Hirdetés
Traktorok 2.688 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2024. július 26. 18:54 5100 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Gumi Méretek: BKT 380/85R24 (80%); BKT 420/85R34 (90%)
33.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 18:54 6110M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6100M traktorok eladók több darab: - 2022-es gyártás - 100-300üó - Powerquad 40km-es váltó - TLS rugózott híd -Garancia -...
2024. július 26. 18:54 Egyéb traktor Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Univerzális könnyű traktor komunális, kisgazdasági, lovardai, kertészeti, ipari területi és kiegészitő munkák elvégzéséhez. Stage V, minden...
2024. július 26. 18:49 Arion 510 Hajdú-Bihar, Berettyóújfalu
Claas Arion 510 CIS - 2021-es évjárat - 144 lóerő - 480 üzemóra - klíma - légrugós ülés - kabin rugózás - rugozótt első híd - légfék - Front...
8.500.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2024. július 26. 18:41 6400 Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6400-as traktor eladó. Müszaki vizsgája 2028 ig ervényes. A traktorban 23 ezer üzemóra van. Gumik újszerűek. A GÉP MAXIMÁLIS...
2024. július 26. 18:39 Arion 640 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Powershift váltó, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Gumi Méretek:...
33.500.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 26. 18:29 6110M Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
John Deere 6100M traktorok eladók több darab: - 2022-es gyártás - 100-300üó - Powerquad 40km-es váltó - TLS rugózott híd -Garancia -...
2024. július 26. 18:14 Bács-Kiskun, Tiszaug
Kubota M5112 DTNQ Narrow Dual Speed traktor - Új/Demo állapot - Motor típus: 3769 cm³-es, 4 hengeres, Kubota V3800-CR-TIE5 típusú dízelmotor...
8.500.000 Ft
7 éve hirdető
2024. július 26. 18:09 8150 Jász-Nagykun-Szolnok, Karcag
Eladó 1 db Massey Ferguson 8150-es traktor. Dupla hátsó kerékkel, 6 hengeres SISU motorral, klímával és új Granner üléssel. Az első gumik...
2024. július 26. 18:06 New Holland Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ New Holland T5.90S 12/12 40km/h váltó, 1+2 körös légfék, RTK aut.kormányzás, állítható felni, 3 pár hidr.kör, 82L szivattyú, légrugós...
2024. július 26. 17:59 T8.380 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Alsó húzó, Automata vonófej, 1+2 körös légfék, Powershift váltó, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Hátsó ikerkerék,...
2024. július 26. 17:54 6120R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6120R (3795 üzemórás) AutoQuad Plus 24/24 40 km/h váltó, rug. híd, légfék, ISOBUS, RTK aut. kormányzás, iTEC, 3 pár hidr.kör...
2024. július 26. 17:52 6830 Premium Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6830 Premium (13904 üzemórás) IVT 50 km/h váltó, rugózott első híd, rugózott fülke, 1+2 körös légfék, AutoTrac ready, Isobus...
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:44 892.2 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Mtz 892.2 traktor, 2015, 550 üzemórával, piros rendszám, friss műszakival, 20000kg vontatással, elől, hátul újszerű gumikkal, szabadon futós...
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:39 MXU135 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Case IH MXU135 traktor, 2005, 135 le, 19000 üzemóra, 6750cm3-es motorral, új injektorral, fekete rendszám, 2025.03-ig műszakival, 31t...
7 éve hirdető
2024. július 26. 17:39 Egyéb traktor Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK hivatalos magyarországi importőre. Kínálatunkban 23LE-től 130LE-ig találhatóak meg a márka erőgépei. Magas...
14.500.000 Ft +ÁFA
14 éve hirdető
2024. július 26. 17:29 T6030 Delta Bács-Kiskun, Baja
Eladó New Holland T6030 Delta Traktor! Üzemóra:7827 h. Felszereltség: Négykerékhajtású traktor, 6,8 literes 6 hengeres Tier3 motor, 125Le-s...
2024. július 26. 17:24 Tolna, Szekszárd
Akár lízingre 10% + ÁFA önerővel! AutoQuad Plus 24/24, 40 km/h, AutoTrac ready, híd + fülke rugózás, ISOBUS, iTEC, 4 pár hidraulika kör....
35.000.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:24 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
25.500.000 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:24 7R 230 Csongrád-Csanád, Zákányszék
John Deere 7230R TLS traktor, 2013, 250 le, 8330 óra, fekete rendszám, 2027.10-ig műszakival, CommandQuad Plus 20/20 40km/h-s váltóval,...
102.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2024. július 26. 17:24 Axion 940 Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra: 7655 óra Teljesítmény: 290 kW / 394 LE Gumi méretek (első): Trelleborg 710/60 R34 Gumi méretek (hátsó): Trelleborg...
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:19 8480 Csongrád-Csanád, Zákányszék
Massey Ferguson 8480 traktor, 2007, 290 le, 9200 óra, fekete rendszám, 2022.06-ig műszakival, 27t vontatással, fokozatmentes 45km/h-s...
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:14 T6030 Delta Csongrád-Csanád, Zákányszék
New Holland T6030 Delta traktor, 2008, 117 le, 7718 óra, fekete rendszám, 2029.02-ig műszakival, 28 t vontatással, 16/16 ElectroCommand...
3.500.000 Ft
2 éve hirdető
2024. július 26. 17:07 82.1 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Munkából kivett állapotban, azonnal munkába fogható! Nagyon jó motorral és váltóval, hátul új gumikkal! 4,5 év műszakival (piros...
32.999.999 Ft
12 éve hirdető
2024. július 26. 17:04 Puma 185 Bács-Kiskun, Hajós
Magyarországi első tulajdonostól eladó kitűnő állapotban. Helyszínen megtekinthető és kipróbálható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.688)
- Case IH (132)
- Claas (172)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (170)
- Fendt (163)
- John Deere (419)
- Massey Ferguson (104)
- MTZ / Belarus (492)
- New Holland (112)
- Zetor (130)
- Több
![Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4641/cikk_74641/viz-_fill_540x300_0.jpg)
Egy új módszerrel könnyebben lebonthatók a mérgező örök vegyi anyagok
A PFA-k rendkívül súlyos megbetegedéseket okozhatnak, és már az európai ivóvíz...![Gondoltad volna? Ezért válassz kecskesajtot, ha fontos az egészséged.](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4546/cikk_74546/kecskesajt_fill_540x300_0.jpg)
Gondoltad volna? Ezért válassz kecskesajtot, ha fontos az egészséged.
A kecskesajtban megtalálhatóak a szervezetünk számára legfontosabb tápanyagok.![Átalakulóban Európa tejpiaca, de még mindig túl sok tejterméket fogyasztunk](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4590/cikk_74590/tejes_fill_540x300_0.jpg)