Hirdetés
mtz 80 találatok 53 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.300.000 Ft
4 éve hirdető
2024. október 26. 11:17 Nógrád, Nagyoroszi
MTZ 80 magánszemélytől, rendezett papírokkal, lejárt műszakival eladó.
1.500.000 Ft
3 hónapja hirdető
2024. október 24. 15:31 80.1 Nógrád, Bátonyterenye (Kisterenye)
1989- es évjáratú, üzemképes, de papírok nélküli MTZ 80-as eladó. Az ár irányár!
2.600.000 Ft
8 éve hirdető
2024. október 21. 07:45 Bács-Kiskun, Orgovány
MTZ-80, 1994-es évjárat, 5500 üzemóra, 2028.04.05-ig műszaki, jó gumik.
2.100.000 Ft
8 éve hirdető
2024. október 19. 04:17 Jász-Nagykun-Szolnok, Tószeg
Homlokrakodós MTZ 80-as napi használatból eladó. Rendszáma, forgalmija megvan, műszaki vizsga lejárt.
3.500.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. október 17. 14:36 Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaszentimre
Eladó MTZ 80+mbp pótkocsi
2.000.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. október 14. 09:18 80.1 Békés, Csorvás
Eladó a képen látható MTZ 80-as típusú traktor érvényes műszakival. Valamint a rajta lévő Hidrot rézsűkasza, amely jelenleg meghajtó hidromotor tengelytörés miatt nem működőképes. Ugyanakkor a traktor áráért adjuk a kaszát is, ha a vevő kéri. Ha nem...
1.500.000 Ft
1 hónapja hirdető
2024. október 13. 19:57 MTZ-80 Hajdú-Bihar, Hajdúnánás
Eladó MTZ 550/80 traktorom. Új akkumulátor. Papírjai megvannak, de műszaki nincs. A villamosság kis foglalkozást igényel.
2.300.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. október 10. 18:17 Veszprém, Veszprém (Kádárta)
Bolgár Belorusz 80 Mtz, a karosszérián kívül minden megegyezik a 80-as Mtz-vel. Éves szinten két hónapot dolgozott, 150 hektár lett vele lezúzva. Saját részre lett felújítva: hengerfej, új hűtő, szervószivattyú, négy új gumi, stb. Műszaki: 2027.04....
2.300.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. szeptember 25. 15:03 80.1 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszabezdéd
Tulajdonos halála miatt hagyatékként kerül eladó sorba egy MTZ 80-as új lengyel fülkével, érvényes műszaki vizsgával 2027.09. hóig, felújított motorral, illetve váltóval. Az új fülkével új felniket és új gumiabroncsokat is kapott. Azonnal munkára...
2.350.000 Ft
10 éve hirdető
2024. szeptember 22. 17:29 MTZ-80 Heves, Heves
szép napot ! mtz 80 nagyfülkés és kertitox 1000 literes membrán szivattyúslehetőleg egyben rladó betegség miatt.ha meggyógyulok tárgytalan!!!2 mill ill 350e ftévente 30 órát dolgoztak 2 ha gyümölcsösben magánszemély nincs áfa04.29 műszaki...
2.500.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 27. 09:54 MTZ-80 Győr-Moson-Sopron, Dunaszeg
MTZ 80-as nagyfülkés traktor, műszakival, kevés üzemórával, jó gumikkal, szép esztétikai állapotban eladó!
1.900.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. augusztus 27. 09:54 Győr-Moson-Sopron, Dunaszeg
MTZ 80-as nagyfülkés traktor, műszakival, kevés üzemórával, jó gumikkal, szép esztétikai állapotban eladó!
1.100.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. június 10. 15:52 Fejér, Sárszentágota
MTZ 80 traktor eladó, korának megfelelő állapotban, forgalmival, törzskönyvvel, lejárt műszakival. Érdeklődni kizárólag telefonon lehet:
6.900.000 Ft
9 éve hirdető
2024. május 14. 07:51 MTZ-820 Bács-Kiskun, Kerekegyháza
Mtz 820 eladó 2014 es 800 üzemóra gyári bontatlan állapotban újszerű hibátlan állapotban pirosrendszam maganszemelytől azonnal munkára fogható mtz t beszámolók szállítás ar/db
1.690.000 Ft +ÁFA
8 hónapja hirdető
2024. március 10. 13:01 80.1 Baranya, Egerág
Mtz 80-as traktor jó gumikkal, lejárt műszakival eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (53)
- MTZ / Belarus (53)