Hirdetés
Traktorok 1.946 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 24. 20:19 7-180 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:19 Case IH Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
15 éve hirdető
2024. július 24. 20:19 1221.3 Hajdú-Bihar, Debrecen
Felszereltség: Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 4500 kg. emelőképesség Típusbizonyítványos traktor. Motor: D-260 .2 S 2.Turbós...
7 éve hirdető
2024. július 24. 20:19 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
2024. július 24. 20:19 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2017 Üzemóra: 3454 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
52.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 20:19 Irum Pest, Sóskút
ÚJ KÜLÖNLEGES KIADÁS! Csatlakozz hozzánk és fedezd fel az IRUM traktorok gyártójának legújabb limitált kiadását! Narancssárga traktorunk...
39.000 EUR +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 24. 20:19 Foton Csongrád-Csanád, Domaszék
110 Le traktor.Gyári klímás fülke,összkerékhajtás,18+18 szinkronváltó,kompresszor,3 körös hidraulika csatlakozás, irányváltó,orr és...
2024. július 24. 20:09 Puma 150 Csongrád-Csanád, Csengele
Case IH Puma 150 (2114 üzemórás) 19/6 Powershift 50 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, RTK aut. kormányzás, légfék, LED munkalámpák...
4.990.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 20:09 1014 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó friss német importból származó Massey Ferguson 1014 6 hengeres motorral, légfékkel, 90%-os gumikkal, mechanikus váltóval. 1986-os...
12 éve hirdető
2024. július 24. 20:04 820 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 820.4 traktor, 2016, 2899 üzemórával, piros rendszám, 2027-ig műszakival, klímával, 18t vontatással, elől új, hátul gyári 50%-os...
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:04 Puma 200 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
4 éve hirdető
2024. július 24. 20:04 Heves, Gyöngyös
Eladó a közkedvelt gyártó szántóföldi/kompakt modellje, hivatalos magyarországi márkakereskedésből, 3+2 éves gyári garanciával! Az elmúlt öt...
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:04 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Ez a traktor kimondottan dombos, hegyes területeken, poros körülmények közöttizöld munkákhoz lett kitalálva. Alapfelszereltség a Self...
27.000 EUR +ÁFA
4 éve hirdető
2024. július 24. 20:04 Irum Pest, Sóskút
TAG 60 CH típus, 4 hengeres, 58 lóerős Stage 5 motorral. Kényelmes mechanikus rugózású ülésekkel, klímás panorámafülkével. 3 tartományú...
9.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 19:54 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
- 1994-es gyártás - 15404 üó - 8,3L-es motor - légfék - powershift váltó 18/5 - alsóhúzó - pótkocsihúzó - frontsúly - üzemképes jó műszaki...
5 éve hirdető
2024. július 24. 19:54 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
2.990.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 24. 19:54 399 Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőtúr
Eladó Massey Ferguson 399 6 hengeres motorral, légfékkel, gyenge gumikkal, műszaki és esztétikai állapotban, működő képesen papírok nélkül....
10.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 TG285 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2005 Üzemóra:8390 óra Teljesítmény: 229 kW / 311 LE Gumi méretek (első): Michelin 540/65R34 Gumi méretek (hátsó): Kleber 650 /85R38...
5 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
5.490.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 Komárom-Esztergom, Tarján
Amit a traktorról tudni kell: TÍPUS: 3028 EN LÓERŐ: 28 LE SÚLY: 1150 kg ÜZEMÓRA: 2 MEGHAJTÁS: 2WD/4WD SEBESSÉG FOKOZAT: Előre: 8 Hátra: 8...
15 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 7S.180 Hajdú-Bihar, Debrecen
MŰSZAKI ADATOK MOTOR Motortípus AGCO POWER „minden egyben” Stage V technológia Maximális teljesítmény 180 (132) LE (kW) A maximális...
14.999.000 Ft nettó
15 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 Győr-Moson-Sopron, Egyed
klíma, légfék, garantált üzemóra, eredeti gumik, mechanikus irányváltó, frontsulyok, gyári, újszerű állapotban eladó
1.550.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 24. 19:49 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Belarus MTZ 550 nagyfülkés, üzemképes állapotban eladó. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt...
20.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 24. 19:39 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2018 Üzemóra: 1330 óra Teljesítmény: 71 kW / 96 LE Gumi méretek (első): MITAS 380/85R24 Gumi méretek (hátsó): MITAS 420/85R34...
5 éve hirdető
2024. július 24. 19:39 Proxima 100GP Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
A PowerFarm Kft. fő tevékenysége új és használt CASE IH, STEYR, McCormick, Zetor gépek értékesítése és szervizelése Borsod-Abaúj-Zemplén,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (1.946)
- Case IH (99)
- Claas (158)
- Egyéb traktor (90)
- Farmtrac (169)
- Fendt (141)
- John Deere (336)
- Massey Ferguson (82)
- MTZ / Belarus (225)
- New Holland (75)
- Zetor (66)
- Több
![Egy nagyon bizarr kinézetű állat, amivel te is bármikor összefuthatsz +VIDEÓ](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4651/cikk_74651/imadkozo_saska_fill_540x300_0.jpg)
Egy nagyon bizarr kinézetű állat, amivel te is bármikor összefuthatsz +VIDEÓ
De nemcsak a külseje, hanem olykor a viselkedése is igen ijesztő tud lenni.![Ez mindenkit érint: mi lesz így a sörivókkal?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4675/cikk_74675/sorok_fill_540x300_0.jpg)
Ez mindenkit érint: mi lesz így a sörivókkal?
A kézműves sorok fogyasztása meghaladhatja a 20 százalékot.![Lehet, hogy megvan a megoldás a szúnyogok megfékezésére?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4628/cikk_74628/szunyog_fill_540x300_0.jpg)