Hirdetés
Traktorok 1.949 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
11.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 16:34 8200 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8200 traktor, 1998, 270 le, 20299 óra, fekete rendszám, 2022.02-ig műszakival, 16/4 full PowerShift 40km/h-s váltóval, 10t...
2024. július 26. 16:29 6614 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Massey Ferguson 6613 - 2015-ös évjárat - 131 lóerő - 6700 munkaóra - klíma - napfénytető - rugózott első híd - légfék - EHR - TLT...
58.428 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 26. 16:29 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
Az alábbi felszereltségű traktorok elérhetők a meghirdetett akciós áron: Az akciós árak a készlet erejéig, visszavonásig érvényesek. 1. T...
12 éve hirdető
2024. július 26. 16:24 Fendt Csongrád-Csanád, Zákányszék
Fendt 926 Vario TMS bontott traktor, fekete rendszámmal, lejárt műszakival eladó.
2024. július 26. 16:19 516 Vario Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Fendt 516 Vario S4 Power Plus traktor - 2021-es ÉVJÁRAT - 31 ÜZEMÓRA !!! -2021-es évjárat -31 üzemóra -fronthidraulika -dinamikus első...
2024. július 26. 16:19 Axion 830 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Gumi Méretek: GRI 600/65R28 (95%); Michelin 650/75R38 (60%)
21.500.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. július 26. 16:19 T151 Kecskemét
Valtra T 152 2011-es 8500 óra TwinTrac - megfordítható ülés, kormányzás 4*5 fokozat + mászó légfék légkondi 5 pár kihelyezett hidraulika...
12 éve hirdető
2024. július 26. 16:14 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 80-as traktor, 1994, piros rendszámmal, műszakival, jó gumikkal nagyon jó állapotban eladó.
10.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 16:14 8300 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 8300 traktor, 1995, 235 le, 20518 óra, piros rendszám, lejárt műszakival, 16/4 full PowerShift 40km/h-s váltóval, elől 540/65R30...
22.040.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. július 26. 16:14 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
TYM 1304 univerzális mezőgazdasági vontató Motor teljesítmény: 129 LE Emelőkapacitás: 4340 kg Végezze el a legigényesebb feladatokat is...
5 éve hirdető
2024. július 26. 16:09 8345R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 8345R PowerShift E23 42km/h + ILS + Kabin rugózott traktor 2018-as, 2995 üzemóra,Automata pótkocsi vonószerkezet, alsó vonórúd,...
49.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 16:04 6145R Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
ALAPGÉP: • 6,8 l PowerTech PVS Commonrail 6 hengeres motor 145LE(max 160LE, 192LE IPM), Adblue • DirectDrive 24/24 váltó 50km/h , ECOshift,...
2024. július 26. 16:04 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Eladó Deutz Fahr Warrior 7250. Évjárat: 2016. Teljesítmény: 190 kW / 255 LE. Üzemóra: 6044 óra.
7 éve hirdető
2024. július 26. 16:04 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
2024. július 26. 15:59 6190R Csongrád-Csanád, Dóc
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10%+Áfa önerővel! AutoQuad Plus 20/20 váltó, 50 km/h, rugózott híd + fülke, légfék....
2.000.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 15:59 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 82 traktor, 1989, 7100 üzemórával, rendszám nélkül, elől 20, hátul 50%-os gumikkal, műszakilag jó, esztétikailag gyenge állapotban...
5 éve hirdető
2024. július 26. 15:54 5080G Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 5080 GF 2011-es évjárat,4395 üzemóra, kapcsolható összkerékhajtás, 3 pár hidraulika kivezetés,klíma,24/24 40 km/h Hi-Lo váltó,...
92.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 15:54 6250R Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó John Deere 6R 250 traktorok: - demo kivitel - első magyarországi forgalomba helyezés - prémium felszereltség - CommandArm - IVT/Direct...
3.800.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 15:54 952 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 952 traktor, 2002, 4860 üzemórával, rendszám nélkül, elől, hátul 80%-os gumikkal, jú műszaki de törlődést igénylő esztétikai állapotban...
26.200 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 26. 15:49 Tolna, Dunaföldvár
Eladó új MTZ traktorok márkaképviselettől! MTZ 820: 26.200 Euro + ÁFA MTZ 820.4: 28.800 Euro + ÁFA MTZ 892.2: 31.000 Euro + ÁFA MTZ...
2024. július 26. 15:49 Agrotron 165 MK3 Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 7,1 literes Deutz motor, Powershift 24/24 váltó, légfék 1+2, 4 pár hidraulika kör, Piros rendszám! Részletes...
2024. július 26. 15:46 6150R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6150R (6559 üzemórás) DirectDrive Eco 24/24 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, légfék, iTEC, Michelin gumizás Évjárat:...
1.850.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 15:44 Pest, Hévízgyörk
JOHN DEERE 2030 , 4 HENGERES TRAKTOR JÓ ÁLLAPOTBAN ELADÓ.
5 éve hirdető
2024. július 26. 15:44 6215R Bács-Kiskun, Bócsa
John Deere 6215R TLS + Gyári homlokrakodó 2015-ös évjárat, 5564 üzemóra, 20/20 AutoQuad Plus ECO (40 km) váltó , TechCenter kabin, Panoráma...
7.490.000 Ft
9 éve hirdető
2024. július 26. 15:44 TYM Hajdú-Bihar, Debrecen
TYM T-TM01 T555SM traktor eladó! Évjárat 2020, üzemóra 975, 55Le Yanmar motor, jó állapotban eladó. Ár: 7.490.000 Tel: +36/30/586-9674,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.949)
- Case IH (100)
- Claas (158)
- Egyéb traktor (90)
- Farmtrac (169)
- Fendt (141)
- John Deere (337)
- Massey Ferguson (82)
- MTZ / Belarus (226)
- New Holland (75)
- Zetor (66)
- Több
![Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/5/8567/cikk_58567/elelmiszerek_szekrenyben_fill_540x300_0.jpg)
Ezt nem gondoltuk volna! Te tudod, hogy kell helyesen tárolni a kenyeret, a tojást vagy a lisztet?
Jó tudni, melyik élelmiszert hogyan biztonságos tárolni. Mutatjuk, mire figyelj!![A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4625/cikk_74625/index_fill_540x300_0.jpg)
A mezőgazdaságra nézve nagyon súlyos hatása van a légszennyezésnek
A légszennyezés hatására a hasznos rovarok szenvednek, míg a kártékonyakat nem...![Zöld benzinkút, ami mégsem annyira zöld](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4666/cikk_74666/kutak_fill_540x300_0.png)