Hirdetés
Traktorok 2.014 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
11.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 30. 12:54 T6010 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó New Holland T6010 Évjárat: 2008 Üzemóra: 8694 Motor: FPT, 4 henger, 4.5 liter, 74 kW Gumi: 380/85R28, 18.4R38 Két pár kihelyezett Légfék Frontsúly Megtekinthető: Agri C S, Nagyigmánd Bővebb információ: Rajki Roland 0620 310 5928
25.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 30. 12:44 Magnum 315 Zala, Nagykanizsa
ELADÓ CASE IH MAGNUM 315 CVX ÉVJÁRAT: 2015 ÜZEMÓRA: 9111 MOTOR: FPT, 6 HENGER, 8,7 LITER, 347 LE VÁLTÓ: FOKOZATMENTES FRONT HIDRAULIKA RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE GUMI: 710/70R42, 600/70R30 MEGTEKINTHETŐ: AGRI CS, NAGYKANIZSA BŐVEBB INFORMÁCIÓ: RAJKI...
9.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 30. 12:35 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
25 LE, összkerékhajtás, 8+8 irányváltó, 2 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 EUR 5 évre.
26.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 30. 12:34 Magnum 315 Zala, Nagykanizsa
ELADÓ CASE IH MAGNUM 315 ÉVJÁRAT: 2012 ÜZEMÓRA: 5550 MOTOR: FPT, 6 HENGER, 8.7 LITER, 347 LE VÁLTÓ: FULL POWERSHIFT FRONT HIDRAULIKA RUGÓZOTT HÍD ÉS FÜLKE GUMI: 710/70R42, 500/70R30 MEGTEKINTHETŐ: AGRI CS, NAGYKANIZSA BŐVEBB INFORMÁCIÓ: RAJKI ROLAND,...
4.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 30. 12:29 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
25 Le, 1 m szélesség, összkerékhajtás, 9+3 váltó, 1 körös hidraulika csatlakozás, orrsúly, stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 Eur 5 évre.
25.900.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 30. 12:29 Magnum 315 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Case Ih Magnum 315 Állapot: Jó Évjárat: 2013 Tulajdonságok: 7328 üzemóra, powershift váltó, rugózott első híd és rugózott fülke, 1-2 körös légfékrendszer, külső-belső keréksúlyokkal, front hidraulikával, elől gyári, hátul 90% os...
2025. január 30. 12:29 Magnum 280 Bács-Kiskun, Kecskemét
Akár LÍZINGRE 10% + ÁFA ÖNERŐVEL! Powershift 19/4, 50 km/h, AFS Pro 700 monitor, ISOBUS, 5 pár kihelyezett kör, híd + fülke rugózás, légfék Részletes specifikáció: Gyártási év: 2017 Üzembe és forgalomba helyezve: 2017. december Üzemóra: 1233 Hengerek...
12 éve hirdető
2025. január 30. 12:29 T6030 Delta Csongrád-Csanád, Zákányszék
New Holland T6030 Delta traktor, 2008, 117 le, 7718 óra, fekete rendszám, 2029.02-ig műszakival, 28 t vontatással, 16/16 ElectroCommand váltóval, elől 70%-os 14,9R28, hátul 50%-os 18,4R38 gumikkal, 2 pár hidraulika körrel, nagyon jó állapotban eladó.
2025. január 30. 12:29 8S.225 Hajdú-Bihar, Debrecen
• Motortípus: AGCO POWER oldalsó kipufogó SCR-rel - Tier 5 • Hengerek-/szelepek száma/hengerűrtartalom: 6 db/4 db/7400 cm3 • Furat/löket: 108 mm/134 mm • Levegőellátás: Turbófeltöltő elektromos wastegate-szeleppel és töltőlevegő-visszahűtővel •...
29.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 30. 12:24 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
100 LE, gyári ,klímás fülke, összkerékhajtás, 16+8 váltó, 3 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, panoráma kamerarendszer stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 EUR 2 évre. A feltüntetett ár nem tartalmazza a...
22.990 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2025. január 30. 12:20 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Domaszék
75 Le, gyári , klímás fülke, összkerékhajtás, 12+12 irányváltó, 3 körös hidraulika csatlakozás, kompresszor, orr- és keréksúlyok, panoráma kamerarendszer stb. 3 év garanciával. Első műszaki vizsga +300 Eur 5 évre.
29.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 30. 12:14 Challenger Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó Challenger MT 875 E, azonnal munkára fogható állapotban. Évjárat: 2016 Üzemóra: 6900 Teljesítmény: 450 Le Megtekinthető: Agri CS, Nagyigmánd Telefon: 0620 310 5928
8 éve hirdető
2025. január 30. 12:09 1221.3 Somogy, Nagybajom
MTZ-1221.3 traktor 17.000.000 Ft + Áfa Műszaki vizsgáztatva, forgalomba helyezve. Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 5000 kg emelőképesség Motor: D-260.2 S 2. turbós, 132 LE Max. forgatónyomaték: 559 Nm Üzemanyagtartály: 160 liter Névleges...
12 éve hirdető
2025. január 30. 12:09 Rába Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Rába Steiger 250 üzemképes, kerekek nélkül. Egyben, vagy fő darabokban bontásra eladó Rába alkatrészek Évjárat: 1986 Üzemképes motor: 990 ezer Ft, váltó: 380 ezer Ft, osztómű: 380 ezer Ft, gömbölyű hidak: 520 ezer Ft / db, komplett hátsó hidraulika...
15 éve hirdető
2025. január 30. 12:09 6195R Bács-Kiskun, Tiszakécske
-Direct Drive váltóval: mechanikus fokozatmentes váltó -gyári levegőrendszer -rugózott első híd -rugózott kabin -automata kormányzás -front hidraulika -nagyon szép, megkímélt állapot -A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+...
7.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2025. január 30. 12:04 JX95 Békés, Békéscsaba
Eladó Case IH JX 95 Korának megfelelő esztétikai és megbízható műszaki állapot! Évjárat: 2003 Műszaki: 2028. októberig Üzemóra: 4386 Motor: 4 henger, 3,9 liter, 80 kW (IVECO) Váltó: 12x12 mechanikus Hidraulika: 2 pár kihelyezett mechanikus 2+1 kör...
35.000 EUR
3 éve hirdető
2025. január 30. 12:01 T8020
New Holland T8020 Powershift 18x6 traktor eladó Motor üzemóra: 9800 óra, tokéletes állapotban Teljesítmény: 244 lóerő Új gumi garnitúra Első súlyok Hátcsó kerék súly Automata vonófej Intelligent monitor 4 hátsó hidraulika kör, teljesen működőképes...
10 éve hirdető
2025. január 30. 11:59 Bács-Kiskun, Kecskemét
New Holland T8 390 Évjárat: 2013 Üzemóra: 8029 óra Teljesítmény: 276 kW / 375 LE Gumi méretek (első): Vredestein 600/70R30 Gumi méretek (hátsó): Vredestein 650 /85R38 Azonosító: R99-100-1334-02 További traktorok megtekintése: Traktorok Youtube...
8 éve hirdető
2025. január 30. 11:59 952.7 Somogy, Nagybajom
MOTOR: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény: 70 (95) kW (LE) Sebességfokozat: 14/12 Méretek: Teljes hossz: 4500 mm Szélesség: 1970 mm Kabin magasság: 2850 mm Tengelytáv: 2450 mm Nyomvonal: az első kerekeken: 1535-2120 mm a hátsó kerekeken: 1500-2100...
2025. január 30. 11:59 Solis 90 Pest, Gödöllő
Solis 90 Standard traktor 5 év garanciával, készletről azonnal A Solis 90 CRDi Stage V – ahogy típusmegjelöléséből is látjuk – továbbra is Common Rail rendszerű motorral érkezik. Ennek köszönhetően, az összes Solis gyártmánnyal együtt, minden európai...
1.550.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 30. 11:59 3011 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Zetor 3011 Piros rendszámos, Jó gumikkal, Kifogástalan állapotban eladó. Azonnal munkára fogható. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt...
32.000.000 Ft
2 éve hirdető
2025. január 30. 11:54 Puma 185 Tolna, Simontornya
ELADÓ CASE IH PUMA 185 CVX GYÁRTÁSI ÉV: 2019 ÜZEMÓRA: 4300 KIHELYEZETT KÖRÖK SZÁMA: 3 PÁR 2 KÖRÖS LÉGFÉK GUMI: 650/65R42, 600/65R28
7.800.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. január 30. 11:54 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülkés traktor, készletről, azonnal elvihető!
8 éve hirdető
2025. január 30. 11:49 Hattat Somogy, Nagybajom
Motor: FPT F28TCA (IVECO) – Stage V, Turbo, Intercooler Teljesítmény: 102 LE Hengerek száma: 4 Hengerűrtartalom: 2797 ccm Hajtás: 4 WD Klímával, légrugós üléssel, rádióval 2 személyre vizsgáztatva, forgalomba helyezve kerül átadásra. Pályázatban...
22.000 EUR
14 éve hirdető
2025. január 30. 11:49 Hajdú-Bihar, Ártánd
New Holland G210 traktor, 1996-os évjárat, 210 LE, 6 hengeres Ford motor, 4x4 meghajtás, légfék, klima, levegő kompresszor, powershift váltó, megkimélt állapotban, import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.014)
- Case IH (130)
- Claas (185)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (86)
- Fendt (140)
- John Deere (393)
- Massey Ferguson (78)
- MTZ / Belarus (222)
- New Holland (107)
- Zetor (71)
- Több