüske, földkanál, trágyavilla, big bag zsákrakó. Új kuplungszett, az erősebbik. 5 év müszakival, van egy felújított adagoló is hozzá. Orrsúlyok vonólap, pótkocsi húzó.
10.500.000 Ft
3 éve hirdető
2024. szeptember 11. 22:28 Laser 150 Csongrád-Csanád, Tiszasziget
30 ha-os családi gazdaságból eladó egy megkímélt SAME Laser 150 traktor. Gyártási év: 2005 Teljesítmény: 150 LE Üzemóra: 5037 (valós) Friss (5 év) műszakival. Elől 90%-os, hátul 99%-os gumikkal. Jéghideg klíma, mechanikus váltó. Folyamatosan...
5.600.000 Ft
13 éve hirdető
2024. szeptember 11. 16:17 Csongrád-Csanád, Zsombó
Eladó a képeken látható antonio carraro tigrone 5500 típusú kistraktor 3 hengeres 50LE VM motoros megfordithato vezetőállással friss műszakival
27.000.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. szeptember 11. 12:05 6195R Bács-Kiskun, Harta
Jó állapotú további kérdésért telefonon érdeklődjön !
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (783)
- Case IH (38)
- Claas (15)
- Fendt (21)
- John Deere (121)
- Landini (14)
- Massey Ferguson (23)
- MTZ / Belarus (240)
- New Holland (60)
- Rába (25)
- Zetor (56)
- Több