Hirdetés
Traktorok 2.753 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. szeptember 17. 11:29 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 4162 Motor típusa: 6,8 literes, 6...
49.950.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:24 Kirovec Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
Kirovets K743M Leszállított nettó ár: 49.950.000,- Finanszírozható! Akár már 18.481.500,- önerővel is megvásárolható 5%-os kamatozású KAVOSZ...
2024. szeptember 17. 11:24 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Győr
MÉRETEK ÉS TÖMEGEK Méret H-SZ-M 3986*1790*2842 mm Tengelytáv 1990 mm Minimális forduláskör (fékkel) 3400 mm Tömege 2705 kg Szabad magasság...
2.950.000 Ft
11 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:14 MX270 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Típus: Case IH Mx 270 Állapot: bontott Évjárat: 2003 Papírok: Mg. vontató lejárt műszakival (Igény eseten bontott alkatrészek is...
2024. szeptember 17. 11:14 7726 Bács-Kiskun, Kecskemét
Megtekinthető Kecskeméten.
2024. szeptember 17. 11:09 412 Vario Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Rugózott első híd, Front hidraulika, Fokozatmentes hajtás, Gumi...
2024. szeptember 17. 11:09 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
Case IH Maxxum 115 traktor powershift 40km/h váltóval, súlyokkal, légfékkel eladó. Gyártási év: 2012 Teljesítmény (LE): 115 Üzemóra: 6662...
48.450.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. szeptember 17. 11:09 6195M Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
John Deere 6195M Leszállított nettó ár: 48.450.000,- Finanszírozható! Akár már 17.926.500,- önerővel is megvásárolható 5%-os kamatozású...
2024. szeptember 17. 11:04 Traktor Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
John Deere 6150M TLS traktor autoquad 24/24 sebességváltóval, fronthidraulikával és frontkardánnal,légfékkel eladó. Gyártási év: 2015...
2024. szeptember 17. 11:04 6175R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6175R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:55950000 huf Évjárat: 2021 Üzemóra: 463 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
2024. szeptember 17. 10:59 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülke nélküli traktor, készletről, azonnal elvihető!
2024. szeptember 17. 10:55 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó tulajdonosától. Megtekinthető Tiszaföldváron. Érd: 0630 915 3509
2024. szeptember 17. 10:54 Bács-Kiskun, Baja
ÚJ Deutz-Fahr 5100 D Keyline 102 LE-s traktorok AKCIÓBAN - KEDVEZMÉNYES ÁRON - KÉSZLETRŐL!!! Könnyű univerzális, 102 lóerős traktorok...
2024. szeptember 17. 10:54 Solis 26 Győr-Moson-Sopron, Győr
SOLIS 26 le traktorok készletről eladók. A gépek műszaki vizsgáztatva megbízás esetén fogalomba helyezve adjuk át partnereiknek!
2024. szeptember 17. 10:54 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M + FJD, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:40450000 huf Évjárat: 2020 Üzemóra: 1001 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. szeptember 17. 10:49 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülkés, klímás traktor, készletről, azonnal elvihető!
2024. szeptember 17. 10:49 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:36950000 huf Évjárat: 2017 Üzemóra: 4757 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
2024. szeptember 17. 10:44 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:103950 euro Évjárat: 2019 Üzemóra: 3000 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres...
2024. szeptember 17. 10:39 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6930 TLS traktor rugózott híddal, autoquad 20/20 sebességváltóval, fülkerugózással, légfékkel, frontsúlyokkal eladó. Gyártási év:...
2024. szeptember 17. 10:38 Bács-Kiskun, Kecskemét
Eladó tulajdonosától. Megtekinthető Tiszaföldváron. Érd: 0630 915 3509
2024. szeptember 17. 10:34 Egyéb traktor Komárom-Esztergom, Tata
TECHNIKAI JELLEMZŐK Motor: HATZ 3H50TICD Teljesítmény kW/HP: 44/59 Motor fordulatszám, fordulat/perc: 2800 Hengerűrtartalom (ccm): 1464...
2024. szeptember 17. 10:34 Egyéb traktor Veszprém, Veszprém
Stage V motorral felszerelt ZOOMLION 50 LE fülkés traktor, készletről, azonnal elvihető!
2024. szeptember 17. 10:34 Foton Győr-Moson-Sopron, Győr
Készletről eladó Foton LOVOL 504, 50 Le traktor fülkével és klímával, légfékkel! Forgalmazza a Győri Agroker Zrt.
22.500.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 17. 10:29 7530 Premium Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
John-Deere 7530 Prémium mezőgazdasági vontató, 216 lóerős, műszakival, jó állapotban eladó. Szállítás és rakodás megegyezés szerint....
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.753)
- Case IH (144)
- Claas (200)
- Egyéb traktor (91)
- Farmtrac (88)
- Fendt (183)
- John Deere (456)
- Massey Ferguson (105)
- MTZ / Belarus (486)
- New Holland (134)
- Zetor (127)
- Több