Hirdetés
Traktorok 781 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
12.000.000 Ft
5 éve hirdető
2024. február 20. 19:19 TM155 Hajdú-Bihar, Püspökladány
Eladó New Holland TM-155 típusú traktor családi gazdaságból kategória váltás miatt! Gyártási év:2004, a gép 2012-ben került gazdaságunkba 2200 üzemórával, ekkor lett forgalomba helyezve. Jelenleg 10540 üzemóra van benne, 250 üzemóránként motorolaj és...
9.500.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. február 19. 19:30 MX100C Hajdú-Bihar, Nyíracsád
Családi gazdaság megszűnése miatt eladó. Jó állapotú Gumik 30%-osak Belső nem a legszebb Powershift váltó.4sebesség és azon belüli +4sebesség. Pakolásra kiválló nagyon fordulékony. További információkért kérem keressen telefonon.
22.500.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2024. február 15. 10:55 Axion 830 Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Eladásra kínálom használt Claas Axion 830 + Topcon rendszerrel szerelt vontatónkat, friss műszakival.
7.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. február 12. 19:41 8250 Pest, Tura
Eladó Massey Ferguson 8250-es traktor: - 18 sebességes, full powershift váltó, 40 km/h-s - 7400 cm³, 200 LE Sisu, 6 hengeres, soros adagolós motor - 2+1 körös légfék - 28.000 kg vontatás automata vonófejjel és hashúzóval - 3 pár kihelyezett...
3.200.000 Ft
11 hónapja hirdető
2024. január 31. 16:02 TM3160 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Iseki TM3160 traktor kihasználatlanság miatt eladóvá vált. Nagyon szép, felújított, nagyon megkímélt állapotban. 16Le Németországból behozott. 4.5év friss műszakival ! Rendszámmal. !
7 éve hirdető
2024. január 29. 14:03 MTZ-82 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Gyárilag orbitos 4 új gumival nagyműszerfalas oldalváltós műszakival
7 éve hirdető
2024. január 29. 13:16 820 Bács-Kiskun, Soltvadkert
Mtz 820.2 gyári állapotban eladó
16.890.000 Ft
1 éve hirdető
2024. január 25. 11:16 G165 Max Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbátor
MC Cormick G 165 Max /165 LE/ munkagép nagyon keveset használt, garantáltan 1950 üzemórával /bárhol bevizsgálható/, eredeti gumiabroncsokkal, mechanikus irányváltóval, 1-2 légkörös légfékkel, front teljes súlyozással, friss műszaki vizsgával, kis...
8 éve hirdető
2024. január 23. 09:56 Bács-Kiskun, Kecskemét
Keresem az alábbi felsorolt traktorokat, akár hibás és sok üzemórás is érdekel, német exportra. Fendt Favorit 614 615 LSA 1988-1994 Fendt Favorit 816 818 822 824 1993 - 2002 Fendt Favorit 916 920 924 926Vario 1997 - 2000 Fendt Vario 916 920 924 926...
1.350.000 Ft
5 éve hirdető
2024. január 22. 13:00 Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó Mtz traktor. Forgalomból ideiglenesen kivonva. Érdeklődni telefonon.
7.400.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. január 21. 18:19 TM120 Békés, Méhkerék
New Holland TM120, 2005-ös évjárat, 16000 üzemóra, klíma, légfék, friss műszaki. Bálaszállító vagy állatszállító pótkocsit beszámítok.
2 éve hirdető
2024. január 21. 17:50 IMT Csongrád-Csanád, Mórahalom
Jó állapotban lévő IMT eladó
7.200.000 Ft
11 éve hirdető
2024. január 21. 10:06 7800 Csongrád-Csanád, Öttömös
1996-os évjárat, 9000 üzemóra, 175 LE, 16 sebességes power quad váltóval és 7.6-os motorral szerelt gép. A motorháztető oldal burkolatai is megvannak.
15.500.000 Ft
11 éve hirdető
2024. január 21. 09:26 T5.95 Csongrád-Csanád, Öttömös
2015-ös évjárat, 7500 üzemóra, magyarországi, nagyon jó állapotú traktor eladó. Élete felét kertészetben, öntözési munkával töltötte. 80-90%-os gyári gumikkal.
11.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. január 17. 23:18 6420 Vas, Nádasd
John Deere 6420 M Évjárat 2003 Üzemóra 11860 h 120 lóerő 91 kw Félautomata sebességváltó 50 es Homlokrakodós 1750 kg teherbírású Elől 420/85 R24 hátul 600/65 R38 gumik Helyileg Körmend Érdeklődni üzenetben vagy telefonon
17.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. január 14. 15:42 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
JOHN-DEERE 6620, gyártási év: 2005, 6627 üzemóra, hibátlan műszaki állapot állapot, 320 literes tank
1.800.000 Ft
9 éve hirdető
2023. december 27. 12:10 Borsod-Abaúj Zemplén, Ózd
Az árba benne van a fuvaris/leszálitásis BELARUS,FENDT,MASSEY FERGUSON,CLAAS,CASE,STEYR,JOHN DEERE,NEW HOLLAND,ZETOR,KUBOTA,VALTRA,DEUTZ-FAHR,KIOTI,YANMAR, TK 14, MT8, SLAVIA, itma international...
2.500.000 Ft
15 éve hirdető
2023. december 21. 18:55 6011 Csongrád-Csanád, Mórahalom
Eladó Zetor 6011, érvényes okmányokkal.
2.490.000 Ft
2 éve hirdető
2023. december 20. 11:37 MTZ-82 Bács-Kiskun, Jászszentlászló
Eladó a képen látható traktor: felújított motor, új kuplung, új első hajtás! Homlokrakodóval, új tüskékkel. Villamosrendszer, fék működik! Rengeteg új alkatrész van benne: ülés, tükrök, lépcső, stb. Sorolhatnám, saját részre lett felújítva, de sajnos...
6.900.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2023. december 13. 15:06 Nógrád, Ludányhalászi
Első tulajdonostól ,korának megfelelő állapotú traktor eladó.Folyamatosan szervízelve van,megbízható gép,új traktor vásárlás miatt kerül eladásra.
8.500.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 4. 21:06 Rába Veszprém, Nemesgörzsöny
Eladó Rába Steiger. Működőképes, jól működő. Gumik jó állapotban vannak. Érdeklődni csak telefonon.
3.590.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2023. november 2. 11:19 UTB Hajdú-Bihar, Létavértes (Nagyléta)
Eladó UTB 483 L sorművelős traktor. 48 le, újszerű gumikkal, szép állapot.
11.000.000 Ft
7 éve hirdető
2023. november 1. 17:25 Baranya, Villány
Eladó a képen látható Zetor 116-41. -2001-es évjárat -1-2 körös légfék -hideg klíma -új gumik -friss műszaki - 6 hengeres erős same motor -2 tulaj -leinformálható előélet
11.500.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2023. október 30. 20:47 MXM190 Somogy, Somogyszil
Eladó Case MXM 190 IHÁ friss műszakival. Front hidraulika, front gardány. 2003 évjáratú.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (781)
- Case IH (39)
- Claas (15)
- Fendt (21)
- John Deere (120)
- Landini (16)
- Massey Ferguson (23)
- MTZ / Belarus (239)
- New Holland (57)
- Rába (24)
- Zetor (56)
- Több