Hirdetés
Traktorok 2.752 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
85 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 12:44 Celtis 426 Bács-Kiskun, Solt
John deere motor,külföldi okmányokkal szállítás lehetséges
2024. szeptember 17. 12:42 6110M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6110M (4546 üzemórás) PowerQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, TLS rugózott híd, 1+2 körös légfék, 623R homlokrakodó, 3 pár hidr. kör...
24.000.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2024. szeptember 17. 12:41 6170M Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Eladó John Deere 6170 M Évjárat: 2014 Üzemóra: 8008 2027 januárig érvényes műszaki vizsga Motor: 6 henger, 6.8 liter, 125 kW - 3 pár...
2024. szeptember 17. 12:39 7250 TTV Bács-Kiskun, Baja
Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior 246 Le- PRÉMIUM FELSZERELTSÉG-PRECÍZIÓS CSOMAG DIGITÁLIS PÁLYÁZATBAN TÁMOGATOTT TRAKTOR. MEGBÍZHATÓ NÉMET...
13 éve hirdető
2024. szeptember 17. 12:33 Jumz Borsod-Abaúj Zemplén, Hidvégardó
EO jumz65 traktor eladó, elcserélhető, homlokrakodóval, 0,7 m³ kanállal, trágya- és bála villával, két első és egy hátsó gumi új, 2027...
2024. szeptember 17. 12:09 Foton Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Lovol traktorok 25-50le-ig fülkével vagy fülke nélküli változatban, opcióban klímával, házhoz szállítással kaphatóak! Érdeklődni Lehet:...
2024. szeptember 17. 12:09 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:41950000 huf Évjárat: 2019 Üzemóra: 1215 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
2024. szeptember 17. 12:07 6120R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6120R (3795 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, rug. híd, légfék, ISOBUS, RTK aut. kormányzás, iTEC, 3 pár hidr.kör...
2024. szeptember 17. 11:59 6115M Tolna, Dombóvár
Akár LÍZINGRE 10% + ÁFA önerővel! PowerQuad Plus 24/24 váltó, 40 km/h, légfék 1+2 körös, orrsúly, állítható felnik, 3 pár hidraulika kör!...
2024. szeptember 17. 11:54 New Holland Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ New Holland T5.90S 12/12 40 km/h váltó, 1+2 körös légfék, keskeny gumizás állítható felniken, 3 pár hidr.kör, 82L szivattyú, légrugós...
15.500.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:54 T8.360 Komárom-Esztergom, Komárom
311 Le-s névleges teljesítményű Iveco motor, 18x4 fokozatú 40km/h Full Powershift váltó, fix első híd és rugózott kabin, klíma, légfék,...
2024. szeptember 17. 11:49 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Fokozatmentes hajtás, GPS párhuzamvezetés,...
2024. szeptember 17. 11:49 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2016 Üzemóra: 5510 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. szeptember 17. 11:47 Traktor Csongrád-Csanád, Csengele
Valtra T213 (691 üzemórás) Powershift 40 km/h váltó, rugózott híd, rugózott fülke, front hidr., erdészeti kivitel, Joystick, hátsó...
2024. szeptember 17. 11:44 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6175R traktor TLS rugózott híddal, ESCV-el, autoquad 20/20 sebességváltóval, légfékkel, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2016...
19.990.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:39 6930 Premium Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: John Deere 6930 Premium Állapot: Jó Évjárat: 2011 Felszereltség: Prémium, hidraulikus első hídrugózás, hidraulikus fülke...
6.100.000 Ft
1 napja hirdető
2024. szeptember 17. 11:34 920.3 Békés, Gádoros
Üdv. Eladó fent említett traktorunk kihasználatlanság miatt. Piros rendszámos 2027-ig műszakis. Új kuplung,felújjított adagoló és...
2024. szeptember 17. 11:34 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6140R traktor TLS rugózott híddal, fülkerugózással, SF 3000 antennával, autoquad váltóval, fronthidraulikával és frontkardánnal...
2024. szeptember 17. 11:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Ha az áron kívül a felszereltség is érdekli! 106le példa változat leírása! Motor FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849...
2024. szeptember 17. 11:29 413 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Front TLT, Fokozatmentes hajtás, Gumi...
2024. szeptember 17. 11:29 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6190R TLS traktor fülkerugózással, SF 3000 antennával, légfékkel, autoquad 20/20 váltóval eladó. Gyártási év: 2014 Teljesítmény...
2024. szeptember 17. 11:29 Veszprém, Pápa
Argon 90 (max. telj.: 91 Le/67 kW) Argon 100 (max. telj.: 102 Le/75 kW) Motor: FARMotion Tier V, három hengeres Kabin nélkül. Különböző...
2024. szeptember 17. 11:29 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 4162 Motor típusa: 6,8 literes, 6...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.752)
- Case IH (144)
- Claas (200)
- Egyéb traktor (91)
- Farmtrac (88)
- Fendt (183)
- John Deere (456)
- Massey Ferguson (105)
- MTZ / Belarus (485)
- New Holland (134)
- Zetor (127)
- Több