Hirdetés
Traktorok 2.686 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Kapcsolódó partnerajánlatok
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
15 éve hirdető
2024. július 24. 21:16 5711 Hajdú-Bihar, Debrecen
MOTOR 4,4 Liter / 4 henger / Common Rail AGCO Power Max. teljesítmény: 110 LE (82 kW) Max. nyomaték: 455 Nm 4WD összkerék meghajtás...
8 éve hirdető
2024. július 24. 21:16 Zala, Nagykanizsa
INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz Magyarország területén. CASE IH - NEW HOLLAND - STEYR teljes...
2024. július 24. 21:16 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M + FJD, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2020 Üzemóra: 1001 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. július 24. 21:11 6155M Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 6155M (770 üzemórás) AutoQuad Plus Eco 20/20 40 km/h váltó, rugózott híd, rug. fülke, RTK aut. kormányzás, légfék, Trelleborg...
13 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 Heves, Bükkszenterzsébet
Farmtrac Traktorok eladók! Ha kiváló minőségű és olcsó traktort szeretne vásárolni akkor önnek a FARMTRAC a kiváló választás! Kiváló ár...
8 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 Valpadana Pest, Érd
A DAP Kft a Valpadana traktorok kizárólagos forgalmazója Magyarországon. A 3000-es széria két 2 motor teljesítménnyel 68 és 75 lóerő és két...
5 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 Egyéb traktor Budapest, Budapest (IX. kerület)
Garancia 2 év. Kérem keressen! MOTOR Modell: A1700T3 Tipus: 4 hengeres, vízhűtéses dízel, STAGE V Lökettérfogat: 2286 cm³ Teljesítmény: 48,0...
45.000 EUR +ÁFA
15 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 1025.7 Hajdú-Bihar, Debrecen
Belarus 1025.7 A traktor különféle mezőgazdasági műveletekre szolgál függesztett, félig függesztett és vontatott gépekkel és eszközökkel,...
2.850.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
MTZ 80 nagyfülkével, megkímélt állapotban, piros rendszámmal, jó gumikkal, kevés üzemórával. Tekintse meg további járműkínálatunkat...
208.000 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 Optum 270 Zala, Nagykanizsa
ÁR: 208.000,00 € + ÁFA-TÓL FELSZERELTSÉG FÜGGVÉNYÉBEN! INFORMÁCIÓ KÉRÉSE, TELEFONON VAGY E-MAILBEN! Cégünk CNH termékeket forgalmaz...
11.978 EUR
7 éve hirdető
2024. július 24. 21:04 TYM Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
24 LE hidrosztatikus hajtású univerzális kis traktor. Egyszerű kezelés és karbantartás. 2 év garancia. A Szal-Agro Kft. a TYM TRAKTOROK...
2024. július 24. 21:04 6155R Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2017 Üzemóra: 4757 Motor típusa: 6,8 literes 6...
2024. július 24. 20:59 Axion 850 Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Alsó húzó, Automata vonófej, Rugózott kabin, Powershift váltó, Rugózott első híd
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:59 Pest, Kistarcsa
McCORMICK X4.80 F összkerékhajtású erőgép (70 kW / 95 LE) 2237277M, (BSO-021939) Motor DEUTZ TCD 2.9L4 HP motor: 2900 cm3-es, 4 hengeres, 8...
120.000 EUR +ÁFA
12 éve hirdető
2024. július 24. 20:59 6145R Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó 6145R több darab 800-3000 üó-val! ITLS Föbb felszereltség: - Autóquad váltó 40km -TLS híd -Rugózott fülke -autómata kormányzás -...
15 éve hirdető
2024. július 24. 20:59 892.2 Hajdú-Bihar, Debrecen
MTZ 892.2 BELARUS egyeneshidas turbós traktor Típusbizonyítványos traktor Felszereltség Motor: D-245.turbófeltöltős 90 LE motorfordulat:...
2.590.000 Ft
8 éve hirdető
2024. július 24. 20:59 5748 Bács-Kiskun, Kiskunhalas
Zetor 5748 traktor üzemképes állapotban összkerékhajtással. További jármű és gépkínálatunkat tekintse meg honlapunkon vagy a járművek...
21.000.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2024. július 24. 20:59 6630 Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
évjárat: 2010 üzemóra: 4.126 h teljesítmény: 130 Le Nagyon jó állapotban lévő John Deere 6630 Standard, PQ váltóval, légfékkel, fix híddal,...
2024. július 24. 20:57 7820 Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 7820 (26491 üzemórás) 20/20 AutoQuad 40 km/h váltó, fix híd, 4 pár kihelyezett hidraulika kör, 1+2 körös légfék, klíma, ISOBUS...
2024. július 24. 20:54 6155M Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6155M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3500 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 1215 Motor típusa: 6,8 literes 6...
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:49 Maxxum 145 Pest, Kistarcsa
CASE-IH MAXXUM 145 CVX LIMITED EDITION összkerékhajtású erőgép (107 kW / 145 LE) 2252780G Motor 4485 cm3-es, 4 hengeres, 16 szelepes Common...
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:49 Pest, Kistarcsa
STEYR 6185 Absolut CVT traktor - Kistarcsán megtekinthető Motor 6728 cm3-es, 6 hengeres, 24 szelepes Common Rail (STAGE V) turbódiesel motor...
5 éve hirdető
2024. július 24. 20:49 Zetor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nagykálló
Eladó Új ZETOR Major CL 80 készletről.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.686)
- Case IH (132)
- Claas (172)
- Egyéb traktor (95)
- Farmtrac (170)
- Fendt (163)
- John Deere (419)
- Massey Ferguson (104)
- MTZ / Belarus (491)
- New Holland (112)
- Zetor (129)
- Több
![Ez mindenkit érint: mi lesz így a sörivókkal?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4675/cikk_74675/sorok_fill_540x300_0.jpg)
Ez mindenkit érint: mi lesz így a sörivókkal?
A kézműves sorok fogyasztása meghaladhatja a 20 százalékot.![Lehet, hogy megvan a megoldás a szúnyogok megfékezésére?](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4628/cikk_74628/szunyog_fill_540x300_0.jpg)
Lehet, hogy megvan a megoldás a szúnyogok megfékezésére?
Új, genetikai módszer a vérszívó rovarok ellen.![Időjárás: enyhe hidegfront után újabb kánikula](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4673/cikk_74673/gepek_fill_540x300_0.jpg)