Hirdetés
Traktorok 2.714 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
1.800.000 Ft
2 éve hirdető
2025. január 3. 11:24 MTZ-82 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Eladó mtz 82 képen látható állapotban papírok nélkül Szállítás megolható
2025. január 3. 11:24 Landpower 135 Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10%+Áfa önerővel! 6 hengeres IVECO motor, 40 km/h manuális váltó, mászófokozat, légfék Részletes specifikáció: Évjárat: 2007 Üzembe helyezés: 2009 július Üzemóra: 7909 Motor típusa: IVECO (Tier3)...
2025. január 3. 11:24 Veszprém, Pápa
KÉSZLETRŐL ELÉRHETŐ MAGYARORSZÁG EGYEDÜLI SAME IMPORTŐRÉTŐL! Felszereltség: *teleszkópos kormányoszlop *15/15 (40 km/ó gazdaságos üzemmódban) mászófokozatos váltó *nyitott központú 56 l/p hidraulika *3pont függesztés automata felső és alsó...
2025. január 3. 11:24 Foton Győr-Moson-Sopron, Győr
Készletről eladó Foton LOVOL 504, 50 Le traktor fülkével és klímával, légfékkel! Forgalmazza a Győri Agroker Zrt.
6 éve hirdető
2025. január 3. 11:14 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Ez a traktor kimondottan dombos, hegyes területeken, poros körülmények közöttizöld munkákhoz lett kitalálva. Alapfelszereltség a Self Cleaning System™. Az SCS™ egy olyan motorhűtőrendszerből áll, amely fel van felszerelve egy nagyméretű hűtővel, egy...
99.000 EUR
9 éve hirdető
2025. január 3. 11:04 Puma 150 Zala, Nagykanizsa
150 LE, Semi Powershift hajtómű (SPS), 50 km/h ECO Motorteljesítmény: 150 LE Hengerűrtartalom: 6728 cm³ Hengerek száma: 6 Váltó: 19X6 Semi Powershift hajtómű (SPS) Maximális sebesség: 50 km/h ECO Önsúly: 6810 kg Üzemanyagtartály mérete: 270 liter...
2025. január 3. 10:59 Tolna, Tolna
STEYR Kompakt 4100 HI-LO FH FTLT (2115819G) 100 LE, 24/24 mechanikus sebességváltó, 40 km/h Motorteljesítmény: 100 LE Hengerűrtartalom: 3585 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Váltó: 24/24 mechanikus Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4200...
2025. január 3. 10:59 Egyéb traktor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC katalizátor, EGR, DPF, SCR. Teljesitmény [ECE R 120]: 101LE/74 kW.Max. teljesítmény [ECE R 120]: 106 LE/78 kW. Folyadék/olaj hűtött, Elektronikusan vezérelt Általános...
2025. január 3. 10:59 Egyéb traktor Csongrád-Csanád, Szeged
Új Basak 5120 traktor 2023-as, 122 LE-s, 4 hengeres Deutz motor, 32 + 32 sebességes német ZF váltó, 4 Powershift fokozat, elektromos irányváltó, automata powershift fokozat kapcsolás, kézi kuplung, elektromos függesztőkar vezérlés, 4 sebességes TLT...
2.900.000 Ft
9 éve hirdető
2025. január 3. 10:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Újfehértó
További információért érdeklődjön telefonon. Telephely: 4244 Újfehértó, 4-es Főút 253. km kő Telefon: +36 30 945 2600 (Bocz István) E-mail: fobotraktor@gmail.com Honlap: www.fobotraktor.hu Facebook: https://www.facebook.com/fobotraktor
65.700.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 3. 10:44 Zala, Nagykanizsa
Gyártó: CNH Gyártmány: STEYR Típus: 6185 ABSOLUT CVT Gyártás helye: St. Valentin, Ausztria Állapot: ÚJ Státusz: Készleten Garancia: EU gyári garancia Motor: 6 hengeres AdBlue 6728 cm3 Teljesítmény LE ( keréken leadott / Maximum ) : 185 / 220...
2025. január 3. 10:39 Traktor Hajdú-Bihar, Nádudvar
John Deere 6330 traktor PowerQuad 16/16 40 km/h váltóval, 380/85 R24 első és 420/85 R38 hátsó gumiabroncs méretezéssel, ikerkerékkel, légfékkel, vonófejjel megkímélt állapotban eladó. Gyártási év: 2009 Teljesítmény (LE): 100 Helység: Nádudvar
2025. január 3. 10:39 6190R Somogy, Kaposmérő
John Deere 6190R traktor eladó! Gyártási év: 2012 Üzemóra: 5885 Motor: 190 LE - 6 henger AutoQuad váltó Fronthidraulika ISOBUS Michelin gumik - 540/65R30, 650/65R42 Tárolási hely: AgroVario Kft - Kaposmérő Ára: 31.990.000 Ft + Áfa
2025. január 3. 10:29 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Készleten lévő Same Frutteto traktor elektromos vagy mechanikus irányváltóval rendkívül kedvező áron, már sík padlóval! 95 és 105 LE max teljesítmény változatban! FARMotion Tier V, 4 hengeres, Turbo Intercooler motor 3849 cc térfogattal. DOC...
13.300.000 Ft
12 éve hirdető
2025. január 3. 10:29 7710 Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! John Deere 7710 USA Illinos államban gyártott, Azonnal munkára fogható állapotban, Gyári 8.1 Literes motor, 160 Lóerős, 20/20 Mechanikus Power Quad váltó, Mechanikus irányváltó, orrsúly és keréksúly garnitúra. 1999-es évjáratú. Mg.-i vontató 4...
4 éve hirdető
2025. január 3. 10:29 923.7 Heves, Hort
Leírás Tiszlet jövendőbeli vásárlonk! Eladásra kínáljuk traktorunkat az ön részére! MOTOR.: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény 70 (95) kW (LE) Sebességfokozat, 14/12 Méretek: Teljes hossz, 4515 mm Szélesség, 1970 mm Kabin magasság 2890mm Tengelytáv...
6 éve hirdető
2025. január 3. 10:29 Ferrari Budapest, Budapest (IX. kerület)
Prospektus letöltés: https://mezodepo.hu/wp-content/uploads/2024/04/VEGA-K90_FERRARI_HU.pdf Kabin- és kabin nélküli változatban. A Vega K90 modellek a legfejlettebb technológiai megoldásokat a FERRARI cégtől megszokott minőségben maximális termelési...
9 éve hirdető
2025. január 3. 10:29 Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb információk miatt keressen bennünket bizalommal! A géphez homlokrakodót is vásárolhat készletről!
2025. január 3. 10:29 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 3899 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Váltó: Váltó típusa: 20/20AutoQuad Plus...
2025. január 3. 10:28 6830 Premium Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6830 Premium (5389 üzemórás) AutoQuad Plus Eco 20/20 váltó, 40 km/h, rug. első híd, légfék, fronthidraulika, RTK aut. kormányzás Évjárat: 2007 Motor üzemóra: 5389 Motorteljesítmény: 140 LE (maximum: 150 LE) Hengerűrtartalom: 6788 ccm...
7.200.000 Ft
3 éve hirdető
2025. január 3. 10:27 892.2 Bács-Kiskun, Kiskőrös
Gyári állapotában, elől új BKT gumikkal, hátul a gyáriak 70%! 2110 üzemórával, levegős Grammer üléssel! 2017-es BlackBull Junior 1,4 típusú, újszerű Homlokrakodóval! Egyben vagy külön- külön is eladó! Traktor:7,2M Rakodó:1,65M Egyben:8,7M Csere...
2025. január 3. 10:24 X7.660 Bács-Kiskun, Baja
Eladó McCormick X-7 660 traktor Évjárat: 2014 Üzemóra: 8967 Teljesítmény: 184 LE Önsúly: 7.240 kg Sebességváltó: automata Műszaki vizsga: 2025.09.25-ig érvényes Rugózott fülke Elektrohidraulikus irányváltó Front súly Front hidraulika Csere és...
154.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 3. 10:24 7S.180 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tiszavasvári
Magas felszereltségű Új traktor . Automata kormány korrekcióval. Fronthidraulikával.
9 éve hirdető
2025. január 3. 10:24 Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb információk miatt keressen bennünket bizalommal! A géphez homlokrakodót is vásárolhat készletről!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.714)
- Case IH (167)
- Claas (192)
- Egyéb traktor (96)
- Farmtrac (85)
- Fendt (162)
- John Deere (409)
- Massey Ferguson (89)
- MTZ / Belarus (469)
- New Holland (157)
- Zetor (120)
- Több