Hirdetés
mtz 80 találatok 57 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
6 éve hirdető
2024. december 3. 18:26 MTZ-80 Bács-Kiskun, Zsana
Jó állapotú MTZ 80 vagy 550 E-t keresek megvételre. Kis üzemórás. Nagy fülkés. Lehetőleg nem festett.
12 éve hirdető
2024. december 2. 19:25 Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő MTZ 80 kisfülkés, friss műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
1.450.000 Ft
11 éve hirdető
2024. december 2. 06:09 80.1 Csongrád-Csanád, Zákányszék
1988-as évjárat, jó műszaki, gyenge esztétikai állapotban, lejárt műszakival eladó! Szállítás megoldható!
2.200.000 Ft
11 éve hirdető
2024. november 30. 22:29 MTZ-80 Békés, Medgyesbodzás (Gábortelep)
MTZ 80 KCR 4010-es daruval eladó. A képen látható csipegető kanállal. Akkumulátor és trágyavilla nélkül. 2006-tól van a tulajdonomban, műszaki érvényessége lejárt, forgalomból ideiglenesen kivonva. Alkudozók, kérem, ne hívjanak. Érdeklődni 7-16 óra...
1.750.000 Ft
10 éve hirdető
2024. november 29. 20:39 MTZ-80 Tolna, Szekszárd
Mtz 550,80-as jó motorral, új első, 90%-os hátsó gumikkal, 3 év műszakival, jó állapotban eladó. A traktoron működik az üzemanyag-számláló, az ablaktörlő és a kézifék is. Ezek az apró dolgok sok traktoron ott vannak, de nem működnek.
1.600.000 Ft
4 napja hirdető
2024. november 29. 16:51 Borsod-Abaúj Zemplén, Hernádszurdok
Azonnal munkára fogható, 1978-as évjáratú, még 2 évig érvényes műszakival rendelkező, jó állapotban levő traktor eladó. A közelmúltban felújított motor jó állapotú, 4-es olajnyomással, új orosz hengerfejjel, 4 porlasztóval, adagolóval. Teljesen...
750.000 Ft
4 éve hirdető
2024. november 28. 18:29 MTZ-80 Békés, Dévaványa
MTZ 80-as traktor üzemképes állapotban eladó. Papírok nélkül , jó motor ,jó váltó. Szállításban tudunk segíteni!
3.800.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 28. 13:20 Békés, Battonya
MTZ 80 normál állapotú traktor. Gyártó által ráépített és beüzemelt homlokrakodóval egyben eladó. Minden dokumentáció megvan a rakodóhoz. Részletes információ telefonon.
1.600.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 28. 13:20 Békés, Battonya
Normál műszaki és szerkezeti állapotú traktor. 4 db vadonatúj gumival, vadonatúj akkumulátorral, még két és fél év műszakival eladó. Minden funkció hibátlanul üzemel. Keveset volt használva, az utóbbi két évben szinte semmit.
12 éve hirdető
2024. november 25. 08:32 Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő MTZ 80 kisfülkés, friss műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
12 éve hirdető
2024. november 25. 08:31 Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő MTZ 80 kisfülkés, friss műszakival eladó. Ár megegyezés szerint.
2.250.000 Ft
7 éve hirdető
2024. november 24. 10:21 Győr-Moson-Sopron, Szany
Mtz 80-as Bolgárfülkés Tk 80, 4 év műszakival, 91 évjárat, 4200 üzemórával, 90% gumikkal, jó állapotban eladó.
1.350.000 Ft
10 hónapja hirdető
2024. november 23. 04:44 MTZ-80 Békés, Csorvás
Eladó a képen látható MTZ 80 traktor. Jó állapotú, azonnal munkára fogható. 2028. 01. érvényes műszakival. Jó motorral, váltóval, hidraulikával, TLT-vel. Érd telefonon. Irányár. Békés megye, Csorváson található.
1.695.000 Ft
9 éve hirdető
2024. november 22. 08:14 MTZ-80 Tolna, Györköny
Gazdaság felszámolása miatt eladó Mtz80 kisfülkés traktor lejárt műszakival. A gép 3. traktorként volt használva, ezért keveset ment a 25 ha-s gazdaságban. Csak könnyű munkát végzett. Talajmunkát nálam végzett először, mivel előtte vízműnél csak...
1.900.000 Ft
6 éve hirdető
2024. november 21. 18:33 MTZ-80 Jász-Nagykun-Szolnok, Tomajmonostora
Mtz 50-es, 80-as motorral, rendezett okmányokkal, műszakival, jó állapotban eladó.
1.650.000 Ft
2 hete hirdető
2024. november 17. 17:48 80.1 Heves, Boconád
Eladó MTZ 80 traktor, jó állapotban, piros rendszámmal.
1.200.000 Ft
4 éve hirdető
2024. november 16. 14:06 Tolna, Szakály
Nem hibatlan de üzemképes Az önindito javitasra szorul vagy cserére Tankot ki kénne pucolni Kanál és trágya villa van hozzá
1.350.000 Ft
10 éve hirdető
2024. november 13. 09:19 Pest, Nagykőrös
Eladó a képeken látható MTZ-80 típusú traktor, 2025. április 14-ig érvényes műszakival, plusz egy darab hátsó gumiabronccsal. A motor, a váltó és a TLT jól működik.
1.650.000 Ft
2 hónapja hirdető
2024. november 10. 15:39 Pest, Cegléd
Eladásra kínálom nagy becsben tartott, kiváló esztétikai és műszaki állapotú, mindig fedett helyen tárolt MTZ 50-es traktoromat 600 üzemórás MTZ 80-as motorral szerelve. Elöl 2 db új gumival. Lejárt műszakival, rendezett okmányokkal, forgalmival,...
2.690.000 Ft
8 éve hirdető
2024. november 7. 17:06 80.1 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Ajak
Új korától ismert előélet, 2. Tulajdonosa vagyunk, műszakilag jó állapotban, könnyű munkákat végzett ültetés, sorközművelés, gyári motor 5800 üzemóra, váltó minden sebességet vesz, kuplung jó, a hidraulika olaj könnyezik a vezértömbnél, esztétikailag...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (57)
- MTZ / Belarus (57)
Támogatott tartalom
Ilyen lesz a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása pályázat
Mutatjuk, ki pályázhat, mikor és milyen összegre.
Sajtóközlemény