Hirdetés
Traktorok 2.809 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
2025. január 28. 23:24 1221.3 Hajdú-Bihar, Debrecen
Felszereltség: Monoblokkos: ikerhengeres hátsó hidraulika, 4500 kg. emelőképesség Típusbizonyítványos traktor. Motor: D-260 .2 S 2.Turbós 132 LE Max.forgatónyomaték: 559 Nm Üzemanyagtartály: 160 Liter Névleges fordulatszám: 2100 ford/perc...
11.900.000 Ft
5 éve hirdető
2025. január 28. 23:09 9095MT Bács-Kiskun, Lajosmizse
Steyr 9095MT homlokrakodós, kitűnő állapotban. Elektromos hibával, irányváltónál. Adásvételivel is.
9.500.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 28. 22:59 Veszprém, Pápa
Eladó nagyon jó állapotban lévő, mindig karbantartott nagyon szép Magnum. -Jó gumik -Klíma -Fronthidraulika -Érvényes műszaki Megbízható, hibátlan műszaki állapot!
2025. január 28. 22:44 1221.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
BELARUS-1221.7 MTZ Traktor Műszaki adatok: Motor: -Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 100 (136) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma : 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600 Környezetvédelmi besorolás : Stage V ERŐÁTVITEL Sebességváltómű:...
86.000 EUR +ÁFA
9 éve hirdető
2025. január 28. 22:39 5S.105 Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eladó Massey Ferguson 5S.105 Dyna-6 Efficient traktor - 4400 ccm motor, 105 LE teljesítmény - Dyna-6 csoport powershift sebességváltó (4 csoportban, 6 terhelés alatt kapcsolható) - 110 l/p ccls hidraulika szivattyú - 4 pár kiadószelep (2 pár...
2025. január 28. 22:29 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 3129 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa:...
2025. január 28. 22:29 952.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
BELARUS MTZ 952.7 Traktor Műszaki adatok: Motor: -Típus: Caterpillar -Teljesítmény kW (LE): 70 (95,2) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma : 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600 Környezetvédelmi besorolás : Stage V ERŐÁTVITEL Sebességváltómű:...
2025. január 28. 21:39 TM175 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Automata vonófej, Rugózott kabin, Front TLT, Front hidraulika, Powershift váltó, GPS párhuzamvezetés, GPS auto kormányzás, Trimble GPS, Front Hidraulika+TLT
28.000.000 Ft
2 éve hirdető
2025. január 28. 21:35 6130R Pest, Albertirsa
Elado john deere 6130R traktor szép gyári állapotban ujkora ota nállunk van talajmunkát sose végzett csak vetett kultizott hengerezett végig kite által szervizelt Többi info telefonon
2025. január 28. 21:24 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2019 Üzemóra: 4535 Motor típusa: 6,8 literes 6 hengeres Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 155 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: DirectDrive 50 km/h váltó...
2025. január 28. 21:19 7230R Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7230R (4395 üzemórás) CommandQuad 50km/h váltó, rugózott híd, Active Seat, fronthidr., SF3000 AutoTrac, légfék, 5 pár hidr.kör Évjárat: 2012 Motor üzemóra: 4395 Motorteljesítmény: 230 LE (maximum: 253 LE) Hengerűrtartalom: 8984 ccm...
2025. január 28. 21:19 7S.180 Hajdú-Bihar, Debrecen
MŰSZAKI ADATOK MOTOR Motortípus: AGCO POWER „minden egyben” Stage V technológia Maximális teljesítmény: 180 (132) LE (kW) A maximális teljesítményhez tartozó motorfordulatszám: 1950 ford./perc Maximális nyomaték 1500 ford./perc fordulatszámon: 750 Nm...
2025. január 28. 21:14 952.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 952.7 A traktort különböző mezőgazdasági műveletekre szánják függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel, távoli be- és kirakodási műveletekre, távoli vontatási műveletekre, valamint álló mezőgazdasági gépek hajtására...
2025. január 28. 21:09 923.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Megnevezés: Belarus MTZ traktor Típus: 923.7 Gyártó: Belarus Minsk Traktor Works Gyártási év: 2023 MOTOR: Típus: Caterpillar Teljesítmény kW (LE): 74,4 (101,2) Névleges fordulatszám: 2 200 Hengerek száma: 4 Hengerűrtartalom cm3: 3 600...
2025. január 28. 21:02 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
MTZ 892.2 (6895 üzemórás) egyenes hidas, légfék, 2 pár hidraulika kör, piros rendszámos traktor, 25 tonna vontatás Évjárat: 2011 Motor üzemóra: 6895 Motorteljesítmény: 85 LE Hengerűrtartalom: 4750 ccm Hengerek száma: 4 Motor típusa: MTZ Váltó:...
2025. január 28. 20:59 7230R Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10%+Áfa önerővel! 9 lit. motor, CommandQuad 20/20, 50 km/h, RTK, iTEC, Aktív ülés, rug.híd, ikerkerék! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2014 Üzemóra: 11.575 Motor típusa: John Deere PowerTech PSX...
55.000.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. január 28. 20:54 8320R Békés, Pusztaföldvár
Eladó egy JD 8320R típusú traktor. Gyártási év: 2016, üzembe helyezés: 2017. Jó esztétikai és műszaki állapotban.
2025. január 28. 20:46 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
CAT Challenger MT765 (8406 üzemórás) 16/4 Powershift váltó, 40 km/h, 76 cm-es hevederek, fronthidraulika, CAT C9 8.8 literes motor Évjárat: 2005 Motor üzemóra: 8406 Motorteljesítmény: 306 LE Hengerűrtartalom: 8800 ccm Hengerek száma: 6 Motor típusa:...
2025. január 28. 20:39 John Deere Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 10090251
36.300 EUR +ÁFA
7 éve hirdető
2025. január 28. 20:19 Hattat Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
HATTAT C3085 féltetővel (AdBlue-mentes gép)! Nettó ár: 36.300 € (14.640.000,- árfolyamfüggő) Finanszírozható! 3,5%-os fix kamatozású KAVOSZ támogatott finanszírozással! Motor: Iveco FPT (F28TCA) 75 Le (375 Nm) AdBlue-mentes motor! Kuplung: dupla...
2025. január 28. 20:13 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
Volkswagen Amarok V6 3.0 (246694 km) 3000ccm V6 motor, 8 seb. aut. váltó, állandó összkerékhajtás, klíma, multikormány, eső- és fényszenzor Évjárat: 2018/2019 Km óra állás: 246694 Motorteljesítmény: 204 LE Hengerűrtartalom: 2967 ccm Motor típusa: V6...
2.000.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. január 28. 20:09 Veszprém, Tüskevár
- kihasználatlanság miatt eladó - lejárt műszakival - papírokkal
2025. január 28. 19:42 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
MTZ 1221 (3462 üzemórás) 16/8 szinkronváltó, 40 km/h, egyenes hidas, klíma, légfék, 2 pár hidraulika kör, Monoblokkos hidraulika rendszer Évjárat: 2005 Motor üzemóra: 3462 Motorteljesítmény: 130 LE Hengerűrtartalom: 7200 ccm Hengerek száma: 6 Motor...
5.700.000 Ft
9 hónapja hirdető
2025. január 28. 19:33 Rába Győr-Moson-Sopron, Veszkény
Eladó műszakilag tökéletes állapotban lévő Rába Steiger!
2025. január 28. 19:09 New Holland Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
New Holland T7040 traktor PowerShift váltóval, alsó húzóval, automata vonófejjel eladó. Gyártási év: 2007 Teljesítmény (LE): 210 Üzemóra: 10491 Helység: Győrszemere
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.809)
- Case IH (173)
- Claas (202)
- Egyéb traktor (101)
- Farmtrac (87)
- Fendt (162)
- John Deere (514)
- Massey Ferguson (101)
- MTZ / Belarus (472)
- New Holland (165)
- Zetor (126)
- Több