Hirdetés
Traktorok 2.630 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.
Olvasson tovább
2025. március 24. 03:14 7230R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7230R (4395 üzemórás) CommandQuad 50km/h váltó, rugózott híd, Active Seat, fronthidr., SF3000 AutoTrac, légfék, 5 pár hidr.kör Évjárat: 2012 Motor üzemóra: 4395 Motorteljesítmény: 230 LE (maximum: 253 LE) Hengerűrtartalom: 8984 ccm...
2025. március 24. 03:14 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: tripla szivattyú, 82 liter/perc...
4 éve hirdető
2025. március 24. 03:09 5S.105 Csongrád-Csanád, Makó
A jövő megérkezett! Készletről elérhető az új Massey Ferguson 5S traktor. Kertészeti illetve állattartó pályázatba is tökéletes gép. - LE / kW: 105 / 77 - Gyártási év: 2022 - Gumi elől: 340/85R28 - Gumi hátul: 420/85R38 - Gumi profilmélység elől és...
48.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 03:09 826 Vario Bács-Kiskun, Kecskemét
Rugózott híd Rugózott fülke Keréksúly hátsó Front hidraulika Automata vonófej Alsó húzó 6 hidraulikus kihelyezett kör 2 körös légfék Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági...
2025. március 24. 02:59 6130M Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Rugózott kabin, Klíma, Alsó húzó, Automata vonófej, 1+2 körös légfék, Rugózott első híd, Gumi Méretek: Firestone 420/70 R28 (90%); Firestone 460/85R38(90%), Rug.híd 40km/h váltó
2025. március 24. 02:59 Tolna, Tolna
49 LE, 3 hengeres, 30 km/h Motorteljesítmény: 49 LE Hengerűrtartalom: 1900 cm³ Hengerek száma: 3 Motor típusa: dízel Maximális sebesség: 30 km/h Önsúly: 1800 kg Üzemanyagtartály mérete: 40 liter Hidraulika szivattyú: 35+20 liter/perc Gumi méret:...
36.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 02:59 Axion 930 Bács-Kiskun, Kecskemét
Rugózott első híd 4 kihelyezett elektrohidraulikus kör Automata vonófej 2 körös légfék Digit klíma Rádió Keréksúly, Orr súly Rugózott fülke Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt...
25.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 02:44 Bács-Kiskun, Kecskemét
Rugózott első híd 4 kihelyezett kör Automata vonófej 1+2 körös légfék Klíma Rádió Orr súly Rugózott fülke Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt mezőgazdasági gépet beszámítunk, előzetes...
2025. március 24. 02:29 Maxxum 145 Tolna, Tolna
145 LE, ActiveDrive 8, 50 km/h Motorteljesítmény: 145 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Váltó: ActiveDrive 8 Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 6710 kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS...
2025. március 24. 02:29 6110M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6110M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:34950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 638 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 110 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 24/24...
2025. március 24. 02:19 Maxxum 145 Tolna, Tolna
145 LE, CVX, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 145 LE Hengerűrtartalom: 4485 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: dízel Váltó: CVX Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 6300 kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: CCLS 150...
2025. március 24. 02:04 Tolna, Tolna
• FPT NEF67 6,7 l, Stage V, 6 hengeres, 24 szelepes, Hi-eSCR2, max. teljesítmény 180 LE/132 kW, EPM-el, 190 LE/140 kW (ISO TR 14396) • 50 km/h váltó • Független karokkal felfüggesztett RUGÓZOTT elsőhíd, elektrohidraulikusan kapcsolható nedvestárcsás...
2025. március 24. 01:59 Axion 930 Csongrád-Csanád, Szeged
„ÁFA MENTESEN” megvásárolható! CMATIC váltó, 50 km/h, rugózott híd és fülke, prémium fronthidraulika, gyári automata kormányzás, légfék, FULL LED, ÚJSZERŰ! Részletes specifikáció: Évjárat: 2021 Üzemóra: 1866 Motor típusa: FPT Motorteljesítmény: 355...
2025. március 24. 01:49 Tolna, Tolna
155 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 155 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 7560 kg Üzemanyagtartály mérete: 280 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 175...
102.000 EUR +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 01:44 Axion 940 Bács-Kiskun, Kecskemét
Front hidraulika Hidraulikus 3 pont Automata vonófej K80 alsó húzó Klíma Rádió C-Motion menetkar C-Matic fokozatmentes váltó Motor gyártó: FPT Rendszám: fekete Műszaki: friss Igény szerint magyar okmányokkal Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a...
16.000.000 Ft
6 éve hirdető
2025. március 24. 01:39 X4.40 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó egy McCormick X4.40 kitűnő állapot.
2025. március 24. 01:39 Tolna, Tolna
75 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 75 LE Hengerűrtartalom: 2500 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 2500 kg Üzemanyagtartály mérete: 50 liter Hidraulika szivattyú: 50+30 liter/perc Gumi méret:...
2025. március 24. 01:39 John Deere Hajdú-Bihar, Nádudvar
Lamborghini R7.175 S traktor Powershift 27/27 40 km/h váltóval, front hidraulikával, 540/65 R38 első és 650/65 R38 hátsó gumiabroncs méretezéssel, Trimble antennával és monitorral, teljes súlyozással, légfékkel, vonófejjel eladó. Gyártási év: 2005...
6 éve hirdető
2025. március 24. 01:29 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új Proxima Cl 100 készletről.
2025. március 24. 01:24 6145 Profi Tolna, Tolna
145 LE, CVT, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 145 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: CVT Maximális sebesség: 50 km/h Önsúly: 6800 kg Üzemanyagtartály mérete: 250 liter Hidraulika szivattyú: 150 liter/perc Gumi...
2025. március 24. 01:19 T8.380 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek: Michelin 600/70R30 (20%); Michelin 650/85R38 (50%)
11.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 01:14 CS 150 Bács-Kiskun, Kecskemét
Front hidraulika Rádió Klíma Front TLT Automata vonófej 1+2 körös légfék 3 pár hidraulika kör Motor gyártó: Sisu Rendszám: fekete Műszaki: van Megtekinthető Kecskeméten. Telephelyünk a „Repülős körfogalomtól” pár száz méterre található! Használt...
2025. március 24. 01:04 Tolna, Tolna
301 LE, 6 hengeres, 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 301 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 12290 kg Üzemanyagtartály mérete: 550 liter Hidraulika szivattyú: Axiáldugattyús, 327...
2025. március 24. 00:59 Puma 150 Tolna, Tolna
150 LE, Semi Powershift hajtómű (SPS), 40 km/h ECO Motorteljesítmény: 150 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Motor típusa: Diesel Váltó: Semi Powershift hajtómű (SPS) Maximális sebesség: 40 km/h ECO Önsúly: 6810 kg Üzemanyagtartály...
13.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. március 24. 00:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Conspeed 8-75 FC Évjárat: 2012 Azonosító: R99-205-1263-02
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.630)
- Case IH (138)
- Claas (105)
- Egyéb traktor (99)
- Farmtrac (195)
- John Deere (442)
- Massey Ferguson (99)
- McCormick (71)
- MTZ / Belarus (539)
- New Holland (130)
- Zetor (127)
- Több

Szeszélyes tavasz: Az elmúlt napokhoz képest újdonság lesz a viharos szél
Lesz napsütés, de záporok, zivatarok és erős szél is a hét első felében.
Tovább maradsz fiatal, ha ebből a vitaminból eleget fogyasztasz
A K2-vitamin hiánya rontja a bőr rugalmasságát, és a csontokat is gyengítheti.